A film, amelyen negyven éve nem csak év végén nevet(het)ünk

Mint oly sokaknak a Reszkessetek, betörők!, nálunk a kötelező karácsonyi családi program megnézni a Brian életét. Nincs más szebb és jobb ugyanis, mint a nevetés, az önmagunkon való önfeledt kacagás. Blaszfémia ide vagy oda, pro és kontra, de a végén mindig mosolyogva állsz fel a fotelből, mert az élet napos oldalát nézed. Halhatatlan vallás- és álszentség-kritika, amely nem mellékesen pont idén múlt negyvenéves.

„ – És mit adtak nekünk mindezért cserébe?
– Vízvezetéket.
– Mit?
– Vízvezetéket.
– Ó, igen, igen. Azt ők adták, igen. Ez igaz.
– És a csatornázást.
– Ó, igen, a csatornázást. Ne feledd, hogy milyen volt a város előtte!
– Jól van, elfogadom a vízvezetéket meg a csatornát. Ezt a két dolgot ők csinálták.
– És az utakat.
– Persze, nyilvánvalóan az utakat. Ez nem is vita tárgya, ugyebár. De eltekintve az utaktól, a vízvezetéktől, a csatornáktól...
– Öntözés.
– Gyógyászat.
– Oktatás.
– Jó, jó, elég volt. Elég.
– És a bor.
– Igen, igen, az tényleg nagyon hiányozna, Reg, ha a rómaiak elmennének. A bor.”

Ez a párbeszéd egyike a film kultikus jeleneteinek – habár maga az egész film kultikusnak számít. Másfél órába annyira töményen van belesűrítve az emberi butaság, ájtatosság és képmutatás kigúnyolása, hogy negyven éve röhög rajta a fél világ. Azért nem az egész, mert a világ egy része valószínűleg tényleg úgy él, mint akiket a Monty Python humoristatársulat kigúnyol ebben a filmben, s az egyént, ezt a NAGY ÉNt a középpontba állító társadalmi berendezkedésünk nem feltétlenül tűri el, hogy csak úgy viccelődjenek vele. Pedig a világ egyik legegészségesebb „találmánya” a vicc és az önirónia – mivé is lennénk nélkülük…?

A Brian élete című paródiafilmet az angol Monty Python humoristacsoport készítette 1979-ben, a szó szoros értelmében kalandos körülmények között. A forgatás Tunéziában zajlott, de ahhoz, hogy a film létrejöhessen, hiányzott négymillió font – a film egyik fő támogatója ugyanis megijedt a forgatókönyv végső változatától, és megvonta a stábtól az előre megbeszélt támogatást. A csoport órási rajongója, a Beatles együttes egyik tagja, George Harrison volt a megmentő, aki gyorsan létrehozott egy céget, és a hiányzó összeggel beszállt a filmkészítésbe, amely így zöld utat kapott. Később az alkotók azzal viccelődtek, hogy az ex-Beatle a világ legdrágább mozijegyét fizette ki.

Az is érdekes, hogy a filmben a Zeffirelli által rendezett, A názáreti Jézus című film díszletei és jelmezei közül is sokat használtak az angolok. Az alkotás pedig – bizonyos véleményekkel ellentétben – egyáltalán nem Jézus életének kifigurázása. Maga Jézus kétszer meg is jelenik a filmben, de csupán epizódszerepben, és a legkevésbé sem negatív értelemben: először, amikor megszületik (Brian a mellette levő istállóban jön a világra, és a napkeleti bölcsek először őt keresik fel, mert félreértik a jeleket – ez persze vicces), másodszor pedig a hegyi beszéd alkalmával, amelyen Brian is részt vesz az édesanyjával. A film későbbi részében, a piactéren, emelvényen jövendölő „próféták” butaságainak bemutatásával az alkotók több önjelölt prédikátort is kifiguráznak, de Jézust nem: bevallásuk szerint abban a jelenetben a londoni Hyde Park nyilvános vitatkozóin nevettetnek.

A vallási bigottériát, a képmutatást, a butaságot és a politikát, továbbá az egyház bizonyos vonásait viszont irgalmatlanul kigúnyolják az angol humoristák. Hatalmas jelenet például az, amelyben a Messiásnak vélt Brian után rohan a hívek tömege, de az emberek előtt egy birkanyáj fut a pusztában.  

– válaszolják kórusban az emberek, szajkózva azt, amit egy vélt vallási vezető adott a szájukba. Lássuk be, ez a jelenet azóta sem veszített aktualitásából.

Egy jó komikus, egy jó film, egy jó író arról is megismerszik, hogy mondatai szállóigékké válnak egy idő után – habár az eredeti angol szöveg több helyen kétértelmű (bizony nagyon csavaros nyelv a brit angol...), a kilencvenes években elkészített magyar szinkron nagyon fején találta a szöget. A raccsoló Pilátus beszéde talán a legemlékezetesebb ebből a szempontból.

A Brian életében gyakorlatilag szinte ötpercenként elhangzik egy olyan párbeszéd, mondat, megállapítás, amit később, társaságban beszélgetve ráhúzhatunk az adott helyzetre. Ha például mondunk egy viccet, és az nem arat osztatlan sikert, nem mindenki veszi a poént, utána lehet fűzni, hogy „hülye rómaiak, nem értik a tréfát”. A maroknyi követővel bíró, elvileg a római uralom ellen lázadó Szabad Galileáért Mozgalom és a Júdea Népe Front közötti ellentétet (akiknek a legfőbb közös ellensége a Júdeai Nemzeti Front, nem is a rómaiak!) pedig gyönyörűen rá lehet vetíteni arra a helyzetre, amikor mondjuk két, amúgy is kisebbségi (politikai) szervezet torzsalkodik egymással („Nekünk jutott eszünkbe először!”). Brájenünk a történet során ide-oda sodródik magányos hősként, a római katonák által üldözött bajkeverőként és a zsidó tömeg által követett prófétaként. A menekülésbe még az is belefér, hogy egy épületről való zuhanás közben felkapja és elvigye egy felettébb érdekes kialakítású űrhajó, amely egy űrbéli csatát követően végül ugyanoda viszi vissza sértetlenül, ahonnan elindult. A film egészéből kiugró jelenetet a hetvenes évek végén megjelent Csillagok háborúja című film kis paródiájaként is felfoghatjuk.

Rengeteg komikum forrása az is, hogy az öt brit humorista (Graham Chapman, John Cleese, Eric Idle, Terry Jones, Michael Palin), illetve amerikai társuk, Terry Gilliam alakítja a film összes főbb szerepét. A címszereplő Chapmannek mindössze egyetlenegy mellékszerepe van (társainak ennél több): Pilátus római barátját, a beszédhibás(z), súlyosan pösze Fikusz Kukiszt alakítja még – sajnos a humorista 1989-ben, tíz évvel a film bemutatása után elhunyt. A Pilátus raccsolásán és Fikusz Kukisz egész lényén (a feleségét a magyar változat szerint Fortissima Fingusznak hívják!) hahotázó római katonák látványa az egyik legmaradandóbb élmény a filmben. Amikor a kilencvenes években egy társaságban, közösségi vetítésen legelőször láttam a Brian életét, a legharsányabb nevetés erre a jelenetsorra tört ki.

„Figyelj! Végül is mit veszíthetsz? A semmiből jöttél, a semmibe mész. Mit veszítettél? Semmit!” – szólal meg Brian mögött a kereszten az egyik vicces kedvű elítélt, aki előbb rázendít az Always Look on the Bright Side of Life (Mindig nézd az élet napos oldalát) című, a film megjelenése óta kultikussá vált dalra. Igazi vidám sláger, amelynek dallama és füttybetétje is legenda lett az elmúlt negyven évben, hiszen az angol és holland borászoktól az indonéziai szalonnabőrfagyasztó klubokon át a székelyföldi józansági egyesületekig sok-sok embernek és szervezetnek lett a nemhivatalos himnusza, ami sajnos nem sűrűn csendül fel a Hülye Járások Minisztériumában. De minden optimista és vidám szívben ott van a helye az ilyen soroknak, hogy „az élet nem nagy ügy, / ha jobban megnézzük, / hisz egy röhögés, / a halál meg egy vicc”.

Ha nem nézted meg karácsonykor vagy húsvétkor, akkor nem maradt más hátra, mint hogy szilveszterkor nekiülj, és másfél órán keresztül nevess – a magyar szinkronos verzió a legnagyobb videómegosztón is elérhető. Jót tesz a sok nevetés, de ha mégsem tetszene, adja magát a kérdés: mit veszítettél…?