A rabszolgák köztünk élnek, de van, amikor kiszabadulnak
Nem reality, ez maga a valóság. Maris egy modern kori rabszolga, akit a sors egy dokumentumfilm-rendezővel hozott össze. A történetből készült, Egy nő fogságban című alkotást a Doklavina keretében néztük meg.
„Nem. Még örülök is neki. Ha az életben egyszer sikerül valahol megmutatnod, akkor az emberek rájönnek arra, hogy mit nem szabad csinálni a másikkal” – válaszolja Maris a rendező azon kérdésére, hogy nem bánja, hogy akkor is forgat, amikor bántják? De hosszú út vezetett idáig, hogy ezt kimondja, hiszen ekkor
már több mint tíz éve él egy Budapest mellett lakó családnál csicskásként, és akit gazdája, Eta fizikai és lelki terrorban tart.
Maris – ezt a szolgálónevet adta neki Eta – napközben a háztartásban dolgozik, éjjel egy gyárban, a fizetését pedig az utolsó fillérig oda kell adnia a családnak, akiknél ételmaradékon él, és egy kanapén alszik, a házat pedig nem hagyhatja el. Ha mégis, verés jár érte. Papírjait elvették tőle, sőt, kölcsönt is vettek fel a nevére. Modern rabszolgaság ez a javából.
Maris a film forgatásának idején 52 éves, de jóval többnek látszik. A gyermekei távol élnek, legkisebb lánya egy intézetben. „De nyomorult nő vagy te, sosem leszel más”– vágja hozzá Eta. Nem csoda, hogy egy helyen így sóhajt fel a fogvatartott nő: „Boldogság…, hát az nem erre van, ahol én vagyok.” De ki lehet-e törni ebből a helyzetből? És hogyan lehet mindezt egy kamerával dokumentálni? Mert ez nem kitalált történet, hanem valóság. És nem Maris az egyetlen, aki így éli mindennapjait.
Doklavina címmel tartanak szeptember 5–20. között filmvetítéseket Székelyudvarhelyen és Székelykeresztúron, a 2019 tavaszán alakult LAVINA Arts & Lifestyle Egyesület szervezésében. Olyan magyarországi dokumentumfilmeket hoztak el a szervezők, amelyek már bejárták a világot, és több neves fesztiválon is díjat nyertek. Ráadásul a vetítéseket követően a filmek rendezőivel, producereivel és a stábok tagjaival is találkozhat a közönség.
Tuza-Ritter Bernadett Egy nő fogságban című filmjének világpremierjét az amszterdami IDFA-n tartották, majd több nemzetközi fesztiválról hozott el díjakat, jelölték Európai Filmdíjra, bekerült a Sundance Filmfesztivál versenyprogramjába, és a legjobb dokumentumfilmnek járó Magyar Filmdíjat is elnyerte. Mi a székelyudvarhelyi moziban néztük meg, ahol a vetítés után Kiss Viki Réka, a film egyik producere avatta be az érdeklődőket a dokumentumfilm elkészülésének kulisszatitkaiba.
Hogyan talált rá a film alkotója Marisra? – tette fel a kérdést a moderátor, Szabó Károly a producernek. Mint kiderült, sok évre nyúlik vissza a történet kezdete: a rendező, Bernadett a budapesti Filmművészeti Egyetem dokumentumfilm-rendező szakára járt, és ott kaptak egy olyan feladatot, hogy mutassák be egy ember egy napját. Az alapkoncepciója az volt, hogy csak egy arcot fog megmutatni, és azon keresztül próbál elmondani egy történetet. És ekkor jutott eszébe Maris, akivel korábban találkozott.
„Egy véletlen folytán megismerkedett Bernadett Eta családjával, és meghívták magukhoz kávézni. Bement, jött Maris, aki felszolgálta a kávét, mint egy szolgáló. Bernadett szerint nagyon furcsa volt a helyzet, bár nem tudta pontosan, hogy miről van szó, de később is emlékezett Maris arcára. És amikor készült erre a kisfilmre, akkor felvette a kapcsolatot Etával, és megkérdezte, hogy oda mehetne-e forgatni. Biztosította Etáékat arról, hogy senki mást nem fog felvenni, tehát ők nem fognak szerepelni az arcukkal az anyagban, csak Marisra fog koncentrálni.”
A filmben tehát csak Maris arca látszik, a többieknek a hangját halljuk csupán, vagy Etának a kezét, de így is érezhető a viszony, ami a család és a „fogvatartott” nő között van.
„Nagyon izgalmas dolog, hogy nem látjuk a többiek arcát, mert ez szakmailag és esztétikailag is érdekes, sőt, még pszichológiailag is. Miközben Bernadett ezen a filmen dolgozott, akkor megnézte a Hamupipőkét és más klasszikus meséket és történeteket, amelyekben figyelte a gonosz ábrázolását. És rájött, hogy úgy fogja ábrázolni a gonoszt, hogy darabokból épül fel, mert a néző ezáltal félelmetesebb képet rak össze róla, mintha valójában látná. Ugyanakkor ott volt az a gyakorlati szempont is, hogy Etáék azért tudták, hogy amit csinálnak, az nincs rendben, és csak így valósulhatott meg a forgatás, hogy az ő arcuk nem látszik a filmben” – magyarázta Kiss Viki Réka.
