A Páva-díjas Tatrospart: bemutatták a kicsiny gyimesi világot a nagyvilágnak

Sokan szurkoltak és szavaztak a gyimesbükki, hidegségi, gyimesfelsőloki, illetve gyimesközéploki fiatalokból álló Tatrospart néptánccsoport és a Gyimesvölgye férfikórus közös produkcióira a Fölszállott a páva tehetségkutató ötödik évadának műsorai során. A gyimesiek az elérhető legmagasabb pontszámmal jutottak tovább a döntőbe, ahol aztán elnyerték a közönségdíjat.

„Úgy kezdődött, hogy nem intézményesített formában ugyan, de régóta táncolnak a fiatalok, és megfogalmazódott bennük, hogy kellene csinálni egy táncegyüttest. Közben jött a Páva-felhívás, és mondták, hogy jó lenne egy csoportot létrehozni. Szétnéztünk, hogy kik is azok, akik ügyesebbek, táncolgatnak máskor is nagyobb rendezvényeken, és megállják a helyüket a színpadon. A mikházi előválogatóra így alakult meg a csoport, de közben cserélődtek a tagok. A csapat tagjai jól vették az akadályokat, Mikházán továbbjutottak. Azokat szólítottuk meg elsősorban, akikről tudtuk, hogy jól táncolnak, akár bálban, mulatságokon, csángó esteken láttuk őket. Mostanra alakult ki egy jó csapat, a Páva sokat segített ebben” – idézte fel Antal Tibor népzenész, ének-zene tanár, a tánccsoport és a férfikórus vezetője, hogyan is álltak össze.

Szinte kirándulás volt – kapcsolódott be a beszélgetésbe Mihók Péter, a férfikórus egyik tagja. „Azelőtt volt pár próba, a csapat összekovácsolódott, a hangulat jó volt. Szerettük volna, hogy vigyük a hírnevét Gyimes völgyének.”

A Tatrospart néptánccsoportot Fitos Dezső és felesége, Kocsis Enikő készítette fel a műsorokra. „Fitos Dezsőt jelölték ki mentorunkká, ami azért volt szükséges, mert mi ugyan viszünk valamit, de az nem biztos, hogy képernyőre való. Mindenki mindent meg szeretne mutatni, de azt le kell rövidíteni négy és fél percre. Dezső és Enikő nagyon együtt tudtak velünk gondolkodni, jó volt az együttműködés. Régóta foglalkoznak táncosokkal, hamar összerántották a csapatot. Amikor Dezső meghallotta a férfiak énekét, annyira megragadta, hogy könnyes szemmel mondta, a kórust feltétlenül bele kell szerkeszteni a műsorba” – magyarázta Antal Tibor.

Mihók Péter hozzátette, olyan gyorsan zajlottak az események, hogy alig tudtak lépést tartani velük. A Gyimesvölgye férfikórus alig egy éve alakult, a felkérést örömmel fogadták. Tudták viszont, hogy a közel ötven fős kórus nem vehet részt egyben a produkciókban, így megegyezték, hogy mikor ki menjen.

A kórusnak tagjai a felsőloki és a középloki polgármesterek, valamint a gyimesfelsőloki plébános,

Vass Nimród is, akinek a vezetésével reggeli és esti imát végeztek.

„Azt éreztem, hogy Dezső profi táncosként tudja, hogy ha van egy énekhang mögötted, jobban lehet táncolni. Amikor próbán az énekesek megszólaltak a lassú magyaros alatt, ami az egyik legnehezebb táncunk, sokkal könnyebben tudtuk járni. Ezt biztos Dezső is érezte, és azt mondta, ennek a csapatnak ott a helye. Ez tényleg így volt a legjobb, hogy ott voltak mögöttünk, volt egy háttér. A zsűri tagjai is kihangsúlyozták, hogy ez így van rendjén, hogy az idősebbek mellettünk legyenek” – osztotta meg velünk Prezsmer Fülöp, a tánccsoport egyik tagja. A csoport másik tagja, Molnár Melinda úgy vélte, külön-külön nem működött volna, ugyanis a kórus segítette a táncosokat, a táncosok pedig a kórust, együtt sikerült elérjék, hogy ott legyenek a döntőben.

Nem volt az a jó levegő ott, mint itthon – jegyezte meg tréfásan Tankó Zsigmond István a férfikórusból, amikor arról kérdeztem, hogy milyen nehézségekkel szembesültek. Mihók Péter úgy vélte, nem volt egyszerű a nagy csapatot összefogni. „Az a sok ember be kellett vonuljon egy stúdióba, próbaterembe, öltözni kellett, cipeltük magunkkal a cuccokat, ezek nem egyszerű dolgok. De fontos a türelem, mindenki uralkodott magán, senki szájából egy panaszszó nem esett ki. A kórustagok a korban már egy kicsit benne vannak, de a fiatalokkal együtt mindenki példát mutatott, hogy türelem az van, amikor arról van szó, hogy kell vinni valamit előre.” A többiek derülésére Tankó Zsigmond István hozzáfűzte: „igen, a fiatalok vitték az idősebbek csomagjait.”

De nem csak „csomagcipelésben”, egyéb dolgokban is segítették egymást, például az öltözködésben. A rutinosabbak, akik hamarabb fel tudtak öltözni csángó ruhába, segítették azokat, akik kevésbé voltak gyorsak ebben.

– magyarázta Antal Tibor. „Így tudtunk molyt eljuttatni Pestre ingyen” – vágta rá rögtön Tankó.  Aztán komolyra fordítva a szót elmondták, figyeltek arra, hogy ne csak a táncok, énekek legyenek pontra téve, hanem a viselet is legyen rendben. Ilyen szempontból az is hozadéka volt ennek a műsornak, hogy azok a gyimesi fiatalok, akik nem voltak benne a tánccsoportban, a produkciókat látván karácsonykor úgy jártak énekelni, hogy előtte előszedték ők is a padlásról ezeket a régi ruhadarabokat. Büszkeség lett hordani ezeket a viseleteket.

Mesélték, a táncosok és a kórus külön szálláson lakott, a kórus tagjai a budapesti Szent Margit Gimnáziumban lakhattak, amelyet ingyen ajánlottak fel számukra – ezúton is köszönik a segítséget.

A kiutazásokkal, ottlétekkel elég sokat kellett távol lenniük az otthonuktól, de mindenki megoldotta valahogy. Van, aki alkalmazottként dolgozik, van, akinek vállalkozása van, és vannak egyetemisták is a csoportban – nekik kicsit nehezebb volt megoldani a távollétet ugyan, de sikerült. A férfikórus tagjai mint mondták, próbálták „bedugni azelőtt a likakot”.

„Aki a városban dolgozik 24 órás szolgálatban, az 48 órás szolgálatot teljesített például, hogy el tudjon utazni. Akinek olyan vállalkozása van, hogy itthon az időjárás épp nem volt kedvező, például turizmusban dolgozik, mint én is, az könnyebben tudott menni. Volt olyan, aki a teheneknek úgy adott enni, hogy négy napig bírják. Szóval megoldódott. Ha esetleg mégis volt olyan, aki nem tudta semmiképp megoldani, hogy több napig távol legyen, azt pótoltuk valakivel” – magyarázta Tankó Zsigmond István. Molnár Melinda hangsúlyozta: ő egy moldvai román iskolában oktat, és az ottani román nyelvű igazgatónő szívesen elengedte a megmérettetésre. „Nekem volt a legnehezebb, mert az önkormányzattól mindenkit el kellett engedni” – szólalt meg Gergely Károly gyimesközéploki polgármester kacagva. „De megoldottuk. Mindig maradt valaki.”

