A kerékpáron érkező edzőlegenda

Liget 2020. január 21., 11:46

Száz éve született és negyedszázada hunyt el az az erdélyi futballedző, akinek nevéhez fűződik az Ajax Amszterdam csapatának egyik aranykora. Kovács Istvánról, az erdélyi futballmágusról emlékeznek meg a Székelyhon napilap e heti Erdélyi Sport mellékletében.

Csupán külföldön ismerték el a tehetségét. Fotó: Forrás: wikipédia

Johan Cruyff, minden idők egyik legnagyobb focistája egyszer azt nyilatkozta: „Kovács volt az az edző, aki a legnagyobb hatást gyakorolta rám”. Pedig az elején ő sem vette nagyon komolyan az edzésekre kerékpáron érkező erdélyi mestert. Ő maga is bevallotta, amikor Amszterdamba érkezett, a bizalmatlanság légköre vette körül.

Kovács Istvánnak rengeteg rajongója akadt, és legalább ugyanannyian kérdőjelezték meg tudását. Főleg utólag, és elsősorban Romániában. Ennek persze nagyrészt az irigység az oka, hiszen nem mindenki edzhet világsztárokat, és sem előtte, sem utána nem akadt olyan romániai edző, aki akkora klubnál kapott volna lehetőséget, mint az Ajax.

Azzal, hogy csapatával kétszer is megnyerte az akkori Bajnokcsapatok Európa Kupáját – a Bajnokok Ligája elődjét –, kevés szakember büszkélkedhet.

Kétszer holland bajnokságot is nyert, majd 1973-ban az akkor első ízben kiírt európai Szuperkupát is hazavihette az Ajax.

Kovács István életútjáról, szakmai pályafutásáról bővebben az Erdélyi Sport január 21-ei számában olvashatnak.