Boldogságtanító gyógyulástörténet: Opra Monica

Zenei karrierje csúcsán volt, amikor egy pofont kapott az élettől. Amolyan atyait – mondja nevetve – amelyről később kiderül, hogy pontosan jókor jött. Tavaly ilyenkor az életéért harcolt, ma azt mondja, újjászületett. A sepsiszentgyörgyi Opra Monicát méhnyakrákkal diagnosztizálták, a hosszas kezelés során megjárta a poklok poklát.

„Én már más ember vagyok mint korábban voltam, új életet kezdtem, egy sokkal szebbet. Ma már más energiával élek, másként látom az embereket, a világot. Egy nagy ajándékot kaptam, az életet, és ezért megígértem Istennek és magamnak, hogy mindennapjaimat úgy élem meg, hogy csak jót cselekszek, jót gondolok. Megtanultam boldog lenni. Figyelem a körülöttem élőket, és azt látom, hogy boldogtalanok, pedig mindenük megvan. Egészségesek, mellettük van a család, a barátok, van otthonuk, és mégsem tudnak boldogok lenni, minden apróságért bosszankodnak. Én is így éltem, rengeteget dolgoztam, énekeltem, s bár tudtam, hogy ez nem egészséges, nem tettem ellene. Aztán kaptam az élettől egy pofont” – meséli a sepsiszentgyörgyi énekesnő.

A pofon pedig egy orvosi diagnózis formájában érkezett: előrehaladott állapotban lévő méhnyakrák, melyről később az is kiderült, hogy nagyon gyorsan terjed a szervezetben. Olyannyira gyorsan, hogy azonnali hatállyal szükség volt a beavatkozásra. Azt mondja, még ebben a helyzetben is szerencsés volt.

„A férjem osztrák állampolgár, kimentünk Ausztriába, ő egyik napról a másikra munkát vállalt, így nekem volt biztosításom, és a kezelés nem került pénzbe. Ellenkező esetben ki tudja, meg tudtuk volna-e engedni magunknak?

Hogy mi következik, maguk sem tudták, s talán így volt jó. Szép sorban jöttek a műtétek, kezelések, kemo- és sugárterápiák, és sok-sok kérdőjel, aggodalom és fájdalom. Őt pedig várták itthon gyermekei, tanítványai, zenésztársai, a rendezvények, ahol énekelnie kellett volna. Azt mondja, volt olyan pillanat, amikor maga sem tudta, mi a rosszabb, a betegség vagy az, hogy együttesével nem tud eleget tenni a vállalásoknak.

„Semmit nem tudtam tenni, csak imádkozni. Volt egy pillanat, amikor azt mondtam, én vagyok a fontos, semmi más. Lecsillapodtam, megtaláltam a csendet, és tudtam, innentől kezdve minden fog sikerülni. Így találtunk az együttesemhez egy új énekesnőt a csíkszeredai Zsigmond Éva Beáta személyében, a brassói Filharmóniával való közös munkára pedig Kovács Dalmát kértem fel. Hálásan köszönöm nekik” – mondja. Nyilván benne is megfogalmazódtak a miértek, de most már tudja, hogy erre szüksége volt.

Monica tizenegy hónapot feküdt egy osztrák klinikán. „December elején megoperáltak, akkor azt mondták, két-három hét, és helyrejövök. Hazarepültem, mert szilveszterkor fellépésem volt. Januárban visszamentem, újra megoperáltak, beépítettek egy titán implantátumot, amin keresztül kaptam a kemoterápiát. Két hét kezelés után észrevették, hogy a rákos mirigyek tovább terjedtek, és kaptak egyet az aortán.

Volt mellettem a kórházban egy ember, aki ugyanazt a kezelést kapta, mint én, és nem volt hangja. Mit tehettem? Imádkoztam. Bármi legyen, fájjon, kibírom, csak a hangomat ne veszítsem el. A harmadik kemoterápia után teljesen eltűntek a rákos sejtek, megtisztult a szervezetem. Én már közben templomokban énekeltem. A biztonság kedvéért folytatták a kezelést, végigcsináltam az egészet, bár sokszor éreztem azt, hogy nem bírom. Elhullt a hajam, a végén már a fogaim is kezdtek kiesni. Nehéz volt, de a hangom megmaradt. Az orvosok azt mondták ilyen nem létezik, egy csoda vagyok. Érzem, hogy ezt el kell meséljem, hiszen én vagyok az az ember, aki meggyógyult. Ha azt halljuk, hogy valaki rákos, azt gondoljuk, halálra van ítélve. Én vagyok az élő példa, hogy a rákot le lehet győzni. Itt vagyok, jól vagyok” – meséli, és közben szemei csillognak a boldogságtól.

Büszkén mesél gyermekeiről, a 22 éves Alexandruról és a 13 éves Soniáról, akik édesanyjuk betegsége nyomán túl korán felnőttek, férjéről, akit a megmentőjeként emleget. Édesanyjáról, aki tizenöt évvel ezelőtt szintén leküzdötte a betegséget, és ma az egyik legbiztosabb támasza volt. Mesél tanítványairól, akik visszavárták, és ő nem tehette meg, hogy csalódást okozzon nekik, hiszen több mint húsz éve a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Középiskola zongoratanára.

„Meggyógyultam, de még mindig van bennem félelem. Háromhavonta ellenőrzésre megyek, és ilyenkor összeszorul a szívem. Eszembe jut egy történet. Egy pap mesélte egy rákbeteg nőről, akiről már az orvosok is lemondtak. A pap azt ajánlotta ennek a nőnek, aki élni akart, hogy egymás után három napig csak jót cselekedjen, jót gondoljon. Három nap egymás után. Azt kérdeztem, sikerült-e? Azt válaszolta a pap, hogy nem sikerült, de már kilenc éve ezt próbálja csinálni. Na pontosan én is így élek, örülök minden napnak, a gyermekeimnek, a zenének, az éneknek, koncerteknek. Ezek engem életben tartanak, elfeledtetik a rossz gondolatokat. Fontos, hogy egy kicsit tudatosabban éljünk, és legyünk hálásak azért, amink van.”

Azt mondja, szerencsés, hiszen kitűnő zenészekkel dolgozik együtt, akik családtagként álltak mellette, biztatták, terveztek, és így tudott pozitív maradni. Már akkor eltervezték a koncertkörutat, amikor őt Ausztriában kezelték. Fel sem merült, hogy nem jönne haza. A zenéről beszéltek, kottákat írtak, hangszereltek, koncertre készültek, terveket szőttek, miközben zajlott a kemo- és sugárterápia. Január 10-én, pénteken este hét órától a Szakszervezetek Művelődési Házában Opra Monica egy „érzelmes utazásra” invitálja a csíkszeredai zenekedvelő közönséget.