Bármennyire is összeszokott a csapat, jó volt a hangulat, és igyekeztek türelmesek lenni egymáshoz, a döntő előtt azért érződött a feszültség az öltözőben – magyarázta Mihók Péter. Mivel a közönségtől rengeteg visszajelzést kaptak, a gyimesi csapat tagjai a lelkük mélyén számítottak a szavazatokra. „A többi tánccsoport is szerette a mi produkciónkat, és mindig szeretettel közeledtek hozzánk. Semmi versengést nem vettünk észre, mindig bátorítottuk egymást. Kiemelném a debreceni tánccsoport gesztusát, hogy amikor megkezdődött az élő adás, odahívtak minket és a kalotaszegieket is, és egy-egy nagy debreceni kenyérrel ajándékoztak meg. Nagyon szép gesztus volt, szem szárazon nem maradt. Sok visszajelzést kaptunk, a közönségszavazatra számítottunk.

– emelte ki Antal Tibor.

És hogy mi következett a döntő után? Már a stúdióban elkezdődött a mulatság, amely aztán a szállodában tovább fokozódott. Egymás szavába vágva mesélték a részleteket. Ahogy vége lett a műsornak, a táncosok táncra perdültek, a zenekarok muzsikálni kezdték a gyimesiek által énekelt katonanótákat – vagy ami eszükbe jutott –, és akkora mulatság kerekedett, hogy a többi stúdióból is, akinek ideje volt, leszaladt, egy kicsit énekelt. „Amikor a döntős csapatok visszaérkeztek a szállodába, óriási bulit csaptunk, nem érződött, hogy versengtünk volna egymással. Én személy szerint kalotaszegi legényest is akartam táncolni. Odakerültek a zenekarok, nézőközönség is került, a szállóvendégek tapsoltak” – emlékezett vissza Prezsmer Fülöp.

Hangsúlyozták, az is erőt adott nekik a döntő során, hogy az itthoniak végig követték, és szurkoltak. „Kaptuk itthonról a fényképeket, mutattuk egymásnak, és ez a csapatot tuningolta, hogy itthon mekkora szeretettel gondolnak ránk. A Szent Erzsébet Katolikus Gimnáziumban kialakítottak egy zsibongót, a Duna Televízió élőben kapcsolta, és nekünk nagyon jól esett, amikor megláttuk, hogy tele van a kápolna szülőkkel, barátokkal, rokonokkal, szomszédokkal, nagy részük viseletben. Az itthon maradt kórustagok szervezték ezt meg. A hazafele úton már nagyon vártuk, hogy megérkezzünk, mert még a buszon is mulatság volt, kicsit el is pilledtünk, de amikor megpillantottuk, hogy a faluban összegyűltek egy helyen, vártak nagy molinókkal, zenével, nagyon jól esett. Köszönjük ezúttal is” – sorolta a történéseket Antal Tibor.

A táncosok és a kórus tagjai úgy érzik, mostanra kipihenték a sok izgalmat, jelenleg a budapesti Csángó Bálra készülnek, amely február 10-én lesz a Millenáris Parkban. „Megint meg tudunk mutatkozni. Nem csak Gyimest képviseljük ilyenkor. Egész Erdélyből, szórványvidékekről kaptunk üzeneteket, telefonhívásokat, hogy milyen büszkék voltak azon az esten, amikor bejutottunk, vagy a döntőben, hogy jó volt magyarnak lenni. Nekünk is egy újabb kihívás, hogy úgy mutatkozzunk meg ezen a bálon, hogy méltón tudjuk képviselni egész Erdélyt. Végig nagyon sok segítséget kaptunk egyszerű emberektől, vállalkozóktól, a gyimesi polgármesteri hivataloktól, aki egyszer valamiben tudott, segített. Köszönjük nekik.

Az, hogy a közönségdíjat magunkénak tudjuk, többet ér mindennél” – összegzett Antal Tibor a beszélgetésünk végén.