Erdélyi magyar színházak előadásai Bukarestben

Liget 2019. október 11., 15:03

Hét erdélyi magyar színház előadásai is láthatóak lesznek a 29. Országos Színházi Fesztiválon Bukarestben. A román színházi szakma legfontosabb seregszemléjén ugyanakkor egy budapesti színház is részt vesz előadásával.

Az eddigi jegyértékesítés alapján az egyik leginkább várt produkciónak számít a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Három című produkciója Fotó: Figura Stúdió Színház

Az október 18. és 27. között zajló fesztivál ötödik éve a román államelnök védnöksége alatt zajlik, a szervezők közlése szerint az idei rendezvényt az 1989-es rendszerváltozás és a romániai forradalom 30. évfordulójának szentelik – adja hírül az MTI. A fesztivál tíz napja alatt 41 romániai színházi produkciót láthat a közönség, amelyeket a 2018–2019-es évadban mutattak be. Külföldről négy előadást hívtak meg, közöttük a budapesti Radnóti Színház III. Richárd című produkcióját, amelyet Andrei Șerban román rendező állított színpadra. A szervezők által közölt program szerint a fővárosi teátrum október 22-én játssza az előadást a Bulandra Színház Liviu Ciulei termében. A külföldi fellépők között találjuk ugyanakkor a szentpétervári Eifman Balett társulatot is, ők az Anyegin című produkciót mutatják be Bukarestben.

Az erdélyi magyar színházak közül három előadással lesz jelen a Kolozsvári Állami Magyar Színház, amely a Tompa Gábor által rendezett Jónást és A velencei kalmárt, illetve az Andrei Majeri rendező által jegyzett Las Meninast játssza.

A bukaresti seregszemlén lesz a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Luigi Pirandello IV. Henrik című művével, amelyet Victor Ioan Frunză állított színpadra. Beválogatták a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Székely Csaba Semmit se bánok című műve alapján készült előadást, amelyet Lendvai Zoltán rendezett. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Thornton Wilder A mi kis városunk című előadásával mutatkozik be, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház pedig Maria Wojtyszko lengyel drámaíró Sam, avagy felkészülés a családi életre című művét mutatja be, Bocsárdi László rendezésében. A jegyértékesítés alapján az egyik leginkább várt produkciónak számít a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Három nővére, amelyet Albu István jegyez. A fesztiválra meghívást kapott a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata is, amely Horace McCoy A lovakat lelövik, ugye? című drámáját mutatja be a fesztivál deszkáin Madalin Hincu rendezésében.