Életérzés született

A bálványosi nyári szabadegyetem gondolata a rendszerváltozás eufóriájának egyik terméke. 1989-ben megnyíltak a határok, és elindultak Erdély felé azok a lelkes magyarországi hátizsákos, bakancsos fiatalok, akik azelőtt vagy ki voltak tiltva, vagy pedig egyszerűen nem jöhettek át a határon – mutatott rá Toró T. Tibor alapító, ma az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke. 

„Ezek között volt egy budapesti fiatalember, Németh Zsolt, aki egyrészt  családi örökségként kapta az Erdéllyel való törődést, másrészt pedig fiatal egyetemistaként ő is Erdély-járó volt mindaddig, amíg ki nem tiltották Romániából.

A szilvesztert a kézdivásárhelyi fiatalokkal töltötte, akik akkor alapították meg a helyi MADISZ-t. Elkísérte őt egy londoni barátja, David Campanale, ő volt az, aki feldobta az ötletet, hogy hozzanak létre egy szabadegyetemet, mivel a szabadság nagy terheket ró a közösségekre, és segíteni kell az átmenetet.” Egy olyan szabadegyetemet képzeltek el, ahol a korábban tabutémáknak minősített kérdésekről szabadon lehet beszélgetni, mint például a román–magyar viszonyról, a diktatúra és demokrácia közötti átmenetről, a diktatúra terhes örökségéről stb.

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke így emlékezett: 1989 decemberében leginkább az a kíváncsiság hajtotta őket Erdélybe, hogy a nemzeti széttagoltságunk és a kommunista elnyomás kettős terhe alatt miként élnek és hogyan szabadulnak fel az erdélyi magyarok. „Úgy vélem, hogy mind a két vonatkozásban nagyon nagy utat sikerült bejárnia a magyarságnak. A határokat átívelő nemzetegyesítés politikájában is sokat értünk el, és a szabadság lehetőségeinek megélésében is fantasztikus nagy utat járt be az elmúlt harminc évben minden határon túli magyar közösség. Ez nem jelenti azt, hogy ne lennének továbbra is nagyon fontos problémák, megoldásra váró kérdések, de ha valaki nem hiszi, hogy más a helyzet, akkor kérdezze meg az apukáját vagy az anyukáját” – fogalmazott.

David Campanele így emlékszik vissza a harminc évvel ezelőtti történésekre: „1989 decemberének elején a tévében hallottam a temesvári történésekről, és akkor már tudtam: abban az évben nem lesz csendes és családi a karácsonyom. Előtte már rendszeresen felkerestem az országot, hogy becsempésszek ezt-azt, segítsek a barátokon, s hogy titokban filmezzek. Tudtam, milyen árat kell fizetniük a romániaiaknak a szabadságért.”

1989 karácsonya Budapest óvárosában, a Fidesz irodáiban érte. Aznap este a Fidesz felhívására nyolcvanezren imádkoztak a Hősök terén a forradalomban elesettekért és a békéért. Campanale hamarosan Németh Zsolt, a Fidesz egyik első embere és a párt egy orvos tagja, Szabó Miklós társaságában éjnek évadján indult el Románia felé egy gyógyszerekkel és élelemmel dugig megpakolt Ladában, Kingston upon Thames önkormányzatának adományával, ahol Campanale liberális-demokrata képviselő volt akkoriban.

Ezen az úton egészen Székelyföldig eljutottak, az élményekről Campanale egy 1990 januárjában írt beszámolójából is benyomást szerezhetünk. Kézdivásárhelyen a zsúfolásig megtelt könyvtárban gyülekeztek a MADISZ-tagok, akik két órát vártak rájuk. Késő délutánig beszéltették aztán őket ezek a fiatalok, akik fegyvertelenül védték az utcákat a felkelés első napjaiban. Szüleik a forradalom kitörésekor a város legnagyobb gyárához, a csavargyárhoz vonultak, hogy a milícia raktárjából kikérjék a fegyvereket. Jakabos Csaba, a gyár igazgatója, a forradalmi bizottság elnöke azonban, mondván, hogy nincs szükség ártatlan áldozatokra, hazaküldte őket. Három fiatal egyetemista, Sántha Attila, Fekete Vince és Deme László később mégis felkereste a gyárat, de ezúttal nem fegyvereket kértek, hanem hozzáférést a nyomdagépekhez. Jakabos Csaba együttműködésének köszönhetően a három fiatal a város első magyar nyelvű újságját írta és jelentette meg.

