Dalba foglalt élet: Szabó Zsolt

„Négyéves lehettem, amikor meghallottam egy érdekes hangot otthon az udvaron, majd addig szaladtam, amíg meg is találtam, hogy honnan jön: egyik szomszédfiú ült egy lépcsőn, és húzta a harmonikát. Na, onnantól nekem harmonika kellett, aztán hat és fél éves voltam, mire a szüleim nagy nehezen megvettek egyet. Tízéves koromig autodidakta módon tanulgattam, apám s anyám énekelt mellettem, én meg keresgéltem a hangokat a harmonikán. Aztán tízévesen kerültem Csíkszeredába Sebők Vilmoshoz, tőle tanultam meg az alapokat. Tizenkét éves lehettem, amikor egyszer megláttam nála egy érdekes bútordarabot egy sarokban. Nem tudtam mi az, kiderült, hogy egy pianínó. Az is nagyon megtetszett, kalimpálni kezdtem a zongorán is. Tizenhét évesen, a kilencvenes évek elején vettem egy elektromos zongorát, egy Vermonát, ami akkor menőnek számított, addig bejárogattam iskolákba, kultúrházakba, ahol voltak régi orgonák, zongorák, s ott gyakoroltam, zenéltem éjjel-nappal” – meséli Szabó Zsolt, amikor a zenével való kapcsolatáról faggatom.

Hamar tanult – mondja –, tehetsége is volt hozzá. Nem csoda, ha tizenkét évesen már a falusi felkapott lakodalmas zenészek muzsikálni hívták magukkal.

Aztán néhány év múlva már a városi zenészek is kezdtek érdeklődni iránta, zenélni hívták, lassan befogadták, s úgy alakult, hogy jó pár év múlva már őket vagy a gyermekeiket is tanította.

„Amikor a középiskolát elvégeztem, bekerültem a csíkszeredai Flora étterembe muzsikálni, az akkor nagy szó volt. Elektrotechnikát tanultam, mivel művészeti iskola akkor nem létezett, de engem az egy percig sem érdekelt. A zene volt az életem. Háromévesen egy paksaméta lemezből kiválasztottam az LGT-nek a Ringasd el magad című lemezét, és azt hallgattam állandóan.

– jegyzi meg.

Eleinte kazettáról, lemezekről tanult mindent, hiszen szórakoztató zenét nem volt kitől tanulni. Később Budapest felé vette az irányt, a kőbányai meg a Szófia utcai zenei stúdióban tanult, ma is hálával emlegeti Fogarasi Jánost, Esze Jenőt, Nagy Jánost, Cseke Gábort, Rajnai Jánost, Fekete Istvánt, akiknek sokat köszönhet. Heti rendszerességgel járt haza azokban az években, itthon zenélni kellett, hiszen pénzre volt szükség a tanuláshoz. S hogy a későbbiekben taníthasson is, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia zenepedagógia és klasszikus zongora modul szakára is beiratkozott.

„Közben jött a telefon, hogy nem-e mennék hajóra zenélni? Hát hogyne mentem volna, elfogyott a pénzem, egy farkaskutyám, egy mobiltelefonom és két hangszerem volt. Tanulmányaimat befagyasztottam, majd három és fél évre elmentem, és egy luxushajón zongoráztam. Megfordultam vagy száz országban, sok helyen maradhattam volna, de a csicsói sáros utca, ahol születtem, na az mindig hiányzott, eszem ágában sem volt külföldön maradni” – meséli.

Jelenleg több zenekarban is játszik (Friday Rehab, Trend Weding), közös fellépései vannak Szabó Enikővel, Szilágyi Nórával, saját dzsessz- és rockbandája van, a csíkszeredaiak által jól ismert Full Screen együttes alapító tagja, billentyűse, együtt zenél AG Weinbergerrel, de szólóban is játszik. Mindemellett dalokat, dalszövegeket ír, hangszerel, saját szerzeményeit zenészkollégája, Barabás Tamás stúdiójában veszik fel. Legnagyobb szívfájdalma – jegyzi meg –, hogy a járványhelyzet miatt nincsenek bulik, ahol a billentyűk közé csaphatna. Közben zongora, szintetizátor és harmonika szakon tanít szórakoztató zenét a csíkszeredai Vámszer Géza Művészeti Népiskolában és a brassói Tiberiu Brediceanu Művészeti Népiskolában.

Fia, Bence kilencéves, ötéves korától tanítja zongorázni, lánya, a 14 éves Szonja öt évig zenét tanult, majd egy nap kijelentette, nem szeretne többet zongorázni, inkább rajzolna. És azóta rajzol.

„Sokmindent tanultam, és igyekszem minél hitelesebben játszani, de a tanítás során is a hitelességre törekszem.

Amikor a gyerekek valamit megtanulnak, én boldogabb vagyok, mint ők” – mondja nevetve, és sorolni kezdi tanítványait, akikre igencsak büszke.

Minden műfajban megvannak a kedvencei, ha például nótázgatni kell, akkor a Kiskereki betyárcsárda dallama csendül fel, szereti a népzenét, hiszen ebbe született bele. „Jöhet bármilyen stílus, nekem a népzene, a magyar nóta a lelkemben maradt. Nekem mindenem a zene. Én boldog vagyok, és nagyon jól vagyok ott és úgy, ahol vagyok. Persze szeretnék minél jobb zenekarokban, minél jobb zenészekkel játszani, de csak akkor, ha megérdemlem, nem azért mert nincs jobb, s én is jó leszek. Azért legyek ott, mert én kellek” – magyarázza.

Sok szakmabeli szerint Szabó Zsolt az erdélyi dzsessz megkoronázatlan királya. Ő azt mondja, „csak” egy zenész, akinek mindene a zene.