A Csíki Jazz őrangyala: Antal Rozalinda

Péter Beáta 2023. július 27., 17:40

Megannyi apró dologra kell odafigyelni egy kisebb rendezvény szervezésekor is, és egy fesztivál esetében méginkább megsokasodnak a tennivalók. A főszervezők mellett a szervezőcsapat minden egyes tagja áldozatos munkájának köszönhetően valósulhat meg mindaz, amit megálmodtak. Ők azok, akik a háttérben fontos mozgatórugói az eseményeknek. Ilyen Antal Rozalinda is, aki évek óta a Csíki Jazz szervezőcsapatát erősíti. Tapasztalatairól beszélgettünk.

A Csíki Jazz őrangyala: Antal Rozalinda
galéria
Antal Rozalinda és Szilágyi Nóra a 2022-es fesztiválon Fotó: Forrás: Antal Rozalinda

Egy fesztiválon a közönség legtöbbször a „végterméket” látja, érzékeli, és ez így is van rendjén. De a háttérben a szervezők hosszú hónapokon át tartó szorgos munkája, álmatlan éjszakák, megoldandó feladatok sokasága, értekezletek és tárgyalások, különleges kérések teljesítése áll, de öröm és vidámság, és persze elégtétel, ha minden úgy sikerül, ahogy eltervezték.

Nincs ez másként a Csíki Jazz esetében sem. De

hogyan is kerül be a szervezőcsapatba valaki, ráadásul úgy, hogy korábban nem is hallgatott jazzmuzsikát?

És akiről Szilágyi Nóra, a Csíki Jazz Fesztivál főszervezője úgy fogalmazott:

ő a fesztivál őrangyala, nélküle már nem is vállalná a rendezvény megszervezését.

„Az első beszélgetésünk Nórával úgy indult, hogy felkértem őt, hogy énekeljen az esküvőnkön. Valamiért nem tudta elvállalni, viszont megkérdezte, hogy én mivel foglalkozom. Amikor mondtam, hogy belsőépítészettel és reklámgrafikával, rögtön jelezte, hogy neki szüksége lenne egy plakátra, így készítettem egyet. Majd egy-két hónapra rá még egyet.

Időközben többször beszélgettünk és kezdett barátság kialakulni köztünk, és végül mégis meglepett egy pár dallal az esküvőnkön, mert addigra annyira jóban lettünk. Ez 2017-ben volt, és 2018 elején kérdezte, hogy lenne-e kedvem a Csíki Jazz fesztiválra rajzolgatni valamiket. Számomra ez nagy megtiszteltetés és öröm volt, szívesen vállaltam”

– emlékezett vissza a kezdetekre Antal Rozalinda. A pandémia miatt egy év kiesés következett a Csíki Jazz életében is, de a rákövetkező évben már úgy kereste meg Nóra Lindát, hogy mint az ő asszisztense, segítsen a szervezésben.

„Ez nem állt távol tőlem, mindig szerettem ilyesmivel foglalkozni, és mondtam, hogy jó, vágjunk bele, megpróbálok ott segíteni ahol tudok. És akkor 2020-ban már a menedzserekkel, fellépőkkel egyeztettem, tehát mindent, ami hozzátartozik ahhoz, hogy egy fellépő itt megjelenjen, én intéztem. Segítettem akkor is a dizájnban, de nem az volt az elsődleges szerepem, inkább a kapcsolattartás és mindenféle kisebb-nagyon feladatokat intézni.

A tavaly már mindenben részt vettem, akkor már átláttam, hogy miről szól ez az egész szervezés, mindenhová egy-egy kicsit besegítettem. Próbáltam hasznosan kitölteni a kis üres helyeket, ahol nem volt ember, és ahol éppen szükség volt valakire, akkor odaálltam. Idén már nem is volt kérdés, hogy itt leszek-e a csapatban”

– avatott be Antal Rozalinda.

Antal Rozalinda Fotó: Kelemen Kinga / Forrás: Antal Rozalinda magánarchívuma

Linda – ahogy becézik – elmesélte, nagyon megszerette azt a hangulatot, amely körbelengi ezt a fesztivált, megszerette Nórát, és a szervezőcsapat egészével nagyon jó és könnyű együtt dolgozni. És a fesztivál, illetve annak a megszervezése számára annyira pozitív és feltöltő élmény, hogy bűn lenne, ha kihagyná – mutatott rá.

