HIRDETÉS
A budapesti Néprajzi Múzeumban 2024. október 14-én nyílt meg a Székelyek – Örökség-mintázatok című kiállítás, amelynek tárgyi anyagát székelyföldi múzeumokból kölcsönözték. A Csíki Székely Múzeumból harminc tárgy része a nagy volumenű kiállításnak, ez a kiállított tárgyaknak nagyjából tíz százaléka. A budapesti kiállítás célja, hogy a már kialakult székelység-képet árnyalja olyan megközelítések által, mint a történetmesélés, az identitás elemeinek újszerű bemutatása, a hagyomány és újítás dialógusba állítása és a tárgyi világ átalakulásának megjelenítése.
A Csíki Várórák előadássorozat részeként Málnási Levente néprajzos, muzeológus tartott bemutatót a budapesti kiállításról – tárgyfotókon, történeteken és beszámolókon keresztül.
Előkészületek
Málnási Levente a kiállítás-ízelítőjét az előkészületek felvázolásával kezdte. Mint mondta, 2022-2023-ban érkezett a felkérés a Csíki Székely Múzeum felé a Néprajzi Múzeum és Kinda István főkurátor részéről, miszerint székelyföldi tárgyakat kellene válogassanak a készülő kiállításra. Első lépésként kiválasztották a térségre legjellemzőbb tárgyakat, adatolták, lemérték, lefotózták, majd következett a tárgyak Magyarországra szállításának minisztériumi engedélyeztetése, amely rengeteg papírmunkával járt. Az engedélyeztetés után a tárgyak részletes leírását is el kellett készítsék. Törekedtek arra, hogy különböző funkciójú – mezőgazdasági munkákhoz, lakberendezéshez, étkezéshez használt – tárgyakat válasszanak ki.
Érdekességképpen kiemelte, hogy a szelektálás során megragadta a figyelmüket egy viszonylag új szerzemény, az úgynevezett Szentlélek utcai hozománybútor, és annak fájdalmas története – erről később bővebben is mesélt az előadó.
A kiállítás célja
Málnási Levente számára már a kezdetekkor világos volt a budapesti kiállítás célja: kicsit másképp bemutatni a székely életvilágot, mint az eddig megszokott tálalások, tehát túllépni a közhelyességen. A kiállítást emellett úgy kellett összeállítani, hogy legyen a magyarországi és a külföldi látogatók számára is fogyasztható, értelmezhető, és mindenek előtt hiteles. A kiállítás így a székelység életének különböző fejezeteire, mozzanataira koncentrál, megjelenik az élet-halál viszony, a migráció, az étkezési szokások, a vallás, az öltözködés, a mezőgazdaság, a technika és az újítások, illetve a lakberendezés témája is.
A kiállított tárgyak elsősorban a 19. századi polgárosodástól a 21. századi modernizációig mutatják be a székely életvitelt, vagyis a klasszikus néprajzi tárgyak mellett modern felszereléseket, technikai eljárásokat is bemutatnak. Ez azért fontos, hogy azok, akik közelről nem ismerték és nem ismerik a székelyeket, világos legyen számukra: az átalakulás, a modernizáció éppúgy hatással volt térségünkre, mint máshol. Így a kiállításon, a tárgyakon túl, különböző multimédiás megoldások segítségével is mesélnek a székelyekről, láthatnak filmeket a látogatók, vagy éppen múltbéli hangok megszólalását is hallhatják.
A kiállítás
Maga a kiállítás hétszáz négyzetméteren látható, ilyen leginkább csak a modern múzeumokban valósulhat meg. A kiállítás tíz székelyföldi múzeum gyűjteményeiből vonultat fel tárgyakat. Hét nagy témakörbe szervezve hetvenhét történetből, tizennégy dokumentumfilmből, száz fényképből, és több mint háromszáz tárgyból áll a kiállítás. „Olyan tárgyak sokasága, amelyeket máskor ritkán láthatnak a látogatók” – fogalmazott Málnási Levente.
A kiállítás megnyitója tavaly október 14-én volt, amelynek keretében Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke mondott köszöntőt. Málnási Levente néhány gondolatot is megosztott a köztársasági elnök beszédéből, például, hogy „identitásunk és hagyományaink hajszálgyökerei érnek össze ezekben a múzeumokban, magunkra találhatunk bennük.”
Az előadó külön kiemelte a technikai tárgyak jelenlétét a néprajzi kiállításon. Itt leginkább a gyári eredetű, vagy a gyári eszközöket másoló felszerelésekről, készülékekről van szó, mint a Fordson-traktor, vagy a borvízpalackozó. Ezek a tárgyak a 20. századi népélet részei voltak, éppen úgy, mint azok a tárgyak, amelyeket eddig esztétikai értékük alapján gyűjtöttek vagy helyeztek el egy kiállítótérben.
Az új bútor
Az előadáson felmerült a kérdés: miért kapott kiemelt szerepet az 1981-es Szentlélek utcai bútorzat a kiállításon? Málnási Levente szerint a 19. századi tárgyak esztétikailag értékelt darabjai voltak a hagyományos néprajz gyűjtési céljai között. „Feltevődik megannyiszor a kérdés: mi lesz a későbbi darabokkal? Azokkal, amelyek nem annyira értékesek már, de a korunkat képviselik.” Itt jön képbe a Szentlélek utcai bútorzat, amelyet 1981-ben készítettek, új festékkel festettek, és amely sematikusabb, mint a régiek, felhasználják, de egyszerűsítik a motívumokat. De a csíki székely identitást megerősítő célja volt, ezért készült. A régi, 19. századi megfelelőit is használták, azonban ekkor az identitásra való utalás nem volt elsődleges.
Az előadó elmesélte a tragikus történetet is a fiatal lányról, akinek a hozományaként készültek a kék bútorok. A nő törvényesen már férjez ment magyarországi szerelméhez, éppen a román állam engedélyére várt, hogy kiköltözhessen az anyaországba. A bútorok a szülőföldjét képviselték volna számára szimbolikusan. Azonban egy tragédia során nagymamájával együtt gázrobbanás áldozata lett, így szerelme, vágyai nem teljesülhettek be. A hozzátartozói a Csíki Székely Múzeumnak ajándékozták a teljes bútorzatot, amely a budapesti kiállítás révén végül eljutott Magyarországra.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
