A fűzőtől a miniszoknyáig: a divat mint társadalmi tükörkép

A Csíki Székely Múzeum és a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma közös tárlata az 1870–1940 közötti időszak viseletét állítja egymás mellé kortárs magyar divattervezők munkáival. A látogató így egyszerre nézhet szembe a történelemmel és önmagával: azzal, hogyan alakultak a női szerepek, a társadalmi elvárások, a testhez és a szabadsághoz fűződő viszonyunk. Mert egy fűző nem csupán divatcikk volt – hanem jelképe egy egész korszaknak, amikor a női test mozgástere szó szerint korlátok közé volt szorítva.

Karda-Markaly Aranka, a Csíki Székely Múzeum igazgatója a megnyitón hangsúlyozta: a kiállítás nemcsak esztétikai élmény, hanem társadalomtörténeti lenyomat is. A múlt század nagy átalakulásai – technikai, politikai, életmódbeli – a ruhákon is végigvonultak. Ezeket a változásokat követni pedig nemcsak izgalmas, hanem tanulságos is lehet a ma embere számára.

Sógor Enikő, Csíkszereda alpolgármestere emlékeztetett: a város mindig is a hagyomány és a modernitás találkozási pontja volt. „Ahogy a kiállított darabokon is látható a régi és az új összefonódása, úgy Csíkszereda is folyamatosan egyensúlyt igyekszik teremteni a székely hagyományok megőrzése és a modern városi élet között” – mondta.

A kiállítás épp ezt az egyensúlyt segít megérteni: mit hozunk magunkkal a múltból, és hogyan szőjük bele a jelenbe.

A kiállítás kurátora, Szatmári Judit Anna gondos és érzékeny munkával válogatta össze a darabokat, amelyek nemcsak vizuálisan gyönyörködtetnek, hanem történeteket is hordoznak – egyénekről, sorsokról, elvárásokról, vágyakról. A több mint száz kiállított ruha és kiegészítő öt teremben kapott helyet, és arra hívja a látogatót, hogy lépjen be a századelő világába – miközben saját önképéről is elgondolkodhat.

A megnyitót Ráduj Gábor és Szilágyi Nóra swing előadása tette különlegessé – produkciójuk bizonyította, hogy vannak dolgok, amelyek nem múlnak el, csak átalakulnak. A swing sem divatjamúlt: élő, klasszikus, mozgásba hoz, akárcsak a kiállított ruhadarabok.

A divat sosem csupán külsőség – mindig is kulturális üzenet volt.

A tárlat ezt az üzenetet bontja ki: érzékenyen, látványosan, emberközelből. Aki végigsétál a termeken, nemcsak a korszak öltözködési szokásaiba nyer bepillantást, hanem a nők társadalmi helyzetének változásába, a történelmi áramlatok hatásába és a modern ember önkifejezési vágyába is.

Csáki Tamás, a BTM Kiscelli Múzeum Újkori Várostörténeti Főosztályának vezetője szerint „nem a divattörténeti különlegességek érdekeltek, hanem az, hogyan lehet szavak nélkül elmesélni egy életet.” A beszéde nem csupán bevezető volt egy új tárlathoz, hanem érzékeny, személyes és gondolatébresztő vallomás is arról, hogyan tükröződhetnek társadalmi elvárások, politikai rendszerek és női élettörténetek néhány ruhadarabon keresztül.

A tárlatban nincs zajos látványosság, sem didaktikus történetmesélés. Van viszont csendes erő: vállfán lógó hétköznapi ruhák, amelyek egykor valakik testén formálódtak életté.

Van egy blúz, amelyet az 1960-as években varrt egy asszony, hogy divatosnak érezze magát, még ha a divat hivatalosan nem is jutott el hozzá. Egy másik ruhadarabot az emigrációba vitt magával valaki – nem luxusból, hanem hogy vigye magával az otthont. A ruhák mögött – és között – női történetek húzódnak, néha kimondatlanul, néha elmesélve, de mindig átszőve azzal, amit a történelem és a hétköznapok egyszerre formáltak.

Végül a megnyitón Csorba László, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója beszélt arról, hogyan találkozik egy néprajzkutató a nagymama ruhásszekrényével – és benne az örökölt értékekkel, a sosem kimondott fájdalmakkal. „Nem szeretem a rendet. De szeretem a mintázatokat, a logikát, a struktúrát” – vallotta be, egyszerre jelezve a tudományos kíváncsiság és az érzelmi kötődés kettős jelenlétét. A beszéd egyik legmegrendítőbb pillanata az volt, amikor a divat szótól való idegenkedésről esett szó: „A divatban mindig volt valami, amitől féltem: a beavatottság zártsága.” Ez a mondat különös fényt vetett a kiállítás egészére: a divat itt nem a kiválasztottak terepe, hanem mindenkié.

Nem a trendek, hanem az emberi történetek és választások tükröződnek benne.

Az elhangzottak nyomán a kiállítás nem pusztán a női öltözködés változásairól szól, hanem arról, hogy mit jelentett – és mit jelent ma – nőnek lenni, testtel, vággyal, szereppel, láthatósággal.

A kiállítás különlegessége, hogy nem mutatja meg teljesen magát – elindít gondolatokat, emlékeket, kérdéseket. A látogatónak dolga van vele. Mint ahogy dolga van mindannyiunknak azzal, amit ezek a történetek tükröznek: az elvárásokkal, az örökölt sorsmintákkal, a testünk és az öltözködésünk viszonyával.

A Divat és változás kiállítás olyan tereket nyit, ahol a személyes és a társadalmi, a múlt és a jelen finoman átszövik egymást.

És ha figyelmesen végigmegyünk a termeken, nemcsak mások történeteit láthatjuk meg – hanem talán saját magunkra is ismerhetünk.

A kiállítás 2025. szeptember 28-ig látogatható a Csíki Székely Múzeumban. Érdemes időt szánni rá – nemcsak a szemet gyönyörködteti, hanem gondolatokat is ébreszt: miről mesél a ruhánk ma, és mit örököltünk azoktól, akik egykor viselték őket.