Jólesik ezekkel az emberekkel lenni, jólesik látni a jazzfesztivál végén, hogy hány embernek szereztünk örömet, hogy tényleg értékelik a rendezvényt, jönnek a visszajelzések, hogy nagyon szerették, amit kaptak a fesztiváltól. Úgyhogy ezek miatt maradtam, nem is volt kérdés, nem tevődött fel sosem, hogy maradok-e vagy sem a szervezőcsapatban”

– tette hozzá Rozalinda.

Arra is kitértünk, hogy néha nehézségekkel, problémákkal is szembesülnek a szervezés, vagy éppen a fesztivál ideje alatt, és ezeket meg kell oldani, úgy, hogy a közönség ne érzékelje, hogy valami gond van. A szervezés során az első nehézségek akkor bukkannak fel, amikor egy sztárfellépőt mégsem sikerül elhívni, és akkor újra kell tervezni az egész programot.

„Anyagi nehézségek minden évben vannak, főleg a nagyobb fellépőknél fontos az előleg kifizetése.

Mivel mi utólag kapjuk meg a pályázati pénzeket, nagyon nehéz ezt teljesíteni, ezért volt olyan, hogy elestünk fellépőtől. A többi nehézség konkrétan a fesztivál hete alatt szokott jelentkezni, amikor kiderül például, hogy valami történt az egyik fellépővel.

Tavaly a srácok lekésték az egyik repülőt, reggelre kellett volna érkezzenek és este volt a koncert. Utolsó pillanatban, de megérkeztek, viszont meg kellett cseréljük a sorrendet a fellépők között. Nyilván ezt mind úgy tenni, hogy a közönség se csalódjon. Ezeket a problémákat át kell hidalni. De mindenkiben van nyitottság, empátia és mindenki megérti, hogy rajtunk kívülálló okok miatt történnek ilyenek. És a jazzfesztivál közönsége mindig nagyon megértő ilyen esetekben.

Még nem éltem meg olyan problémát, nehézséget, amit ne tudtunk volna megoldani, vagy rossz szájízzel hagyott volna akár minket, akár a fellépőket, akár a közönséget.

Vannak kisebb apróságok, hogy a fellépőnek valamilyen különleges kérése van, különleges gyümölcs, ami nálunk nem kapható, vagy egy különleges ital, de akkor próbáljuk pótolni valamilyen helyivel és meggyőzni, hogy kóstolja meg a helyit, mert az lehet, hogy sokkal finomabb, amit eddig ő ismert.

Tavaly az volt a legnagyobb probléma, hogy nagyon sokat késtek a repülők, teljes káosz volt a reptereken, mi meg drukkoltunk, hogy mindenki érjen ide időben”

– avatott be a részletekbe a szervező.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy miért ajánlaná valakinek, hogy ellátogasson a fesztiválra. Mint kiderült, ő maga nem jazzkedvelő, úgy került bele a szervezőcsapatba, hogy korábban nem hallgatott jazzt. De úgy gondolta, hogy nyitottnak kell lennie más zenei műfajokkal szemben is, és azt tapasztalta, hogy a jazzmuzsika bizony jó.

„Nemhiába van nagyon sok jazzkedvelő, gondoltam, hogy biztos, hogy van benne valami, és próbáltam nyitott lenni rá. Azért is vállaltam el többek között, mert ez egy idegen terület volt a számomra, nem nagyon ismertem és kíváncsi voltam, hogy mit tud ez a műfaj. Így, hogy szervező vagyok és ott vagyok a helyszínen, végighallgattam az elmúlt években a fellépőket, és az, hogy mi az a jazz, és hogy mit gondoltam korábban róla, egyáltalán nem ugyanaz.

Az az érzés, amikor átjár, amikor egy-egy nagyobb fellépőt hallgatok a fesztiválon, leírhatatlan. Sokszor mintha egy teljesen más univerzumban léteznék. És éppen ezért a saját példámból kiindulva tudom ajánlani, hogy el kell jönni erre a fesztiválra, mert nagyon sokan meglepődnek, hogy mennyire színes és mennyire változatos a jazz.

Nem biztos, hogy az, aki azt mondja, hogy nem szereti a jazzt, az tudja, hogy mi az, amit ő nem szeret valójában. Saját magamból kiindulva arra biztatok mindenkit, hogy jöjjön el, hallgassa meg, és azután el tudja dönteni, hogy szereti-e vagy sem. De a tapasztalatok azt mutatják, hogy aki egyszer eljött, az visszatér” – fejtette ki zárásként a Csíki Jazz őrangyala.

A július 28-30. között zajló Csíki Jazz fesztivál programja itt érhető el.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett liget.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A liget.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID liget.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ liget.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMAL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport