Ahány diólikőr, annyi ízesítés

Kisüstön főtt tönkölypálinka, Szent Iván-nap előtt szüretelt zöld dió, ánizs, szegfűbors, csillagánizs, fahéj, szegfűszeg, kandiscukor vagy méz, narancs- és citromhéj, vaníliarúd, napmeleg, negyven majd még húsz nap, aztán fél év, és máris kész a diófapác küllemű, borostyán színű, az ízlelőbimbókat elbódító nocino, azaz diólikőr.

A zöld dió alkoholos, kesernyés esszenciája a monostori gyógyitalok, patikaszerek máig titkos receptúráinak egyik összetevője is. Ahány diólikőr, szinte annyi ízesítés. Minél tovább érik, annál finomabb – amennyiben kitart.
„Egy udvarhelyszéki diótermő faluban kóstoltam az igazán titkos recept szerint készülő, zöld diót is tartalmazó gyógynövénylikőrt. Gyomorpanaszokra, immunerősítésre ajánlották, de azt is elmondta készítője, hogy ha nem ismerjük az összetevők arányait, nem érdemes kísérletezgetni.

Mert addig nincs baj a gyógyitalokkal, amíg csak egy alkotóelemet teszünk alkoholba, sokat nem árthat. Ám a többféle gyógynövény hatását és egymásra gyakorolt kölcsönhatását ismerni kell.

Azokat, amelyeket az ázadékok között felismertem, itt felsorolom, de ez csupán a fele annak, ami úszkált, érlelődött a cukros alkoholban: negyedelt zöld dió, borókabogyó, csihány, cickafark, citromfű, köménymag, csillagánizs, fahéj, gyömbér- és citromdarabok” – írja a cikk szerzője. 
Ha kíváncsiak e csodás finomság elkészítési módjára, lapozzák fel az Erdélyi Gasztró március 4-i számát.