A szolgálólány története: amikor a nőből szülőgép lesz

Ha létezik olyan a tévésorozatoknál, hogy tökéletes első évad (márpedig miért ne létezne?), akkor elmondhatjuk, hogy A szolgálólány meséjének (The Handmaid’s Tale) első szezonja egy tökéletes egészet alkot. Bár Margaret Atwood 1985-ben írta meg a nőket elnyomó disztópiában játszódó regényét, igazán széles körben a tavaly a Hulu streamingszolgáltatón debütált sorozatnak köszönhetően lett ismert a történet, ami

rendkívül ijesztő képet fest egy lehetséges jövőről, ahol a nők többsége nem rendelkezhet a saját teste fölött, és mondhatni rabszolgaként él egy olyan társadalomban, ahol kőkemény diktatórikus „rend” uralkodik.

A történet helyszínéül szolgáló, az Amerikai Egyesült Államok romjain felemelkedett Gileádról annyit tudunk, hogy egy világégés következtében

a nők nagyrésze terméketlen lett, aki pedig termékeny maradt, azt az új vallásos-militáris világrend megalkotói rabszolgasorsra ítélik: szolgálólányokat képeznek ki belőlük, akiket egy rituálé részeként a ház ura a felesége asszisztálásával erőszakol meg, a megszületett gyermeket pedig utóbbiak sajátjukként nevelik fel.

A szolgálólány pedig a szülés után új családhoz kerül, ahol folytatódik a neki szánt kegyetlen sors. Aki pedig lázadni mer a rendszer ellen, azt a Gyarmatokra küldik atomhulladékot lapátolni, vagy felkötik, és holttestét mindenki számára látható helyen, a városok központjaiban lógatják fel elrettentő példaként.

Ebben a kegyetlen valóságban ismerjük meg Offredet, aki a szolgálólányok mindennapjait éli: társával minden nap bevásárol, teljesíti parancsolói akaratát, havonta pedig rituálisan, a Teremtő nevében megerőszakolják, közben pedig a Bibliából vett köszönési formákkal „kell hálás legyen” a sorsáért. Mint kiderül, a neve is az adott világrend része: az Of előtaggal jelölik a szolgálólányokat, a Fred pedig urának és parancsolójának a neve.

A történet igazán húsbavágó és az aktuálpolitikai helyzetet nézve nem is találhatna be jobban, amikor többek között a #metoo botránytól hangos a világsajtó, valamint újból és újból terítékre kerül az a visszás helyzet, hogy a nők kevesebbet keresnek ugyanabban a munkakörben és aggódniuk kell a gyerekvállalás miatt, mert így veszélybe kerülhet a munkahelyen belül betöltött pozíciójuk.

A szolgálólány története már jóval ezen helyzetek tematizálása előtt létezett, most mégis jókor van jó helyen, hogy felhívja a társadalom ezen visszásságaira a figyelmet, akár úgy, hogy feminista mozgalmak jelenítik meg az elnyomást a sorozatban megjelenő szolgálólány-ruhák felhasználásával.

Azt, hogy ez a fiktív elnyomó-rendszer, hogyan is jöhetett létre, visszaemlékezések segítségével mutatja be a sorozat. Offred, eredeti nevén June szemszögéből látjuk a történéseket:

betekintést kapunk abba a világba, ahol még minden „normális” volt, azonban egyik pillanatról a másikra a nők sorsa rosszra fordult.

Láthatjuk a tehetetlen munkaadót, aki a női alkalmazottainak kertelés és magyarázat nélkül kénytelen megmondani, hogy többé nem dolgozhatnak az adott munkahelyen, majd sorra következnek az újabb és újabb jogfosztások, mígnem

a nők a diktatúra által üldözöttek lesznek, így végül a szabadságuk is megsemmisül, ez ellen pedig semmit nem tehetnek. Családokat szakítanak szét, a menekülés pedig csak még kilátástalanabb helyzetet szül: aki ezt az utat választja, annak nem csak a szabadsága, hanem az élete is veszélybe kerül.

A világégést meglovagolva pedig egy vallási fanatikus csoport nem tétovázik magához ragadni a hatalmat, és mint kiderül, saját maguk alkotta törvényekkel alkotnak új világrendet, amitől azt várják, hogy a többség rabszolgasorsba taszításával megmentik az emberiséget. Saját bevallásuk szerint

Így lesznek a termékeny nőkből szolgálólányok, a hataloméhes férfiakból pedig diktátorok, a jól helyezkedőkből pedig megfigyelők. Így alakul ki a teljes diktatúra, ahol mindenki bélyeget visel és ha ki akarna törni az adott szerepkörből, akkor kegyetlen megtorlásra számíthat.

Offred története nem egy könnyed néznivaló.

Elborzaszt és megrökönyödést vált ki a nézőből, és még fokozni is tudja a rettenetet. Ez nem az a sorozat, amit könnyed kikapcsolódásként nézünk, hanem az, ami a nézőből is előhozza a tehetetlen dühöt és a sajnálkozást.

A szolgálólány meséje földbe döngöl, és amikor felvillant egy halvány reménysugarat, akkor néhány résszel később kegyetlenül kioltja azt.

A színészi alakítások kitűnőek, a sorozat főszereplőjét alakító Elisabeth Moss talán karrierje során még sosem volt ilyen jó, mondhatni tökéletes választásnak bizonyult Offred szerepére, azt azonban kevesebben tudják, hogy ő a sorozat egyik producere is, aki például személyesen választotta ki a szolgálólányok ruhájának színárnyalatát is. Az Aunt Lydiát megformáló Ann Dowd igazán ellenszenves karaktert alakít, aki iránt nem lehet közömbös maradni, míg a korábban a Szerelmes Shakesparet alakító Joseph Fiennes és a sorozatban a házastársát játszó Yvonne Strahovski játékára sem lehet panasz, mivel mindegyikük hitelesen hozza a karaktert.

A Margaret Atwood regényéből készült sorozatot mindenkinek látnia kellene, viszont biztos vagyok benne, hogy

sokan az első pár rész láttán kényelmetlenül feszengve passzolják, arra hivatkozva, hogy ők nem vevők az ilyesfajta történetre, mert túlságosan nyers és kegyetlen.

A gyönyörű operatőri munkával és rendkívül jól eltalált zeneválasztással apelláló tízrészes első évad az írás publikálásakor éppen futó összesen tizenhárom epizódos második évaddal folytatódik, és bár a könyves „alapanyag” már az első etap végén elfogyott, a nagy népszerűségnek köszönhetően már a harmadik évadot is berendelték belőle. Még egy darabig fogunk kényelmetlenül feszengeni úgy érzem.

A sorozat nálunk az HBO GO kínálatában érhető el.