A lehetetlennek látszó helyzetek racionális megoldása. Beszélgetés Venczel Attilával
A Kolozsvári Magyar Opera díszlettervezője nem esett messze fájától. Venczel Árpád szobrászművész és restaurátor által kitaposott útra lépett, bár foglalkozása lényegesen különbözik édesapja tevékenységétől.
„Ez a szakma nem választott hivatás, hanem inkább az engem körülvevő környezet vezetett erre az útra. A családon belül sok alkotóember van. Furcsa módon a színpadi világgal huszonéves koromban kezdtem foglalkozni. Addig Péter bátyám világában éltem, ami később gyökeresen másképp alakult. Gyerekkoromban szakács szerettem volna lenni, viszont az a világ, ami a bátyámat foglalkoztatta, engem is lekötött. A karácsonyra kapott játékokat szétszedtem, próbáltam »feljavítani« azokat. Nyilván a szüleim munkaköre, az otthoni hangulat, a családi barátok között elhangzott történetek nyomán fordultam a képzőművészet irányába” – mondja Venczel Attila a pályaválasztással kapcsolatos kérdésre válaszolva.
A Kolozsvári Magyar Opera díszlet- és jelmeztervezője természetesen arról is beszél, hogy milyen hatással volt életére, munkájára édesapja, Venczel Árpád szobrászművész és restaurátor, illetve bátyja, Venczel Péter zeneszerző, egyetemi tanár. De arról is nyilatkozik, hogy mekkora a rendező szerepe egy díszlet elképzelésében, mennyi szabadsága van a tervezőnek, egyáltalán mi ihleti meg a tervezőt: a zene vagy a cselekmény?
A teljes beszélgetést az Erdélyi Napló csütörtöki számában olvashatják el.