Az ember az alkotó mögött. Kapcsolódások Tamási Áronhoz

Budapest után Csíkszeredába érkezett a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Petőfi Kulturális Ügynökség nagyszabású szabadtéri kiállítása, amely Tamási Áron születésének évfordulója apropóján jött létre, és amely a Kossuth-díjas író életútját mutatja be. A kiállítás, melynek kurátora prof. dr. Sipos Lajos irodalomtörténész, esély arra, hogy még közelebb kerüljünk az idén 125 éve született kiváló író életművéhez, és esély arra, hogy felfedezzük ennek a kivételes életműnek a hatását és erejét a saját valóságunkban, 2022-ben – mutatnak rá a szervezők. A szabadtéri tárlat a nyár folyamán több erdélyi helyszínen is látható lesz.

– fogalmazott Balázs Imre József költő, irodalomtörténész a kiállítás megnyitóján.

A személyesség teszi különlegessé ezt a kiállítást, az, hogy megmutatja, milyen ember áll az alkotó mögött – hangsúlyozta érdeklődésünkre a kiállítás megnyitója alkalmából Juhász Anna irodalmár, a Petőfi Kulturális Ügynökség programigazgatója, Juhász Ferenc lánya. Mint mondta, abban a szerencsében van része, hogy egy alkotó lányaként született. És ez az alkotó nekik otthon a tulipános padon, a szőlők alatt, a szegénységükben, a boldogságukban, a kutyasétáltatás mellé azt a gazdagságot varázsolta, hogy történeteket kaptak.

Ott volt persze az Ábel, olvastam, tanultam róla, de emellett nagyon sok történetet kaptam. Édesapám elmesélte azt, hogy amellett, hogy valakit tisztelünk, mint írót, mit jelent az, hogy emberileg tudunk kapcsolódni hozzá.”

Felelevenítette: Juhász Ferenc nagyon korán elvesztette az édesapját, és nem keresett, de talált két pótapát. Az egyik Ferenczy Béni szobrász, grafikus volt, a másik Tamási Áron, az író. „Az egyiknél ott volt édesapám, amikor lebénult 1956-ban, amikor bombatalálat érte a Pozsonyi úti lakásukat, éppen mentették a Ferenczy-képeket. Ott volt akkor Ferenczy Bénivel, ott volt a halálakor, ő temette. A másiknál pedig, Tamási Áronnál ott volt a könyvszerkesztéseknél, a szövegek megismerésénél, majd a Kispipacsban is ott volt, a lakásukban is, a nagy beszélgetéseken, és szintén ott volt a halálkor, és Budapesten ő temette.

Ha csak magamnak tartom meg, az olyan, mintha fölényes, gőgös lennék, hogy az csak az enyém. De mit kezdjünk bármilyen érzelmekkel a világban, ami csak a mienk? Magányosak leszünk, egyedül leszünk és nem lesz meg a lehetősége a reménynek, a találkozásnak, és így nem vagyok hű ehhez az életműhöz. És akkor kezdtem el foglalkozni azzal a gondolattal, hogy szeretném átadni ezeket a történeteket” – emelte ki.

Rámutatott, éppen ezért az irodalmi munkája során egyre inkább az otthonról „kapott” szerzők felé fordult, köztük Tamási Áronhoz. „Sipos Lajossal és Láng Gusztáv tanár úrral beszélgettem jó pár évvel ezelőtt egy irodalmi estemen Tamásiról, Dsidáról és mindarról a láthatatlan és szinte látható hídról, amit az olvasók, a könyvszerető emberekben ők létrehoztak. Az idei 125 éves centenárium pedig egyértelművé tette számomra, hogy itt az idő a folyatásra, merthogy egyre hangosabban dübörög bennem az a tisztaság és az a kép, amit Tamási megmutat az emberről.”

A kiállított tizenhat tablón az életrajzi adatok mellett olyan – a Petőfi Irodalmi Múzeum tulajdonában levő – fotókat emeltek ki, amelyek Tamásit különböző élethelyzetekben, életszakaszaiban és személyek mellett láttatják.

A képekhez pedig olyan idézeteket választottak, amelyek ezeket az életszakaszokat bemutatják, rávilágítanak a kiemelkedőbb fordulópontokra. 

Juhász Anna úgy véli, egy szabadtéri kiállítás nagyszerű lehetőséget nyújt bemutatni Tamási Áront, mert hatalmas panókon lehet látni tekinteteket. Lehet látni Tamási Áront fiatalon, egy hajó tatján, Amerikában, szerelmesen, magányosan, József Attilával, Benedek Elekkel, Márai Sándorral, családja körében, különböző szerelmekkel, otthon, Farkaslakán, és otthon, az Alkotás utcában, Budapesten. „Adunk egy olyan látványt és egy olyan privát Tamásit, amit kevesen láttak eddig. A kiállítási lapokon ugyanakkor olyan idézeteket, gondolatokat hoztunk, amelyek megmutatják, hogy milyen a színházcsináló Tamási, mi a súlya az Énekes madárnak, a Jégtörő Mátyásnak, mi a súlya egy elutazásnak, és mi a súlya Ábelnek, egy irodalmi szövetségnek, egy megszólalásnak, és mi a súlya az elhallgatásnak is.”

Tamási napjainkban is katartikus erővel tud szólni hozzánk

– mondta meggyőződéssel Juhász Ferenc lánya. Felidézte, azoknál a szerzőknél, akik között „felnőtt”, akár könyvből ismerte őket az édesapján keresztül, akár ott ültek az otthonuk nappalijában, súlya és tétje volt mindennek. „A mai világban is rengeteg problémánk van, de szinte elfelejtünk kérdezni és csendben maradni, hogy figyeljük a másikat. Ezek a szerzők viszont nem önző módon beszélnek magukról, hanem a megismert és általuk átélt élettapasztalatból, legyen az egy biai falu vagy éppen Farkaslaka. Ezek az emberek nem tipizálnak, hanem mentenek és megmutatnak sorsokat, történeteket, döntéseket, megmutatják a hazugságot is, és a becsületnek az erejét is. Tamási Áron egy kérlelhetetlen mesélő, aki ott van velünk fiatalkorunktól felnőttkorunkig, és nem mindig szép ez a mese, sokszor szembesít azzal is, hogy az életben micsoda nehézségek, micsoda kérdéses helyzetek vannak.”

Kiemelte, Tamási 2022-ben is elgondolkodtat, olyan képet mutat az általa tapasztalt helyzetekről és azoknak a súlyáról, hogy nagyon is van amiért elgondolkodni a mai fiatalnak ezekről.

Mi ezt az emberséget megörököltük, és hogy a következő generációnak is tovább tudjuk passzolni úgy, hogy a mi lenyomatunk is ott van, ahhoz elengedhetetlen, hogy megismerjük, többek között, Tamási Áron munkásságát.”