Maris soha senkinek nem beszélt a helyzetéről, de egy idő után a bizalmába fogadta a rendezőt, és végül elszánta magát, hogy megszökik a családtól. Mint elhangzott, ez nem csak egy szökéstörténet, hanem úgy valósulhatott meg Maris szabad emberré válása, hogy a Bernadettel való viszonya felvértezte őt bátorsággal és erővel, a filmben fokozatosan megmutatja az érzéseit is a kamerának, elkezdett bízni és hinni abban, hogy nem muszáj eltűrnie azt a bánásmódot, amiről azt gondolta korábban, hogy természetes, nincs más választása.
A rendező végig egyedül forgatott, egy nagy stábbal nem is lehetett volna ezt megvalósítani. A film többszáz órányi felvételből készült, maga a forgatás másfél évig zajlott.
„Eleinte úgy ment oda, hogy csak egy rövidfilmet akart készíteni, és kezdett alakulni a kapcsolata Marissal.
Így húzódott ez a dolog, és így zajlott a forgatás évekig, de közben Etáék egy ponton pénzt kértek, hogy mehessen. Ez etikailag egy bonyolult helyzet, de mivel addigra Bernadett is kötődött érzelmileg Marishoz, és nem tudta magára hagyni, ezért a zsebébe nyúlt, és fizetett Etának. Ez a másfél év nem folyamatos ottlétet jelent, voltak benne olyan időszakok, amikor hetekig vagy hónapokig nem ment, mert lelkileg neki is regenerálódni kellett és újra feltöltődni ahhoz, hogy megint képes legyen visszamenni. Mert az ő ottlétébe nem csak az tartozott bele, hogy Marissal kommunikál és forgat, hanem az Etáékkal való kommunikáció is kemény ügy volt.
Nagyon résen kellett lennie, hogyan mire hogy válaszol, hogyan reagál, mert egy idő után titkos kapcsolat alakult ki Maris és közte.
Például házon kívül titokban találkoztak, és olyan dolgokról beszélgettek, amiről Bernadett nem tudhatott volna. Egy borzasztóan megterhelő érzelmi helyzet volt neki is, és hatalmas dolog, hogy ő ezt képes volt végigcsinálni” – fejtette ki a producer, aki úgy véli, hogy a rendező a forgatás során nem volt fizikailag biztonságban, a bőrét vitte a vásárra. Egyrészt a filmért, de főleg Marisért, mert fontos volt számára, hogy támogassa érzelmileg és anyagilag is.
A filmben Maris elmeséli, hogy előtte egy másik családnál még rosszabb helyzetben volt, ott még a fogait is kiverték. Ezért volt kérdéses, hogy ha meg is szökik, talpra tud-e állni. Kiss Viki Réka hangsúlyozta, ez emberileg és a film szempontjából is fontos volt, mert Bernadett nem hozott volna ki egy olyan filmet, amely valakinek a céltalan szenvedéseit mutatja be, és nem vezet sehová. Marisból egy hős válik azáltal, hogy szembenéz a félelmeivel, összegyűjti az erejét és kilép abból a helyzetből, amiből annyira nehéz – fogalmazott.
„Szokták kérdezni, hogy miért nem vitte el korábban, vagy miért nem mentette meg Marist. De muszáj volt azt megvárni, hogy ő mire képes, mit szeretne, és önszántából mit dönt, mert ez volt az egyetlen esély arra, hogy az utána tényleg szabad ember tud maradni. Nagyon sok történetet hallunk szakemberektől, akik ilyen áldozatokkal foglalkoznak, hogy akit erőszakkal hoznak ki, az visszakerül, visszacsalogatják, visszamanipulálják, és nem történik igazi előrelépés. De itt ebben az esetben Bernadett nagyon figyelt arra, hogy ez ne így legyen, és Marist úgy erősíteni érzelmileg, és úgy tolni előre, hogy önállóan tudjon menni, és valóban elkezdődjön az új élete.”
A beszélgetés során arra is rámutatott, hogy az a nehéz az ilyen helyzetekben, a modern kori rabszolgaságban, hogy
a kizsákmányolt emberek már eleve rossz helyzetben vannak, amikor találkoznak a kizsákmányolóval, aki aztán fokozatosan, apránként veszi el a szabadságukat, jogaikat, és manipulálva, lassan hiteti el velük, hogy semmire se jók, nélküle semmire se mennének.
Erre a filmben is akad példa. Mire munkát szereznek Marisnak a gyárban, ő már teljes mértékben Eta családjától függ.
„Maris úgy került ide, hogy már eleve rossz helyzetben volt, és Eta felajánlotta neki, hogy ha nincs ahová mennie, akkor ő szívesen segít, náluk van hely, kap egy szobát, és kicsit segít majd a házimunkában. Segítségnyújtásnak álcázva kezdődött. Maris odament, kiderült, szoba nincs, a »kicsit besegítesz« egész napos házimunkát jelent. Egy idő után elvették az iratait, szereztek neki pluszmunkát, és a fizetését elvették. Odáig fajult, hogy a nevében vettek fel kölcsönt.
És sajnos azóta sincs rendőrségi ügy, mert Maris egyáltalán nem is szeretné. Ő szerette volna ezt elfelejteni, új életet kezdeni, és nem foglalkozni Etáékkal többet,
úgyhogy nyilvánvalóan mi nem csináltunk semmi olyant, ami az ő akarata ellen lenne, hanem abban próbáltuk támogatni, hogy megvalósuljon ez az új életkezdés. És sajnos a mai napig fizeti a súlyos kölcsönöket Etáék miatt.”
Maris tehát új, szabad életet kezdett, a film számos díjat besepert, de azt is elérték az alkotók, hogy ennek a társadalmi problémának a létét jobban bevigyék a köztudatba, és közbeszéd témájává váljon.
{K1}