Bár legtöbben áldásnak tekintik az érkező gyereket, azért senki sem tagadja, hogy az idilli ketteshez képest nagy változás, ha már háromtagú a család. A gyerek érkezése megváltozott körülményeket jelent, és sok esetben számos vita forrását is.
A házassághoz, az egymás felé vezető út megtalálásához kíván kapaszkodót nyújtani a Böjte Csaba ötlete alapján létrejövő Szerelem-tanösvény. A jegyesek a majdan Székelyhídon található tanösvényen járhatják végig a szerelem stációit.
Saját sorsunkat alakítjuk, vagy anyáink, apáink sorsát örököljük? Hogyan hagyhatjuk magunk mögött a nekünk nem tetsző szülői mintákat? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Antal Ildikó egyéni-, pár- és család-pszichoterapeutával.
Nagy tévedés volna azt gondolni, hogy a krízishelyzet elront egy kapcsolatot, azaz jelen esetben a koronavírus és a járványhelyzet miatti összezártság lenne az oka annak, ha tönkremegy egy párkapcsolat. A bezártság nem a kapcsolat megrontója lesz, hanem a már meglévő kapcsolati dinamikát erősíti fel, akár egy nagyító.
Bálint-nap apropóján mi ezúttal nem a szerelmesekre, hanem az egyedülállókra, divatos szóval élve a szinglikre vagyunk kíváncsiak. Miért van egyre több szingli? Ismerkedni nem tudunk, vagy párkapcsolataink működtetésére vagyunk képtelenek? Ezeket a kérdéseket igyekeztünk körbejárni Szabados Andrea pszichológussal, párterapeutával.
Az örök szerelemhez három dolog kell: elköteleződés, intimitás és Krisztus – legalábbis így véli a neves magyarországi idegsebész, Csókay András, akinek életével és házasságának példájával a Bálint-nap apropóján ismerkedünk.
Akár egy áttörhetetlen betonfal, úgy magasodhat sokak előtt a válás réme. A bizonytalanságtól való félelem elriaszthatja a szándéktól azokat is, akiknek már régóta sokkal jobb volna külön. Felkerestünk olyanokat, akik átélték a traumát. A pszichológus pedig értékel.
Az utódnemzésért folyó versenyben az emberek a jobb génekről árulkodó szimmetriát, azaz a szépséget keresik, de ez nem jelenti mindenkinek ugyanazt. Dósa Zoltán pszichológus szerint ezért azoknak is van esélyük megtalálni az igazit, akik nem tartoznak az abszolút szépségek közé.
Mobiltelefon, laptop, wifi, Facebook, skype és a többiek. El tudnánk képzelni nélkülük a mindennapokat? Szinte észrevétlenül, de belopóztak a magánéletünkbe, és átrendezték kapcsolatainkat, szerelmeinket.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.