A Közel-Keletről Székelyföldre: megtalálta helyét a jordániai orvos
Jordániában született, és több mint húsz évvel ezelőtt azért jött Romániába, hogy álma valóra váljon. Ma már nem is tudná elképzelni, hogy visszatérjen a Közel-Keletre. Azt mondja, itt otthonra lelt. Szaíd Mohammad, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház allergológus és klinikai immunológus szakorvosa mesél a beil
Azt mondja, csak az édesanyja hiányzik, más semmi. Romániában – ezen belül immár egy ideje Székelyföldön – jól érzi magát, számára ma már elképzelhetetlen, hogy visszatérjen szülőföldjére. Szaíd Mohammad több mint húsz évvel ezelőtt, tizennyolc évesen érkezett az országba azzal a szándékkal, hogy orvos legyen.
Egy szomszédom Jászvásáron volt egyetemista, ő mesélt arról, hogy itt milyen, és megtetszett. Középiskola után otthon a gyógyszerészeti egyetemre jutottam be, de mivel kisgyerek korom óta orvosnak készültem, a családtagok azt mondták, ha valóban orvos akarsz lenni, elmehetsz, mi támogatunk. Nélkülük ez nem sikerült volna. Eljöttem, következett egy kilenc hónapos román nyelvtanulás, majd a nyelvvizsga, és kezdődhettek az egyetemi évek. Mivel az évek során nagyon megszerettem itt, közben megszereztem a román állampolgárságot is, családot alapítottam, számomra már elképzelhetetlen, hogy visszatérjek Jordániába. Persze ez édesanyámat nagyon elszomorítja, több testvéremet már nem is engedte külföldön tanulni. De mit tehetek, ha itt érzem jól magam?” – mesélt a kezdetekről a negyvenes évei elején járó orvos.
Szaíd Mohammad szakorvosként az év eleje óta van Csíkszeredában, korábban élt Brassóban, Marosvásárhelyen, Bukarestben. Mint szavaiból kiderült, Hargita megye nem teljesen ismeretlen számára, hiszen néhány évvel ezelőtt hosszabb ideig orvoslátogatóként (termékmenedzser egy orvosi termékeket forgalmazó cégnél) gyakran járta a vidéket. „Jó kapcsolatokat alakítottam ki, szívembe zártam az ittenieket, így amikor a rezidensi képzés elkezdődött, és tudomásomra jutott, hogy a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház allergológus és klinikai immunológus állást hirdetett meg, tudtam, hogy ide szeretnék jönni. Jordániában nagyon más az élet, szigorúbbak a szabályok, másként kell elképzelni az emberek közötti kapcsolatot. Én szinte gyermekként jöttem el, sokat változtam, úgy érzem, nem tudnék abba az életformába visszailleszkedni. Romániában bárhová is megyek, mindenhol jól érzem magam.
Csíkszereda nagyon kedves számomra, nyugodt kisváros, az emberek kedvesek és segítőkészek, pozitívan viszonyulnak hozzám, nyitottak. Sokszor csak ámulok, hogy még segítséget sem kértem, s már önzetlenül segítenek. Van néhány személy, akire mindig és minden körülmények között számíthatok, és ez nagy örömmel tölt el”
– mondja lelkesen.
Amikor jelzem, hogy mifelénk télen bizony nem ritka a mínusz 30 Celsius-fok sem, nevetve jegyzi meg, hogy hallott ő már erről, bár ilyen hideghez „még nem volt szerencséje”. Sőt azt is tudja, hogy Gyergyóalfaluban még hidegebb szokott lenni. De hallott már a hokicsapatról, tudja, hogy itt lehet sízni, korcsolyázni – bár ő még nem tud –, járt már Csíksomlyón a pápalátogatás során, és kedvenc étele a gulyás. Magyarul még nem beszél, bár tud már néhány szót, de a nyelvismeret hiánya még nem okozott számára gondot, a román nyelvet viszont kitűnően elsajátította.
Régen ritkábban járt haza, most akár évente is meglátogatja népes családját, hiszen édesanyja mellett tizenegy testvére és ezek családja várja. Nevetve jegyzi meg, hogy mindig akad egy-egy kisgyermek, akivel meg kell ismerkednie. A családból pedig egy lánytestvére szokta időnként meglátogatni. És amikor hazamegy – meséli –, sosem mulasztja el, hogy kedvenc arab fűszereiből bevásároljon, hiszen szívesen főz hazai ételeket. Kedvence a mansaf, egy jordániai ételspecialitás, ami tulajdonképpen fűszeres joghurtban párolt birkahús basmati rizzsel. Büszkén jegyzi meg, hogy ezzel az ételkülönlegességgel még sosem vallott szégyent, hiszen vendégei számára is gyakran készíti. „Úgy érzem, megtaláltam a helyem. Dolgoztam korábban a magánszektorban, nagy klinikákon, most a megyei kórházban vagyok. A kollégák segítőkészek, szakmailag is tetszik, a páciensek kedvesek. Néha mondogatom, ha minden jól alakul, itt még arab éttermet is nyitnék. Nem akarok dicsekedni, de ha megkóstolná a kardamomos kávét, biztosan ízlene” – búcsúzik nevetve.