Hogy a jövő nemzedéke jól tudjon majd működni: élménypedagógia
Fel kell készíteni a gyerekeket a világ rohamos változásaira, és ennek az egyik legfontosabb eleme a szociális kompetenciájuk fejlesztése. Az együttműködésre, az egymásra való figyelésre tanítanak meg az élménypedagógiai foglalkozások – hangsúlyozza Besnyi Szabolcs, a budapesti Katalizátor Pedagógusképző Központ trénere.
Tizenegyedik alkalommal szervezte meg a csíkszeredai József Attila Általános Iskola őszi rendezvénysorozatát, az A dyák napokat, melynek keretében szórakoztató, kreatív és tantárgyközi tevékenységeken vehettek részt a diákok. A pedagógusoknak a magyarországi Katalizátor Pedagógusképző Központ trénerei, Besnyi Szabolcs és Tojzán Ákos, tartottak élménypedagógiai képzést és csapatépítő tréninget. A rendezvény része volt a Húszéves a step by step alternatíva című ünnepség is, amelyen Besnyi Szabolcs élménypedagógiai szakember Jövőpedagógia. Élménypedagógia címmel tartott előadást.
Az élménypedagógia, a játékkal való tanulás a legrégebbi oktatási módszerek közé tartozik. Nem iskolafüggő, hanem inkább közösségi, emberfüggő. Talán a merev oktatási szabályok, tantervek tették meg a sok évszázad alatt velünk azt, hogy megfeledkeztünk a játék és a játékos tanulás fontosságáról, hatékonyságáról, az oktatás lentről felfele történő megújító képességéről – vezette fel az előadást Ferencz-Salamon Alpár, az iskola igazgatója.
Nagyon sok helyről hallom azt, hogy sajnos a mai gyerekek már nem olyanok, mint amilyenek a régiek voltak. De ez azt jelenti, hogy akár fejlődhetünk is. De hogy hogyan lehet erre hatékonyan hatni?” – tette fel a kérdést az előadás elején Besnyi Szabolcs.
Rámutatott, a világ, a technológia rohamosan fejlődik, van már elektromos meghajtású autó, szoftver, amely kilencven százalékos pontossággal ad jogi tanácsot, hallókészülék, amely egyenesen az idegpályára közvetíti a hangot, mesterséges intelligencia stb. Nagyon gyorsan változik tehát a világ, és erre a változásra kell felkészíteni a gyerekeket.
„Nem tudom, mi lesz két év múlva. Egy gyerek, például az unokaöcsém, jobban tudja használni a számítógépet, mint én, pedig én azt tanultam, ő meg nem. Sok mindenre rá tudnak keresni, sok mindent saját maguk megtalálnak. Ugyanakkor hatalmas szerepünk van nekünk, felnőtteknek, pedagógusoknak, hogy a jövő nemzedéke jól tudjon majd működni. Mert épp az lenne az egyik feladat, hogy a változásra tanítsuk meg őket, és arra, hogy hogyan kezeljék a változásokat. Mert az biztos, hogy változás lesz.”
Az előadó arra is kitért, hogy világszerte egyre több a depressziós ember, és a statisztikai mutatók felfelé ívelnek, ami a mentális betegségben szenvedők számát illeti. Úgy látja, hogy a gyors változás is összefüggésbe hozható ezzel. „Látva azt, hogy mekkora változáson megy át a világ, felmerült az a kérdés bennem, hogy van-e ennek valamilyen hatása az emberekre, összefüggésben van-e azzal, hogy ilyen sok mentálisan beteg ember van? Azt gondolom, hogy igen, és a számuk egyre emelkedni fog. De vajon hogyan változnának ezek a számok akkor, ha már gyerekkorban megtanítanánk azt, hogy valaki hogyan ismerje fel az érzéseit, hogyan fejezze ki, mit kezdjen azzal? Sok mindent meg lehetne előzni azzal, ha már most felkészítjük a gyerekeket arra, hogy változás van, és ezzel valamit kezdeni kell.”
