Ahol és ahogy a legfinomabb a pisztráng
Bár a brassói Erdészeti Egyetemen tanult ugyan a haltenyésztésről és halnevelésről, minden bizonnyal akkor még maga sem gondolta, hogy néhány év múlva pisztrángokkal fog foglalkozni. Kedves Zsolt udvarán ma hárommedencés tenyészet működik.
„A Szedloka-patakában mindig sok volt a hal, jöttek fel az Oltból. Emlékszem, bár nem szabadott, sokat halásztunk, mindenki halat evett. Állandóan ott játszadoztunk a patakban, a hallal ki voltunk békülve, mindig jelen volt valamilyen módon az életemben. Aztán mikor családot alapítottam, azt szerettük volna a feleségemmel, olyan dologba fogjunk, hogy bár egyikünk számára a kapun belül legyen biztosítva a megélhetés. S mivel a ház mellett folyik el a patak, adva volt a lehetőség, így született meg a pisztrángnevelés ötlete” – eleveníti fel a csíkszentdomokosi fiatalember, miközben a vidáman ficánkoló halakat figyeljük.
A csíkszentdomokosi udvaron a pisztrángnevelés nem tavakban, hanem medencékben zajlik egy külföldről behozott technológia alapján. Az udvaron három, deszkából készült medence van, amelynek szerkezete a hordókéhoz hasonlítható, csak nyilván terebélyesebb, és mindegyik medence ponyvával van kibélelve. A víz pedig a kert mellett elhaladó patakból van bevezetve. A két nagyobb, nyolcvan köbméteres medencében növekednek a halak. Az egyik a halivadékoknak ad otthont, a másik a már nagyobbacska halaknak, ebből havonta egy-két alkalommal kiválasztják a nagyobbakat, és ezek kerülnek egy következő, kisebb medencébe, majd innen a vevőhöz.
Hogy mitől lesz ízletes a hal húsa, az függ a táplálásuktól illetve a körülményektől, amelyben nevelik őket. Nagyon rövid idő alatt is fel lehet őket nevelni, ez azonban az ízükön is érződik – jegyzi meg Zsolt. Mint mondja, ők is sokat kísérleteztek, és végül egy, Dániából az országba behozott haleledel mellett döntöttek. „Lehet furcsán hangzik, de a halainkat egy kicsit éheztetjük, rá vannak kényszerülve arra, hogy a patakban élő kisebb állatokat, melyeket a víz napközben besodor, megegyék, hiszen etetés csak reggel van. Külön öröm a nyári estéken, mikor látjuk, hogy ugrándoznak a szúnyogok után, aztán május például a cserebogarak miatt számukra a bőség hónapja”.
Ugyanakkor az is fontos, hogy nem hagyják a medencéket iszaposodni, heti rendszerességgel takarítják. Hogy mekkora jelenleg a halállomány, azt még maguk sem tudják.
Okos, ravasz állat, a kutyák eszén is túljár. Hogy mennyi halat visz el, azt nem tudjuk. Mi a szezont húsvéttól húsvétig számoljuk, akkor vesszük az ivadékot, s akkor látjuk azt is, hogy mennyi maradt meg” – magyarázza a fiatalember.
A szezon elején ötven kilogramm ivadékot vásárolnak – ha ez nem mond semmit, akkor képzeljék el, hogy egy kiló ivadék kétszázhúsz darabot jelent. Ennek a fele „halálra van ítélve” – jegyzi meg Zsolt, hiszen nem élik túl a különböző betegségeket és környezeti hatásokat. De nem csak ezek jelentenek veszélyt, veszélyforrások lehetnek a patak melletti háztartások, ahonnan olyan dolog kerülhet be a vízbe, amit ha nem vesznek időben észre, végzetes lehet a halak számára.
„Megtörtént, hogy valaki meszelt, azt is tudtam, hogy fehérre, mert látszott a víz színén. Ez is belekerült a patakba, a mész ráragadt a kopoltyúkra, és pont a legmelegebb időszak volt. Akkor nagy volt a baj.
– magyarázza Zsolt.
Kétfajta hal létezik a domokosi udvaron, a piros pettyes és a szivárványos pisztráng. Azt mondja Zsolt, a piros pettyes pisztráng húsa omlósabb, csontozata keményebb, ezt kitűnően lehet füstölni. A szivárványos pisztráng húsa keményebb, ez a halfajta ellenállóbb a betegségekre. A kétgyermekes családban gyakran kerül hal az asztalra, „kikövetelik a lányok” – mondja nevetve a családfő. „A puliszkalisztbe jó bőven teszek édes pirospaprikát, sót és borsot, ebbe beleforgatom a megtisztított halat. A belsejébe foghagymát rakok, és ezzel a fűszeres puliszkaliszttel megtömöm, majd alufóliába csomagolom, és a szabadban a tűz fölött, rácson húsz percen keresztül forgatom. Mi így szeretjük a legjobban” – avat be.
Azt mondja, az elmúlt évekből a tavalyi évet könyvelik el sikeresnek. Üröm az örömben, hogy időközben megszűnt a megye egyetlen húsbevizsgáló laboratóriuma, így ő elég gyakran kell e célból más megyébe utazzon, amivel időt is veszít, és jóval költségesebb.
Volt, amikor annyira belekeseredtünk, hogy azt fontolgattuk, feladjuk. Megtörtént, hogy beütött egy betegség, s elvitte az egész éves fiatal generációnkat. Na az nagy csapás volt. De akkor is felálltunk, s tovább mentünk.”