Nemcsak a népmesei hősök, hanem a Marosvásárhelyen született Demeter Panni előtt is két út állt, miután elvégezte a kolozsvári zeneakadémiát és népdalénekesként, néptáncoktatóként ismert lett Kalotaszegen, Mezőségen és nemcsak.
Kásler Magda elementáris erővel hat a környezetére: nem csak szépsége, de énekhangja és tánca is magával ragadja a nézőt. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjének és népdalénekesének munkáját nemrég Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetéssel ismerték el.
Mi történik, ha a „bokréták” találkoznak? Hatalmas mulatságot csapnak, táncházzal, jó kedvvel és sok-sok mókával fűszerezve. Nemrégiben Körtvélyfáján találkoztak a Bokréta nevet viselő néptánccsoportok.
Szörényi Levente, Pál István Szalonna és bandája, Nyisztor Ilona, Timár Viktor – íme néhány előadó, akik Antal Tibor gyimesi népdalénekes legújabb lemezének bemutatóján színpadra lép.
Népzenei, komolyzenei és világzenei lemezeken hallhatjuk énekelni, muzsikál, néptáncegyüttesekkel dolgozik, koncertezik, tanít, és a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója. András Orsolya nemrég Junior Prima díjban részesült, a magyar népművészet és közművelődés kategóriában.
Nyitott szemmel jár-kel, keres, kutat, kosmotol, ahogy ő mondja. Öt évvel ezelőtt a népszerű Fölszállott a páva című műsor közönségdíjasa volt a kosteleki Vaszi Levente. Ma három gyermek édesapjaként tesz azért, hogy a végeken is megmaradjon a kis csángó magyar közösség. Vaszi Leventével beszélgettünk.
Azt mondja, szerencsés, mert jó emberekkel hozta össze Babba Mária. Magasra tette a mércét, úgy adja át zenei tudását, hogy embert is farag. Igaz magyar embert. Népdalénekes, zenetanár, családapa. Ha színpadon látom, csodálattal figyelem, mennyire szereti, élvezi azt, amit csinál. De nem csak szereti, hisz is benne.
Azt akartam én megtudni címmel jelent meg lemeze a madéfalvi Rokolya Népi Énekegyüttesnek, amelyen a magyarországi Zenetudományi Intézet archívumában fellelhető, Bartók Béla 1907-es gyűjtéseiből származó csíkszenttamási, jenőfalvi, karcfalvi, csíkrákosi és ajnádi népdalok szólalnak meg.
Az erdővidéki Borbáth Szilveszter még csak 18 éves, de már két élő televíziós műsorban bizonyított. A Fölszállott a páva legutóbbi kiadásában kategóriája fődíját érdemelte ki. Saját bevallása szerint sem ocsúdott fel még a történetből, s nem is fog egyhamar. Interjú.
Az énekesnek értenie kell a dalokat, azok mondanivalóját, tudnia kell, mekkora hatalom van a torkában és hogyan használja azt – állítja Fábián Annamária népdalénekes, aki nemrégiben Székelyudvarhelyen énekelt népdalokat az Abásfalvi cigányzenekar kíséretében. Az est sikerei napok múltán is látványosak.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.