A negyedik Unscene fesztivált zárták le szerda este Csíkszeredában, a fiatal művésznövendékek azonban már a következőre hangolódnak.
A fesztivál célja ugyanis az, hogy olyan fiatal tehetségek kerüljenek a reflektorfénybe, akik még csak tanulják a szakmát. Ekképpen a művészeti egyetemek hallgatói a tehetségüket és az eddig tanultakat mutathatják meg az érdeklődőknek, legyen szó táncról, színjátszásról, zenéről, vagy éppen rendezésről.
A programokkal teli fesztiválnapok május 9-15. között zajlottak, erre az időszakra pedig a – szervező – Csíki Játékszín átadta épületét a fiatalabb generációnak.
A nagy népszerűségnek örvendő Unscene alatt a város megtelt különböző városok művészeti egyetemeinek – a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, a L. Caragiale Nemzeti Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Temesvári Nyugati Tudományegyetem, a Nagyszebeni Lucian Blaga Egyetem, a Jászvásári „George Enescu” Nemzeti Művészeti Egyetem – hallgatóival. Ami pedig többek között az idei fesztivált kiemelte az előzőek közül az az, hogy a negyedik alkalommal megszervezett rendezvény nemzetközivé vált a kaposvári Rippl Rónai Művészeti Intézet partnerségével.
A fesztiválon mindössze egy hét alatt 39 színházi előadást láthatott a közönség, továbbá koncerten, kiállításon, könyvbemutatón lehetett részt venni. Az Unscene hivatalos weboldalán található blogon önkéntesek és szervezők írtak napi bejegyzéseket, élménybeszámolókat, így a nézők még a kulisszák mögé is betekinthettek. A fesztivált kisiskolásoknak szóló kiállítással nyitották meg, majd egy kocsmaszínházi produkcióval zárták, amiből jól látszik: minden korosztály számára biztosították a szabadidő hasznos eltöltését.
Az Unscene első napján előszőr a bábjátékról tanulhattak az érdeklődők, majd a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem (MME) drámaíró mesteri szakáról jöttek hallgatók bemutatni a szövegeiket. Ezt követően a Johanna című előadást láthatta a nagyérdemű a nagyszínpadon, majd A termék című kamaratermi előadást, a nap zárásaként pedig a Kulissza kávézóban a Prezeng zenekar koncertezett.
A második napon elsősorban a magyar nyelvű előadásokon volt a hangsúly, így a Kovács János meghal, a Zebra 2.0, a New Genesis, az Ipso Facto színházi és táncszínházi előadásokat láthatta a közönség, majd a Részegek című stúdióelőadást, bemutatták Patkó Éva Perspectives című könyvét, a színház előtti téren pedig filmet vetítettek.
A fesztivál harmadik napján gyerekműsort, majd román és magyar nyelvű előadásokat játszottak, este pedig filmvetítéssel zárult a program. A negyedik napon a Kovács János meghal című előadást másodszor is előadták a fesztivál keretében – ugyanolyan népes közönség előtt, mint első alkalommal. Vasárnap egyébként nyolc előadást láthatott a közönség – a Csíki Játékszínben, a Művészetek Házában és az ANTdergroundban –, és a szervezők elmondása szerint ezen a napon mintegy 270 fesztiválvendéget fogadtak.
Az Unscene ötödik napját felolvasó előadással nyitották meg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatói, majd bábszínházi produkción vehettek részt a gyerekek. Ezt követően a realitástól elszakadó Ioana Toloargă Casa foster a copiilor imaginari című előadását mutatták be, szintén az MME diákjai. Másnap a román előadások kerültek reflektorfénybe.
A hatodik nap egyaránt vonzotta az iskolásokat, a fiatalokat és az idősebb generációt, ami nem csoda, hiszen színes skálán mozogtak az előadások.
A napot az O scrisoare pierdută sau o întâmplare adevărată című előadással indították, amely sok diákot vonzott a nézőtérre, majd a fesztivál egyik kiemelkedő produkcióját, Székely Csaba Bányavíz című darabját láthatta a közönség. Az előadásra akkora volt az igény, hogy egymás után kétszer is műsorra kellett tűzni. Ezt követően a Magyar Elektrát láthatták az érdeklődők a nagyszínpadon.
Az utolsó napon román és magyar nyelvű előadásokat lehetett megtekinteni, a fesztivált kocsmaszínházi előadással zárták az ANTdergroundban.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.