Az élménypedagógiai szakember játékokkal és saját történetekkel teletűzdelt előadásában hangsúlyozta, nem csak a negatív emlékekre emlékszünk erősen, hanem a pozitívokra is. És ilyen szempontból fontos lehet az élménypedagógia, mert élményekkel dolgozik, ami lehet jó vagy rossz élmény, de ezeknek köszönhetően sokkal inkább emlékszik valaki a dolgokra. Az élménypedagógia tehát egy nagyon hatékony tanulási forma. Egy-egy játék során rengeteget lehet tanulni, például az együttműködést, az egymásra való figyelést.
„Nem tudjuk, merre változik a világ és mekkorát változik, de az egyik legnagyobb dolog, amit tehetünk, hogy a gyerekek szociális kompetenciáit fejlesszük. Mert biztos vagyok benne, hogy arra nem tudom őket felkészíteni, hogy majd 25 év múlva vajon kell-e hegesztő vagy taxisofőr, amikor van önjáró autó, vagy kell-e jogász, amikor vannak jogi szoftverek, vagy egyáltalán kell-e benzinkutas, mert elektromos autó lesz. Ezt nem tudom. De azt igen, hogy
De hogyan lehet ezt jól csinálni, hogyan lehet jól fejleszteni? – tevődött fel a kérdés. Válaszul egy saját történetet mesélt el az előadó: egy alkalommal túrázni ment az akkori párjával. Friss kapcsolat volt, és úgy gondolta, mivel ő a férfi, mindenről ő kell gondoskodjon, és megpróbálta kitalálni azt is, hogy a lány mit nem fog magával vinni. Ugyanakkor azt, ami feleslegesnek bizonyult a túra során, átrakta a saját zsákjába, hogy ne a lány cipelje. Utólag derült ki, hogy a cégvezető társa és a felesége és ugyanabban az időben volt túrázni, másik helyen. Nagyon hasonló dolgok történtek, de mégis volt különbség.
„Neki is eszébe jutott ugyan, hogy a felesége mennyi mindent nem hoz és mennyi mindent visz feleslegesen, de ráhagyta, és elindultak. És egy idő után jelezte a felesége, hogy nehéz a táskája. Kérdezte, hogyan tud segíteni. Néhány dolgot átrakott a saját zsákjába, megoldották. Ennek már jó néhány éve, ők még mindig együtt vannak, mi már nem. Nem gondolom, hogy ezért nem, de mégis valahol hozzájárult. Mert én nagyon túl akartam segíteni. Azt akartam, hogy kitaláljam helyette, hogy neki hogyan lesz jó. És amikor beszélgettünk arról, hogy milyen volt neki a túra, azt mondta, hogy nem volt rossz, csak rengeteg élményt és tanulási helyzetet vettem el tőle azzal, hogy mindent én akartam megtenni helyette, nagyon meg akartam óvni. Van egy olyan mondás, hogy mindent, amit helyettem teszel, azt tőlem veszed el. És itt ez történt.”
Ugyanígy van a játékvezetésben is – mutatott rá. A résztvevő maga kell eldöntse, hogy részt vesz-e a játékban vagy sem, és nem csak egy, a játékvezető által ismert megoldás létezik. Nem a játékvezető kell megmondja, hogy mit csináljanak, mert sok tanulási, fejlődési, döntési helyzetet vesz el a résztvevőktől.
„Nem azt mondom, hogy nem kell segíteni a gyerekeknek, mert igenis kell segíteni, csak el kell dönteni, hogy hogyan segítünk a legjobban: úgy, hogy megmondjuk a választ, vagy abban segítünk, hogy ő maga eljusson a válaszig. Sokszor, amikor ő jut el a válaszig, akkor sokkal hatékonyabb a tanulási folyamat. Ebben benne van az is, hogy nem biztos, hogy mindig sikerélménye lesz. De ennek nem az a neve, hogy sikerélmény-pedagógia, hanem élménypedagógia, és abból is lehet tanulni, ha épp kudarcélmény van. Ezek a készségek azok, amelyek a jövőben bármely munkahelyen kellenek majd. Nem azt nézik, hogy ki hogyan tud hegeszteni, mert hegeszteni megtanulhat két hét alatt, lehet, hogy nem jól, de valahogyan. De az, hogy a többiekkel hogyan dolgozik együtt, nem kéthetes munka lesz, az sokkal hosszabb folyamat. És pont ebben tud segíteni a játékvezetés, az élménypedagógia” – hangzott el az előadás végén.