Bár legtöbben áldásnak tekintik az érkező gyereket, azért senki sem tagadja, hogy az idilli ketteshez képest nagy változás, ha már háromtagú a család. A gyerek érkezése megváltozott körülményeket jelent, és sok esetben számos vita forrását is.
Van, aki kétségbeesik, dühös lesz, ha megkapja a diagnózist, mások reménytelenséget éreznek, halálfélelmet élnek át. De olyan is van, aki szégyelli, hogy beteg. Egyre több embert érint a daganatos megbetegedések valamilyen formája, elkél a segítség.
Sokan voltunk már úgy, hogy nem tudtuk, hogyan reagáljunk a dicsérő szavakra. Szoktunk egyáltalán dicsérni, fontos számunkra az elismerés? Milyen hatással van önbizalmunkra? Ilyen és hasonló kérdéseket boncolgattunk Ágoston Imola pszichológussal.
Sokszor nekünk sincsenek szavaink arra, ami most a szomszédos Ukrajnában történik. Megviseli ez a felnőtt embert még több száz kilométernyi távolságból is. Hát még a gyereket. Mégis beszélnünk kell erről velük.
A mentálhigiénés szakember nem orvos, főleg nem virológus, nem pszichológus és nem is elmegyógyász. Akkor miben segíthet ma, amikor annyiféle kihívás és kérdés van körülöttünk a koronavírus okozta körülmények hatására? Továbbá miben segíthet a rajzolás?
Milyen szerepük van egy család életében a rituáléknak? Egyáltalán miben különbözik a rutin és a rituálé, és mitől válik egy-egy rituálé rutincselekedetté? A válaszokat Antal Ildikó pár- és családterapeutától kapjuk meg.
Egy biztos: senkit sem hagyott/hagy hidegen az új koronavírus okozta járvány. Volt élet a vírus előtt, és van egyfajta a SARS-CoV2 után. De vajon túlzás-e azt állítani, hogy a járvány egy életre megváltoztatta a gondolkodásmódunkat, hozzáállásunkat?
Koronavírussal fertőzött betegeknek kínál ingyenesen pszichológusi szaksegítséget a Lélek-Műhely Egyesület. A telefonos segélyszolgálat keretében pszichológusok segítenek abban, hogy a betegség lefolyása során átélt lelki megpróbáltatásokon könnyebben lépjenek át az érintettek.
Hogyan lehet valóban örömteli a karácsonyra való hangolódás, illetve maga az ünnep? Milyen az igazi karácsony? Hogyan tehetjük szebbé a magányosok, a gyászolók ünnepét? Tudunk igazán örülni? Kérdéseimet Kovács Zsuzsa pszichoterapeutának tettem fel.
Még mindig sok a tévhit, hiedelem és tartózkodás a pszichoterápiás segítség igénybevételével kapcsolatosan, sokszor övezi szégyen ennek felvállalását. Milyen problémákkal lehet keresni egy pszichoterapeutát, egyáltalán mi történik a terápiás találkozáson?
Nem kell tehetségesnek, jól rajzolónak lenni ahhoz, hogy valaki beiratkozzon egy művészetterápiás csoportba. Hogy mégis mire jó, és kiknek szól? Tőke-Mátéffy Noémi a fiatal csíkszeredai pszichológus magyarázza el.
Ha a mai harmincasok is érzelmi kapcsolatban vannak az okoseszközeikkel, akkor mit várunk a kiskamasztól? Pedig az online tér nem csak az érzelmeinket, a megnyilvánulásainkat változtatja meg, de a kapcsolatainkat is: másképp alakulnak a szerelmeink, de másként nevelünk gyereket is – állítja Tari Annamária pszichológus.
Legyünk derűsek, mosolygósak, szeressünk magunkat és másokat, ha pedig bosszúság, bántás ér, ne fojtsuk el a mérgünket, bánatunkat, mondjuk ki, éljük meg a rossz érzéseinket is. A mindennapokban helye van a derűnek, de az indulatnak is. Mindkettőt meg kell élni, ha jót akarunk magunknak.
Bálint-nap apropóján mi ezúttal nem a szerelmesekre, hanem az egyedülállókra, divatos szóval élve a szinglikre vagyunk kíváncsiak. Miért van egyre több szingli? Ismerkedni nem tudunk, vagy párkapcsolataink működtetésére vagyunk képtelenek? Ezeket a kérdéseket igyekeztünk körbejárni Szabados Andrea pszichológussal, párterapeutával.
A házasságban élők 60 százaléka magányosnak érzi magát – legalábbis a nyugat-európai kutatások szerint –, hiába nincsenek egyedül a felek, igazi társ nincs mellettük. De miért gyakori az egyetnemértés a férfi és a nő között? S miért magányosodik el a házasságban élőknek több, mint a fele?
Döntéseket hozni nem mindig egyszerű, ráadásul döntéseink sokkal inkább érzelmi alapúak, mintsem gondolnánk. Azért döntünk valahogy, mert jól szeretnénk érezni magunkat, és kerüljük a számunkra kellemetlen helyzeteket. Utána persze megpróbáljuk megmagyarázni, hogy az miért egy racionális döntés volt.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.