Zorkóczy Zenóbiával a vándorszínészetről

Liget 2019. november 08., 14:37

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány otthonaiban turnézott nemrégiben Zorkóczy Zenóbia előadóművész, a Zénó, az elképesztő madárijesztő című interaktív előadásával. De hogyan lesz valakiből vándorszínész, és mivel is jár ez az életforma? Erről olvashatnak a Székelyhon napilap e heti Liget mellékletében.

Zorkóczy Zenóbia egyéni műsoraival járja a nagyvilágot Fotó: Veres Nándor

Mintegy ezer vers van a tarsolyában, tizenöt különböző tematikájú egyéni műsorát erdélyi, partiumi, magyarországi kis falvakba viszi el, de a nyugati diaszpórát is gyakran meglátogatja, hogy a magyar nyelv szépségeit, gazdagságát felmutassa a közönségnek.

Úgy tartja, hogy már 14 éves kora óta vándorszínész, hiszen tagja volt a Gazda József vezette híres kovásznai színjátszó csoportnak, amellyel évente száz-kétszáz előadást játszottak Erdélyben és szerte a Kárpát-medencében. „A turnézást ott szerettem meg a diákszínjátszó körben. Láttam, hogy falvakon nagyon várják az előadásokat, pedig akkor még gyakrabban tájoltak a színházak, de minden kicsi faluba nem jutottak el. Már a főiskolán gondolkodtam, hogy »növesszek még egy lábat«, mert nagyon elegáns dolog a kőszínház, de kicsit félelmetes volt számomra. Addigra már sok színházban felbukkantam, és vonzott az új lehetőség, hogy kipróbáljak valami mást. Az elsők között voltam, akik önálló produkciót csináltak és egyedül szervezve elindultak Erdélybe.

A mai napig nagy kiránduló vagyok, nagyon vonz az, hogy megismerjek új embereket, új helyeket, hogy a magyarság szívverését halljam mindenhol, megismerjem, hogyan élnek az emberek, hogyan gondolkodnak, vagy hol van elmaradottság. Mert ha az egész szellemi térképet megcsinálom, akkor érzékelem igazából, hogy milyen műsort kell összeállítanom, hogy mire van igény”

– magyarázta. Mint mondta, előadásait nem kétszer-háromszor játssza, és egy turnéra több produkciót is visz magával. Nemsokára kanadai turnéra indul.

Ez az „egyszemélyes színház” nagy szabadságot is jelent, de ugyanakkor nem könnyű: az előadás anyagát ő maga gyűjti, majd rakja össze, kitalálja a dramaturgiai ívet, megtervezi, majd elkészíti a díszleteket és a jelmezeket, amikor pedig úgy érzi, hogy kész van a produkció, szervezni kezd, majd beül az autóba és turnéra indul. Van, hogy három előadást is játszik egy nap.

A színésznőről bővebben a Liget november 8-ai számában olvashatnak.