Nem önkínzás a tanulás: felnőttként is lehet játszva művelni

Az egész életen át tartó tanulásról régóta beszélnek a szakemberek. Arról, hogy ez a tanulás mégse hasonlítson az iskolai oktatásra, már kevés szó esik. Sokan sajnálják azokat, akik felnőttként tanulnak. Azt gondolják, a tanulás valami rossz, ami az iskolával örökre véget ér. 

A tanulás kapcsán Thomas Edison jut eszembe, akit gyermekként kicsaptak az iskolából, mert kezelhetetlennek és veszélyesnek tartották.

Gyermekkorában a játék, felnőttként pedig a munkája arról szólt, hogy miként tud olyan problémákat megoldani, amit mások nem.

Villanyégőt készíteni vagy az emberi hangot rögzíteni addig senkinek sem sikerült. Alfred Nobel az ipari robbantásokat akarta biztonságossá tenni, amivel rengeteg bányamunkásnak válhatott biztonságosabbá az élete. Albert Einstein fiatalkori célja olyan tudományos írások közlése volt, amellyel fel tudta magára hívni a tudományos körök figyelmét. A híres relativitáselmélete ennek nyomán született. E tudósok információkat gyűjtöttek, értelmeztek és újraértelmeztek, majd megint próbálkoztak. Addig, amíg sikerült. Lévén, hogy a gyermekektől is azt várjuk el, hogy megtanulják a háromszög területét kiszámolni, elmondhatjuk, Edison, Nobel, Einstein és minden feltaláló munkája nagyrészt tanulásból áll. Megtanultak olyan dolgokat, amit addig nem tudtak. Érdekes, hogy miközben csodáljuk ezeket az embereket, a tanulásról gondolkodva ritkán jut eszünkbe a felfedező tanulás.

A tanulás fogalmával az iskolai tanuláshoz hasonlító dolgokat azonosítjuk, ami fájdalmas tévedés lehet. Sokan annak örültünk, hogy megszabadultunk az iskolától. A parancsra kiosztott feladatoknak, a mások által meghatározott célok mentén történő tanulásnak és az ehhez köthető információknak sem akkor, sem most nem látjuk sok értelmét.

Talán nem volt véletlen, hogy bármi mással szívesebben foglalkoztunk volna, mint az iskolai tanulással. Ma viszont azzal szembesülünk, hogy a telefongyártók évtizedenként olyan termékváltást vezetnek be, ami miatt a telefonhasználatot is újra kell tanulnunk. És így van ez majdnem minden technológiai újdonsággal. Gyakran azért húzódozunk az új technológiáktól, mert nincs kedvünk újratanulni.

Az új technológiák megtanulása látszólag csak a fiatalokat nem zavarja. Ők ezt játéknak tekintik. Napokat képesek a telefonjukat piszkálni, amíg felfedezik minden titkát. Én éveket halogattam telefonom lecserélését, mert nem akartam szembesülni azzal, hogy nem tudok újat használni. Másrészt jól emlékszem barátaim történeteire, akik arról meséltek, hogy középiskolába nem füzetet, hanem gitárt vittek magukkal. Igyekeztek kikerülni az érettségire szóló biológia- vagy kémiatanulást. Közben megtanultak fontos dolgokat is, aminek viszont nem volt semmi köze a kötelező tananyaghoz. Olyasmit akartak tanulni, amitől menőnek érezhették magukat, amivel kivívhatták mások elismerését. Egyszerűen erősnek akarták érezni magukat. Valójában mi felnőttek is ilyen dolgokra vágyunk, de a gyermektől ezt nem fogadjuk el. Szabadidejében a gyermek megtanulja az új technológiákat használni, megtanul emberi kapcsolatokat kiépíteni, figyelmét, koncentrációsképességét és gondolkodását számítógépjátékokkal fejleszti, mi pedig lustának nevezzük őket.

Hetedik osztály körül gyermekeink egy részének határozottan elmegy a kedve az iskolai tanulástól, amit gyakran ki is mondanak. Nem látják a tanultak értelmét. Nem értik, hogy az ő szempontjukból miért kell akkora erőfeszítést befektetniük olyan elméleti dolgokba, amiknek számukra nincs gyakorlati alkalmazása.

Miért kell verseket megtanulni, hogyha az a telefonról bármikor elolvasható? Miért kell annyi sok matematikát tanulni, amikor a felnőtt ember nem a háromszögek szögeinek számolgatásával foglalkozik?

Noha ezekkel a gyerekérvekkel nem értek egyet, de ezek ellenkezőjéről sem sikerül sokszor meggyőzően érvelnem. Gyakran éppen a szülők erősítik meg a gyermekekben az ilyen látásmódot. Mert ők sem értik az iskolát és annak értelmét. A mai társadalom egy része számára a szociopata juhászfiúból lett milliomos és focicsapat-tulajdonos a hitelesebb sikermodell, mint az iskolai eredményekre épített tanári karrier.

Az ember alapvető szükséglete az információkeresés és a tanulás. De akkor miért állt így fejre a világ, hogy a gyermekek csak iskolán kívül hajlandóak tanulni? Valami olyan történhet az iskolákban, ami egy életre eltorzíthatja bennünk a tanulásról alkotott képünket, és elveszi a kedvünket tőle.

A gyermek számára kortársainak elismerése, a barátokkal való kapcsolat és egy idő után a szerelem fontosabb és sürgősebb kihívást jelenthet, mint az órarendszerűen előírt néhány tantárgy. Nem csoda hát, hogy a gyermek nem tud csengőszóra érdeklődést váltani ötvenpercenként irodalom, matek, természettudományok, vallás és filozófia között. A lelke nem tud automatikusan alkalmazkodni ugyanannyi szaktanár munkastílusához és elvárásaihoz. A felgyűlő kudarcokat ritkán beszéljük meg velük. Gyakran csak számon kérjük tőlük, miért nem teljesítettek mindenből tökéletesen. És persze otthon elvárjuk, hogy ugyanazt a típusú önkínzást végezzék el magukon házi feladatok formájában, hibátlanul és következetesen tizenkét éven keresztül.