1989. december 30-át írtak, amikor egy üres vendéglőben, néhány főtt kolbász mellett majd később Sántha Attila lakásán megírták azt a szöveget, ami talán az első nemzetközi politikai állásfoglalás volt a szabad Romániában. Másnap reggel a MADISZ részéről Deme László és Sántha Attila, a Fidesztől Szabó Miklós és Németh Zsolt, a brit Fiatal Liberális Demokraták nevében pedig David Campanale látta el kézjegyével azt a felhívást, amelyet Európa fiatalságához címeztek. A dokumentumban egyebek közt a vasfüggöny lerombolásáért és Európa egyesüléséért, a parlamentáris demokráciáért és a szabadpiacon alapuló gazdaságért, valamint a nemzetiségek és vallási közösségek kollektív jogaiért szálltak síkra.

„1989. december 22-én Kézdivásárhelyen már nekiláttunk építkezni, 23-án megjelent a Székely Újság, a sajtószabadság első teljesen új terméke. Mi is létrehoztuk a magyar ifjúsági szervezetet, majd 24-én vagy 25-én részt vettünk Sepsiszentgyörgyön egy tanácskozáson, melynek célja egy mindent átfogó, ifjúsági, megyei FSN (Frontul Salvării Naționale – Nemzeti Megmentési Front, szerk. megj.) megalapítása lett volna. Szerencsére ebből nem lett semmi, ám az ottani szereplésünket látva Németh Zsolt és David Campanale feljött Kézdire, ahol előadást tartottak, amit egy hajnalig tartó házibuli követett.

Én 1990 januárjában elkerültem Kézdiről, de az otthoniak derekasan helytálltak, profi módon szervezték a tábort” – emlékezett vissza Sántha Attila. És hogy miért épp Bálványos adott otthont ennek a rendezvénynek? Mert Kézdihez ez volt a legközelebb, és egy jó hely – teszi hozzá.

„Akárkivel is álltunk szóba, a legsürgősebb beszédtémák nem a napokkal azelőtti harcokhoz kapcsolódtak, hanem ahhoz, hogy milyen segítségre van szükség a Nyugattól az új politikai rendszer kialakításához. A felhívásunk szövege is ezért fókuszált erre. Ezeken az Attila kézdivásárhelyi lakásán lezajlott beszélgetéseken döntötték el a MADISZ vezetői, hogy július végére egy szabadegyetemet szerveznek, ahol brit politikusok és egyetemi oktatók a demokráciáról értekeznek majd” – magyarázta David Campanale.

1990-ben elindult a nagyon gyors szervezkedés az ifjúsági szférában. „Megadatott nekem a történelemtől az ajándék, hogy én is részt vehettem ebben. A különböző erdélyi városokban ifjúsági szervezeteket hoztunk létre, megalakult a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége, azon belül pedig egy politizáló csapat. Nagyon gyorsan zajlottak az események, napok alatt történtek olyan dolgok, amilyenekre ma fél évet, évet is kell várni. Gyorsan összejött a kapcsolatunk a Fidesszel, konkrétan Németh Zsolttal, aki a Fideszen belül egy kisebbségi ügyekkel foglalkozó csoportot vezetett. És akkor Németh Zsolt megtalálta az erdélyi partnerét abban, hogy a gondolatból, ami ’89 szilveszterén Kézdivásárhelyen megszületett, gyakorlat legyen” – vázolta fel Toró T. Tibor. 1990 júliusában el is indult a szabadegyetem, azzal a céllal, hogy egyrészt megkezdődjön a román–magyar párbeszéd, másrészt a fiatalok szokják, „tanulják” a demokráciát, a politizálást. Akkor még nyilván nem gondolták, hogy a rendezvény megéri a harmincadik kiadását, hogy mozgalom, műhely, gyakorlatilag egy brand lesz belőle – tette hozzá.

Bálványoson hét alkalommal tartottak szabadegyetemet, és annak, hogy elköltöztették Tusnádfürdőre, egyszerű oka van: a rendezvény kinőtte a bálványosi infrastruktúrát. Ugyanis évről évre egyre több fiatal látogatott ki a szabadegyetemre. A bálványosi táborral párhuzamosan ugyanakkor Homoródfürdőn is zajlott a kilencvenes évek elején egy diáktábor egyetemistáknak. Bálványos a politika iránt érdeklődő fiataloknak volt a találkahelye, akik évről évre egyre többen voltak, kinőtték a helyszínt.

