Kollokvium: múlt, hiszti, fűszer
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a marosvásárhelyi Magasművészett csoportosulás előadásai kerültek terítékre, azaz színpadra a 13. Nemzetiségi Színházi Kollokviumon. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem teatrológusai ezúttal is ott ül
„A letűntnek hitt rendszert távolinak érezzük, mintha nem is ismernénk, pedig régi barátként kopogtat be, mintha csak tegnap járt volna itt utoljára. Kedveskedik, nosztalgiázni akar, de érezni, hogy ilyen könnyen nem lehet megszépíteni a múltat. Nem lehet egyik napról a másikra átszokni a konyakról a sörre. A régen látott barát másnak akar mutatkozni, levedlette magáról régi becenevét is, mintha attól, hogy másképpen nevezünk valamit, ténylegesen meg is változna. Ő hisz ebben, kérdés, hogy mi hiszünk-e neki?” – írja György Alida a Székely Csaba Semmit se bánok című darabról. A Harag György Társulat előadását Lendvai Zoltán rendezte.
„Hedda Gabler az a nő, akinek nem szeretnél beszólni. Hisztérikus, cinikus, őszintesége már kínos és fájdalmas. Mindenki isteníti őt, mindenki fél tőle, de senki nem ismeri igazán. Az ő házába lépünk be az előadás kezdetén mi, nézők. A lakásbelső, ami fogadja, újnak láttatja magát. Bizonyára ezért kellett kórházi zacsit húzni a cipőnkre, más magyarázatot sajnos nem tudok találni rá. Vagy én nem értettem, vagy nincs értelme, mint ahogy a vetítésnek meg a mikrofonnak se. A szereplők a nézők közt ülnek, nincs takarás, nincs pihenés, mindenki végig látja őket. Ahogy minket, nézőket is.
Sok az indokolatlan játék, giccs, amelyek miatt folyamatosan lekapcsolok az előadásról, és kacagnom kell azon, amin amúgy nem kellene. Ahogy Hedda életében, a rendezésben is nagyon elcsúsztak a dolgok” – véli Ősz Mesi a Csíki Gergely Állami Magyar Színház Tom Dugdale által rendezett előadásáról.
A Magasművészett csoportosulás egy francia bohózattal érkezett a kollokviumra, a Palimadár á la Carte előadást Deli Szófia rendezte. „A polgári színjátszás fogalmát értelmezte át bennem a Palimadár á la Carte, a nézők ünnepélyes ruhájával és viselkedésével, a helyszínül szolgáló étteremmel, a fancy és drága kulináris kínálattal. A jeleneteket a fogások között láthattuk, így bőven hagytak időt arra, hogy a néző egyen, igyon, társalogjon. Mi voltunk a főszereplő vacsoravendégei, bár ezzel a szerepkörrel nem implikáltak szorosan az előadásba. A színészek alakítása komikus, harsány és színes volt, az étkezések alatt azonban civilként vettek részt az asztali társalgásban. Az alkotók célja a szórakoztatás volt, ehhez szolgált alapul a helyzet- és karakterkomikummal teli bohózat. Értékelendő az is, hogy az erdélyi színházi palettát egy még nem látott kísérlettel gyarapítják, s bár sok nézőnek eszébe jutott, juthatott a kolozsvári Születésnap című előadás, ahol a nézők szintén vacsorán vesznek részt, a Palimadár esetében (hogy viccesen étkezés-analógiával éljek) a színház csak fűszer. Az alkotócsapat fiatalos, előadásuk vállaltan populáris, egy másfajta szín a Kollokvium műsorkínálatában” – mutat rá Kovács Emese.