Isten hozta, vámpír elvtárs!

Tamás Attila 2020. február 11., 17:30

Vámpírok és a Kádár-korszak. Két, egymással köszönőviszonyban sem álló téma, amit Bodzsár Márk rendkívül szórakoztatóan, kellő mennyiségű humorral és fordulatos cselekményvezetéssel házasított össze legújabb filmjében. Drakulics elvtárs kritika.

Fotó: Intercom

Érdekes és a végeredményt látva eredményes kísérletezés egy Kádár-kori vámpírtörténet a mozivásznon. A Drakulics elvtárs minden pillanata szórakoztató, a poénok jók, a történelembe beágyazott fikció jól működik, a szereplőválogatás pedig elsőosztályú, mondhatni, hogy minden színész telitalálatnak bizonyult a szerepére.

{A}

A történet szerint a Nagy Zsolt által alakított, világlátott Fábián elvtárs hazalátogat Kubából a Kádár-kori Magyarországra, hogy véradó kampányt indítson útjára a vietnámi elvtársak életének megmentése céljával. Az egy napot sem öregedett, meglehetősen szabadelvű elvtársról ordít, hogy nincs valami rendben vele, ezért ráállítják az állambiztonsági szolgálat két, egymással élettársi viszonyban levő ügynökét, a Walters Lili által játszott Nagy Máriát és a Nagy Ervin által megformált Kun Lászlót, hogy

derítsék ki a hazájába visszatérő elvtárs titkát, aki csak sötétedés után aktív, szemmel láthatóan gyűlöli a fokhagymás kolbászt, és rendkívüli izgalomba jön az emberi vértől.

Fotó: Intercom

Igen, a napnál is világosabb, hogy Fábián elvtárs egy vámpír, azonban a hithű kommunisták számára ez nem egyértelmű az első pillanattól kezdődően, ennek az alaphelyzetnek köszönhetően pedig rendkívül sok vicces szituáció születik, a csetlő-botló, komplexusokkal terhelt szereplők szerencsétlenkedéseit pedig élvezet nézni az első pillanattól kezdődően, és a visszatérő, helyenként inkább lefárasztó, mint rendkívül vicces poénok is jól illeszkednek ebbe a miliőbe.

És bár néhány „modernebb” kiszólás is tarkítja a filmet, a látványtervező és a stáb elsőosztályú munkát végzett a kommunizmusra jellemző díszletek, külső és belső terek megteremtésekor, a Bödőcs Tibor által egy rövid szkeccsben feltűnő,

a véradási kampányt felkonferáló, karót nyelt elvtárs ugyanúgy a helyén van, mint a paranoiásan az irodájában telefonáló párttitkár vagy éppen a mulatás hevében népdalokat ordító téesz-elnök.

Fotó: Intercom

Thúróczy Szabolcs mint az állambiztonsági szolgálat szervilis, de ugyanakkor nagyon érzelmes vezetője brillírozik a szerepben, ahogy Nagy Ervin is meggyőzően hozza a tahó és nem az eszéről híres, nagydarab, macsó vőlegényjelöltet, egyszóval

öröm nézni ezeket a színészt, ahogy a vámpírvadászat közben esetlenül, kereszttel és fokhagymafüzérrel felfegyverkezve csetlik-botlik a vásznon.

A fiatal Walters Lili pedig a legjobb és legszerethetőbb színfoltja a filmnek: bár a beszédmódja kicsit kilóg a kommunizmus idejének nyelvezetéből, ő az a karakter, akiről simán elhisszük, hogy az elnyomott és a párthoz a végletekig hűséges titkárnő-figurából a vámpír hatására egy gátlásokat levetkőző, erős és határozott nővé válik.

Fotó: Intercom

Bár a történet a realitás talajáról indul, mondhatni élvezet nézni, hogyan megy át a cselekmény a végén teljesen a szürrealitásba, a különböző zsánerek beépítése és váltogatása pedig rendkívül jót tesz az amúgy sem unalmas alkotásnak.

A fináléban egy teljesen elborult vicces akciódömpinget, valamint egy vámpírfilmek előtt tisztelgő, érzelmes részt is kapunk, a karakterívek is rendkívül jól bontakoznak és teljesednek ki.

Aki tehát egy abszurd humorral apelláló, szürreális magyar vígjátékra vágyik, annak most Bodzsár Márk új, a romániai mozikban is vetített filmje lehet a tökéletes választás, aki korábbi, szintén rendkívül egyedi Isteni műszak után megugrotta azt a szintet, amit saját magával szemben állított fel. Ezek után maximálisan bízhatunk benne, hogy a következő filmje is hasonlóan szórakoztató, vicces és elborult lesz.

Fotó: Intercom

Rengeteg ötletet beépítettek a filmbe

A Drakulics elvtárs erdélyi bemutatókörútjára elkísérte a filmet Bodzsár Márk, a film rendezője, valamint Walters Lili, a film főszereplője, az első, kolozsvári bemutatón pedig Nagy Ervin és Thúróczy Szabolcs is jelen voltak. A hétfői, csíkszeredai premieren Bodzsár Márk és Walters Lili válaszoltak Mihály László, a vetítést követő közönségtalálkozó moderátorának, valamint a közönség kérdéseire, így többek között megtudhattuk, hogy a rendezőnek mondhatni gyerekkori vágya volt egy vámpírfilmet készíteni, a Kádár-kor kutatása pedig nagyon jó ötletnek bizonyult, hogy ebbe a világba helyezze el ezt a történetet. Arról is beszélt, hogy a film túlnyomó részét éjjel forgatták, a stáb hihetetlenül lelkes volt, a színészek pedig rengeteg ötlettel jöttek, amiknek egy részét be is építették az alkotásba, ugyanakkor több, már meglévő történetet, illetve filmes elemet használtak fel az előkészületek és a forgatás során. Walters Lili elmondta, hogy számára rendkívüli tapasztalat volt egy ekkora produkcióban szerepelni, sokat tanult a színésztársaitól és a rendezőtől, és kihívás volt számára úgy átlényegülni a Kádár-kor egyik szereplőjévé, hogy csak elbeszélésekből és történetekből ismeri ezt az időszakot. Bodzsár azt is elárulta, hogy a menet közben rengeteget változó forgatókönyv egyik korábbi változatában egy beszélő denevér is szerepelt, aki Fábián elvtárs társa lett volna, azonban ennek kivitelezése annyira megdobta volna a költségvetést, hogy inkább elengedték az ötletet. Arról is beszélt, hogy örömmel látja, hogy egyre több Erdély-helyszínű, illetve tematikájú film készül mostanában, és szerinte is hatalmas lehetőségeket rejtenek az erdélyi helyszínek filmforgatási szempontból.

Fotó: Intercom

Drakulics elvtárs (2019)
magyar vígjáték, 95 perc

Rendező, forgatókönyvíró: Bodzsár Márk
Operatőr: Reich Dániel
Dramaturg: Jakab Juli, Tasnádi István
Producer: Pék Csaba, Tőzsér Attila
Látványtervező: Ágh Márton
Vágó: Kovács Zoltán
Zene: Keresztes Gábor
Szereplők: Walters Lili, Nagy Ervin, Nagy Zsolt, Thúróczy Szabolcs, Borbély Alexandra, Balsai Móni, Rába Roland, Trill Zsolt, Bödőcs Tibor