Nem csoda, hogy idővel felgyűlnek a konfliktusok, a csalódások, a gyermek kedve elmegy az iskolától, és ezt megsínyli az önértékelése.

Egész életünk során megoldásra váró feladatokkal szembesülünk. Ezek egy része új készségek elsajátítását feltételezi, ami viszont tanulást jelent. De nem mindenki vállalja a tanulást és azokat az érzéseket sem, amelyeket a tanulás vált ki belőle. Gyakran úgy érezhetjük, hogy ez nekünk nem éri meg. Ehelyett inkább eltereljük a figyelmünket: egy sor technikánk van agyunk tompítására, amivel gondolatainkat blokkolni tudjuk. Ilyen a folyamatosan, cél nélkül, sokat működtetett tv, rádió vagy zene. De ilyenek lehetnek a különösebb cél nélkül fejtett keresztrejtvények, a bamba regények és a szappanoperák. A tipikusan férfias hobbik nagy része sem hoz más hasznot, mint eltereli a figyelmet az érzelmekkel terhelt gondolatoktól. Nem akarom senkinek elítélni a kikapcsolódást célzó kedvteléseit, de észre kell venni:

a szórakoztató tevékenységek egy részével valamilyen érték teremtődik, másokkal pedig feleslegesen töltjük időnket.

Mindenki eldöntheti, hogy a kikapcsolódást jelentő tevékenységek közül mit választ. Századszor is megnéz egy meccset, vagy elviszi a gyermekét, unokáját focizni?

Kívülállóként persze lehetetlen megállapítani, hogy egy tevékenység alkotó vagy puszta időtöltés. Azt is figyelembe kell venni, hogy néha az ember nem kap lehetőséget alkotó módon történő kikapcsolódásra. Az viszont ne legyen számunkra szempont, hogy mások szerint mivel kellene szabadidőnket töltenünk. A magunk feladata, hogy átgondoljuk: alakíthatjuk-e úgy szabadidő-tevékenységünket, hogy abból többet nyerjünk kikapcsolódásban és tudásban egyaránt?

Miután befejeztünk egy tevékenységet – akár munkát, akár magánéleti probléma megoldását –, az agyunk egy ideig a történtek kiértékelésén dolgozik. Ha ezt a folyamatot nem blokkoljuk szándékosan például tévénézéssel, akkor olyan ötletek is felmerülnek, hogy mit tudnánk jobban tenni. Fontos tehát, hogy felszabadítsuk magunkat attól a régi szemlélettől, amely szerint a tanulás valami olyasmi lehet, amit az iskolában követtek el velünk. Ha ez sikerül, akkor megtalálhatjuk azokat a tevékenységeket, amelyek révén jobban felkészülhetünk a jövő kihívásaira, vagy értéket alkothatunk. Meg kell tanulnunk dolgokat másként látni és értékelni. Ha ez sikerül, akkor új készségeket alakíthatunk ki.

Ha nem akarjuk követni az iskolai tanulás modelljét, akkor el kell sajátítanunk a tanulás más módszereit. Ehhez modellként használhatjuk a gyermekek játszva tanulását.

Játék közben a gyermek valamit mindig tesz, valamin gondolkodik és élvezi. Vajon mi miként juthatunk el oda, hogy a célirányos tanulásunk megfeleljen ezeknek az elvárásoknak? Ehhez tudatos tervezésre van szükség. Élvezetes tevékenységet nem nehéz találni. Fontos, hogy amikkel foglalkozni szeretünk, azt úgy válogassuk össze, hogy abban hangsúlyosan jelen legyenek olyan dolgok, amiket meg akarunk tanulni. Idegen nyelvet, számítógépet tanulni például játszva is lehet. Ha főzni szeretek, kipróbálhatok egy olyan francia receptet, amit én fordítok le. Levelet írhatok olyannak, aki jól tudja az általam tanult nyelvet. Lássuk, megérti-e vagy jót nevetünk? Interneten keresztül is felhívhatom barátaimat, de ha nem sikerül, nem okoz gondot. A lényeg az, hogy élvezni lehessen a próbálkozást, de az mégse okozzon kudarcot. Élvezzük az apró sikereket: a készségek lépésről lépésre fognak fejlődni.

A játékalapú tanulás és a szórakoztató tanulás már rég a tanulást kutatók figyelmében van. Amikor a tanár játszva tanít, az nem mindig elég szórakoztató a tanuló számára. A játékfejlesztők néha elnézik a tanulás végcélját, és a szórakozás mellett a megtanulandó elvész. De a gyermekeknek a játszva tanulás rendszeresen összejön. Játszva majdnem mindent meg tudnak tanulni.

Aki tanulni akar, bármilyen korú legyen is, bőven találhat olyan eszközöket, amelyekkel szórakoztatóan és kudarcmentesen tanulhat. Ha a tanulás tárgya megfelel a célomnak, akkor nem a kudarcok fognak számítani, hanem a sikerélmények.

Nem egy mások által meghatározott vizsgának akarok megfelelni, hanem élvezem a tevékenységet.

És ebben akad segítség bőven. Ma már olyan cégek és szakemberek által nyújtott tevékenységek vannak, amelyek eszközöket nyújtanak a játszva tanuláshoz, akár kurzusok formájában, akár a szabadidőben használható tevékenységként. A tanulás lehet tehát élvezetes. És az öregedést is lassítja.

A szerző pszichológus és pszichoterapeuta