Tapintható tárgyak, játékos bemutató eszközök, drámajátékok segítségével fedezhetik fel a gyermekek és fiatalok a közel ezer év székely hadtörténeti eseményeit a szépvízi Székely Határőr Emlékközpont múzeumpedagógiai foglalkozásain.
Nagyon fontos vízválasztó az iskolakezdés, vagyis amikor az óvodából iskolapadba kerül a „kicsi”. Csizmadi Csilla tanítónő szerint a félelmeket lehet oldani, a gyereket pedig azért sem kell félteni, mert a legtöbb bizony „föl akar nőni a feladathoz”.
A mentálhigiénés szakember nem orvos, főleg nem virológus, nem pszichológus és nem is elmegyógyász. Akkor miben segíthet ma, amikor annyiféle kihívás és kérdés van körülöttünk a koronavírus okozta körülmények hatására? Továbbá miben segíthet a rajzolás?
Milyen összefüggés lehet a WC-papír és az egész számok összeadása és kivonása között? És egyáltalán hogy kerül egy hokis mez egy matektanárra?
Az elszigetelődés, a bezártság, a folyamatos bizonytalanság rányomta a bélyegét a gyerekek, kamaszok mindennapjaira is. Mindez hosszú távon kihat a gyerekekre, káros hatásai már most észlelhetők testi és lelki fejlődésük szempontjából egyaránt. A szakemberek szerint pedig egyre több fiatalnál jelentkeznek szorongásos panaszok.
Motiváció, tudatosság, kitartás, önismeret, önbizalom, idegrendszeri érettség, figyelmi képességek, a memória és a gondolkodás működése – ezek mind fontos tényezői a tanulási folyamatoknak. A gyermekük hatékony tanulását szem előtt tartó szülőknek szeretne támpontokkal és ötletekkel szolgálni Albert-Homonnai Emőke.
Fel kell készíteni a gyerekeket a világ rohamos változásaira, és ennek az egyik legfontosabb eleme a szociális kompetenciájuk fejlesztése. Az együttműködésre, az egymásra való figyelésre tanítanak meg az élménypedagógiai foglalkozások – hangsúlyozza Besnyi Szabolcs, a budapesti Katalizátor Pedagógusképző Központ trénere.
Fontos a gyerekekkel való bizalom kiépítése, leginkább ettől lesz valakiből jó pedagógus, függetlenül attól, hogy milyen módszerrel dolgozik. Ha egy gyerek megkapja a támogatottságot ahhoz, hogy érzelmileg megerősödjön, és merjen hibázni is, akkor a jövőben is meg tudja állni a helyét – véli Jukka Sinnemäki finn oktató.
Lehet fára mászni, pocsolyában ugrálni, függőágyban a szabad ég alatt aludni és télen-nyáron a természetben lenni – így képzelik el azt az erdei óvodát, amely a Marosvásárhely melletti Tófalván ősszel nyitja meg kapuit.
Matematikus és költő, aki vallja, hogy a matematika és irodalom világa között át lehet járni. Optimista, aki szerint Erdély egy jó hely, ahol a tudás hatalom, és ahol élhető közösségeket lehet és kell létrehozni. Bencze Mihály négyfalusi matematikussal és költővel beszélgettünk.
Sebestyén Júlia titka, hogy szereti a gyerekeket. Előbb a gyerekeket, és csak azután a matematikát. Így nem csoda, hogy a ma már nyugdíjas matektanárnőnek számos matematikus tanítványa lett. Olyan is volt, hogy megbuktatott valakit, akiből később matek szakos tanár lett. A tanárnő azt vallja, hogy mindenkiből lehet matematikus.
Sokat segít a gyermeknevelésben, és a pedagógusok munkáját is megkönnyíti, ha megismerik a gyerek temperamentumát, és vérmérsékletének megfelelően szólnak, viszonyulnak hozzá – állítja a magyarországi Karkus Ottó, aki több mint húsz éve oktat Waldorf-iskolában.
Az egyik legjobb hivatás a zenetanítás – vallja a csíkszeredai Salamon Réka zongoratanár, akinek munkáját díjjal ismerte el a Kis Virtuózok Alapítvány. A pedagógus úgy gondolja, kellő munkával és a lehetőségek megkeresésével megélhetés is lehet ma már a zene, amely hobbiként művelve is „hasznos”.
Magyarországon egy generáció felnőtt rajta, nálunk még elég ismeretlen terület a színházi nevelés. A Mondják meg Zsófikának című előadással ezzel próbálkozik az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház két fiatal teatrológus hallgató segítségével.
A tanítóképzés negyvennégy éven át volt a szívügye, megírta hattyúdalát, de nyugdíjasként sem tétlenkedik. Szabó K. Attilánál jártam, azaz Tillunál, ahogy diákjai a háta mögött hívták, s amiről persze neki is tudomása volt.
Nagy Aranka ötvenen túl, nyugdíjasként kezdett új életet Székelyudvarhelyen. Akkoriban, ha végigment az utcán, „nem kellett senkinek a köszönését fogadnia.” Ma lépésenként elegyedhet szóba barátaival, ismerőseivel, és tevékenységéért idén Príma Polgár-díjjal tüntették ki.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.