Daradics Karina és a kórházi mesevilág
Falfestményei bájosak, színesek, szívet melengetők, mosolyt csalnak az arcokra, legyenek kórházi folyosón, iskolában vagy óvodában. Daradics Karina így próbál szebbé varázsolni akár egy gondterhelt napot is. Segítségére vannak a hupikék törpikék, a minyonok vagy éppenséggel Sid a Jégkorszak című rajzfilmből.
Tanítónő édesanyjától örökölte rajztehetségét Daradics Karina, aki csaknem húsz évvel ezelőtt Brassóból költözött Csíkszeredába, bár gyökerei Székelyföldhöz kötik. Ma már mosolyogva emlékszik vissza azokra az időkre, amikor attól való félelmében, hogy rossz kiejtése miatt kinevetik, nem nagyon beszélt magyarul.
„Nagymamám nagyon erős magyar érzelmű asszony volt, ő még a karácsonyfát is piros-fehér-zöld színekben díszítette. Én az első négy osztályt német iskolában jártam, aztán édesanyám román iskolába íratott, mivel nagyon rosszul írtam románul. De Brassóban nem volt gond amiatt, hogy ki milyen nyelven beszél, együtt játszottunk szászok, magyarok, románok. Egymás között románul beszélgettünk, és nem piszkáltuk egymást a nemzeti hovatartozása miatt. Amikor Csíkszeredába jöttem, elég keveset tudtam magyarul, jól értettem, de beszélni nem nagyon mertem. Emlékszem, nagy segítségemre volt a Hallmark filmcsatorna, ha otthon voltam, folyamatosan az ment a háttérben, és hallgattam a magyarul szinkronizált filmeket, így a választékos, szép magyar nyelv szinte észrevétlenül bekúszott a fejembe. Mondogattam otthon, egyszer majd megbánjátok, hogy ilyen jól megtanultam magyarul, és mikor néha nagyon rátapintok a lényegre, kifejtem a véleményem, akkor elismerik, hogy igazam volt” – meséli nevetve.
Aztán a mesékből is sokat tanult – jegyzi meg –, gyermekeinek, Zoltánnak és Hannának sok mesét olvasott, és számára azóta is igen nagy fontossággal bír a mesék világa. Ma is ezt a világot hívja segítségül, amikor iskolákban, óvodákban vagy akár lakásokban falfestményeket készít.
Mivel tehetséges és érdeklődő, több művészeti ágban is kipróbálta magát, belekóstolt a grafikatanulásba, de divattervezést, festészetet és agyagozást is tanult. Ma tulajdonképpen az évszak határozza meg, hogy mikor mivel foglalkozik. „Tavasszal kerámiát festek, és mivel akkor vannak a lakásfelújítások, díszes, textúrás falakat készítek a lakásokban. Nyáron tábort szervezünk gyerekeknek, ahonnan rengeteg energiát, ihletet és melegséget kapok, ősszel kerámiákat festek, majd télen immár húsz éve gyertyákat készítünk a férjemmel” – meséli Karina.
Immár harmadik éve, a Gyermekmosoly Program révén, nyaranta falfestményeket készít tanintézményekben. „A mesefigurákkal szeretném megszínezni a mindennapokat, hogy jól érezzék magukat a gyermekek, amikor ősszel visszatérnek az iskolába. Valószínű, hogy jobb eredményeket lehet elérni, ha a gyermek melegséget, mosolyt kap, amikor az osztályba, iskolába belép” – magyarázza. A program keretében tavaly a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház gyermekosztályán is mesefigurákat varázsolt a falakra, idén a kórház már önerőből finanszírozta ezt, így „került kórházba” Csipike, Bambi, Vuk és még számos ismert rajzfilmhős.
Nagy hatása van a színnek, a formának a mindennapjainkra, befolyásolja a hangulatunkat, lecsillapítja a bennünk lévő rossz érzéseket, ha épp azzal indulunk el reggel, enyhíti a gondokat, főleg a kórházban” – fejti ki az alkotó, amint szemügyre vesszük a ránk mosolygó ismerős mesefigurákat.
Karina azt mondja, számára mindig az a fontos, amivel éppen foglalkozik, és akkor maximálisan az adott munkára figyel. „Az a munkám különlegessége, hogy tudom, nem vagyok különleges. Nem kell harcolnom, hogy valaki elismerjen. Magammal van harcom csupán, hogy mit tudok magamból kihozni.
Szakmailag lelki támaszom Siklódy Ferenc grafikus.”
Színes, mesés világa van Daradics Karinának. Nem is csoda, hiszen mesés helyen lakik családjával. Szécsenyben, távol a világ zajától, az erdő mélyén, vadregényes táj ölelésében van az ősi családi ház, ahova mintegy tíz éve költöztek ki. „A környezet miatt kicsit másabb a hangulata minden munkámnak. Ott hihetetlen jó lenni. Szeretek bejönni Csíkszeredába is, ilyenkor úgy érzem magam, mint egy turista, és elismerem, hogy szép és biztonságos város, ahol nagyok sok minden történik, de egy idő után már nagyon vágyom haza” – fűzi hozzá.