Ugyanakkor a szervezők minél több egyetemistát szerettek volna bevonni, a homoródfürdői táborban viszont már tarthatatlan állapotok voltak, ezért döntöttek úgy, hogy egyesítik a szabadegyetemet a diáktáborral. Később bejött a harmadik elem, a fesztivál, amikor már annyira kiszélesedtek a járulékos, szabadegyetem melletti kulturális és szórakoztató programok, hogy végül is a szabadegyetem, diáktábor és fesztivál hármasa adja meg azt a formát, amit ma Tusványosnak nevezünk.

Visszakanyarodva a bálványosi időszakra, Toró T. Tibor felelevenítette, hogy ott az esti program tábortűz, egy-két gitár és közös éneklés volt. „Ez az, amit a mai fiatalok szinte el is felejtettek. Most Tusványoson egyszerre harminc helyen szól a gépzene, üdítő kivétel egy-két sátor, ahol élőzene is van, de igazából nem ez a jellemző.

Nekünk, akik átéltük, ez volt a legszebb az egészben. Még Tusnádfürdőn is ez volt egy ideig, amíg aztán ki nem szorult, elvitte a történelem. De a nosztalgia megvan, és talán még igény is lenne rá, ha sikerülne valamilyen módon visszahozni. A másik, ami akkor volt, az élesbe menő párbeszédek, nem volt annyira politikus az egész. A szervezők most is próbálják fenntartani a vitaszellemet, de nem tudjuk visszahozni, ami akkor volt a szabadegyetem keretében, az a bátorság, ahogy a tabutémákhoz hozzá mertünk szólni. Bensőséges kapcsolat volt akkor a résztvevők és előadók között. Éreztük az élménynek az erejét, hogy a világot ki tudjuk fordítani a sarkaiból. Megvan a maga varázsa ennek a szabadegyetem-fesztivál kereszteződésnek, de azt az intimitást, ami ott volt Bálványoson, nyilván nem lehet visszahozni. Lehet egy hasonlót szervezni, de valószínűleg nem lenne az, ami akkor volt, annak ott volt helye, és úgy volt jó.”

Az elmúlt harminc évre visszatekintve Toró T. Tibor úgy véli, kicsit életformává is vált Tusványos. A változás és az állandóság keveréke, bája van, kicsit mindig ugyanaz, de mindig más. És az az életérzés, ami elkapja azt, aki Tusványosra látogat – legyenek különböző társadalmi osztályokból, különböző érdeklődésűek, csúcspolitikusok vagy egyetemisták –, hogy mindenki egyenlő, és ez ad egy olyan varázst az egész forgatagnak, hogy aki nem volt legalább egyszer a táborban, sosem fogja megérteni. És aki egyszer elment, az visszajár.

„Ugyanakkor ott van a generációk egymásra tevődése, átnyúlik generációkon és határokon ez az egész rendezvény, olyan erős brand és akkora sodrása van az egésznek, hogy hihetetlen, nem lehet neki ellenállni. Ezt látom harminc év távlatából, hogy ezt a képességét megőrizte, sőt mindig rátett, minden évben valami új elem megjelenik, és a többiekre rátevődve megy tovább az egész. És újabb tömegeket, újabb nemzedékeket vonz úgy, hogy közben nagyon keveseket veszít el” – vélte Toró T. Tibor.

„Tusványosinak” lenni azt jelenti, hogy az ember képes arra, hogy egy szabadegyetemen ellazuljon, de arra is, hogy egy fesztiválon használja az eszét és ki tudja nyitni a fülét is úgy, hogy be tudjon fogadni fontos gondolatokat – mutatott rá Németh Zsolt. 

„Tusványos a bátor gondolatok, különböző zenei ízlések fesztiváljaként jött létre, a béke és a szeretet szellemétől áthatva. Célja az volt, hogy fiatal »sárkányölőket« mozgósítson, lásson el eszközökkel és elképzelésekkel. Tusványos missziója 2019-ben hasonló marad, mint az első időkben: felneveljen olyan új generációkat, amelyeknek tagjai Szent György hitével állnak ki a szabadságért, igazságért és az emberi méltóságért” – összegzett David Campanale.