Az élet nyers szaga. A Külön falka filmről

Kelet-európai kezdő filmrendezőknél általában nem áll rendelkezésre nagy költségvetés, főleg az első nagyjátékfilmre nem – ám a filmművészeti iskolákból kikerült, kisfilmekkel, apróbb és járulékos munkákkal a szakmát kóstolgató és saját útjukon elinduló megannyi rendező(jelölt) általában nagyon nagy kreativitásról és alkalmazkodási képességről tesz tanúbizonyságot. Ilyen a bevezetőben említett amatőrök szerepeltetése is, mert nem mindenki egy Morcsányi Géza vagy Lajkó Félix, hogy Enyedi Ildikó, illetve Mundruczó Kornél kezei alatt pont azt valósítsa meg, amit egy tapasztalt rendező kér vagy kihoz belőle. A Külön falka viszont ilyen szempontból is etalon, hiszen mind a börtönből szabadult, durva és erőszakos Kondor Tibort alakító Dietz Gusztáv, mind pedig a tizenkét éves Nikit megformáló Horváth Zorka telitalálat volt a rendezőtől.

Megkockáztatom, hogy profi színész ennyire egyszerűen és nyersen nem biztos, hogy el tudta volna játszani a szerepet, lévén, hogy Dietz saját élete is részben úgy zajlott, ahogy a film azt ábrázolja.

Kíváncsi lennék, hogy milyenek voltak az első castingon az alig több mint tíz éves Zorka, illetve az egykori drogos és ketrecharcos Gusztáv. Utóbbinak tényleg balhés volt az élete, akinek egy időben nemcsak a rossz emlékeivel és a ringben az ellenfeleivel, hanem a heroin nevű démonnal is meg kellett küzdenie.  

Van egy makacs kiskamasz, akinek az egyik legfőbb vágya, hogy megvegyen egy 21 ezer forintba kerülő sportcipőt – igen, ezen a szinten ezek igen nagy álmok. Főleg, hogy Nikit a nagyanyja neveli, édesanyja meghalt, apja pedig börtönből szabadult és biztonsági őrként dolgozik. Zűrös, balhés, megkeseredett, ideges ember Kondor Tibor, aki azért tudja, hogy a múltban elkövetett hibái ellenére az élet minden terhének nem kell az ő nyakába szakadnia, és a sittről való kijövése után például a betétkönyve visszajár. És amennyiben a szórakozóhelyen, ahol borzasztó körülmények között dolgozik, valaki rátámad, akkor bizony odaüt, nem is akárhogyan. Lányával fokozatosan ismerkednek és barátkoznak össze – maga a folyamat az, ami viszi a filmet, hiszen a történet és a kisebb jelenetek talán nem ütik annyira szíven a nézőt. Ugyanakkor nagyon természetesek is, hiszen

a gyerek és a balhés apa közötti rövid párbeszédek néha attól is hitelesek, hogy nem feltétlenül lehet egyből megérteni – pontosan úgy, ahogy a való életben sem értjük egymás minden szavát egy adott közegben, a beszéd nem mindenkinek a kenyere.

Zűrös lány Niki is, hiszen az iskolában és azon kívül is bajok vannak vele, keményfejű, vadóc és egy idő után kiközösített kisember lesz, aki nem riad vissza attól sem, hogy barátnőjének azt hazudja, apja egy menő gengszter, akinek sok pénze van.  

Véletlenszerűen, de egy idő után tudatosan épül a kapcsolat apa és lánya között – utóbbi kénytelen végignézni több helyen is balhézó apja viselt dolgait, aki ugyanakkor meg elfogadja a kritikát a lányától. Eleinte találkozásaik is terhesek, ám ahogy kapcsolatuk érik, egyre jobban összekötődnek, bajtársak és egymás támaszai lesznek.

A történet és a háttér folyamatosan áll össze, főleg a rövid és szűkszavú párbeszédekből – egy idő után az is világos, hogy a lány az apa mintáit, sémáit viszi tovább, hiszen elképesztően szép, kedves és gyermeki mosolyai mellett ő is verekszik, beszólogat, elhallgat dolgokat és titkon az apja cinkosa lesz a nagyanyja és az egész világ ellenében. Megdöbbentően hitelesre sikerültek bizonyos jelenetek, például az, amikor az ajtónállóként dolgozó apa becsempészi lányát egy felsőbb kör fogadására, de ott is botrány lesz, akárcsak az autómosóban vagy az éjszakai szórakozóhelyen.

Mind-mind igen hiteles és nyers jelenetek ezek, amelyek azt bizonyítják, hogy a rendező, illetve a társ-forgatókönyvíró igencsak ismerik és érzik az élet lenti szagát is.

A befejezés picit furcsának tűnt, de végül rendben volt, illetve nyitva hagyott még pár kérdést: a rendőröknek magát feladó apa talán azt üzeni tettével, hogy az újabb büntetés letöltése után már másképpen fog a világra nézni és hogyha kijön, akkor már nem lesz egyedül, mert a lánya biztosan megvárja. Biztosabb ez az út, mint a külföldre menekülés lehetősége, a rejtőzködés (ami kettesben nem is lenne könnyű), a lebukástól való félelem, az állandó feszültség.        

Ami a látványt és a kosztümöket illeti, a film napjainkban játszódik, de mondjuk ha kivesszük belőle az okostelefonokat, jó tizenöt-húsz évvel visszarepülhetnénk az időben, ugyanis az annyira megállt a sztoriban. A zene azért helyre rakja a korszakokat is, például abban a jelenetben, amelyben apa és lánya „dídzséznek”, tehát zenéket mutatnak egymásnak: míg apa a kétezres évekből a Scootert tolja, a lány napjaink izlandi popzenéjét mutatja neki.

A Külön falka egyáltalán nem giccses, nem modoros, nem szájbarágós, nem hatásvadász, nem azt akarja elmondani és rádtukmálni, hogy márpedig ezeket az embereket is észre kell venni és meg kell érteni, nem. Az apa-lánya kapcsolat, az egymásra találás folyamata, ennek minősége, kettejük egymásrautaltsága, mindennek a tökéletes ábrázolása zárja be a filmet a néző szívébe.