Az újcirkusz varázslata: tánc, színház, akrobatika

D. Balázs Ildikó 2020. június 08., 18:40

Akrobatika, zsonglőrködés, cyr wheel, azaz acélkarikával forgás – ez már az újcirkusz műfaja, amelyet Székelyföldre is elhozna Ruszuly Ervin. A csíkszentkirályi fiatalember számára igen kedves a színház és a klasszikus cirkuszi elemek összefonódása, ezért szeretné, ha a mifelénk még igencsak újszerűnek számító műfaj ismertebb lenne. Tervei vannak.

Egyetemi évei alatt több kísérletet tett ennek az új cirkuszi műfajnak a felfedezésére •  Fotó: Ruszuly Ervin tulajdona
galéria
Egyetemi évei alatt több kísérletet tett ennek az új cirkuszi műfajnak a felfedezésére Fotó: Ruszuly Ervin tulajdona

Hirtelen indíttatásból felvételizett mintegy kilenc évvel ezelőtt a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem koreográfia szakára – mondja nevetve Ruszuly Ervin. Bár a tánc mindig is jelen volt az életében, őt mégis egészen más művészeti ágazat vonzotta. A próbálkozás sikerrel járt, a hároméves alapképzés során folyamatosan bedolgozott a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatához, amelyhez később négy éven keresztül szerződéses viszony kötötte, de ismerték a Spektrum Színház nézői is. Jelenleg szabadúszó, néhány héten belül a mesterképzésének végére is pont kerül, így Marosvásárhelyről hazafelé kacsintgat. Dolgozott már koreográfusként, táncosként, színészként, rendezett is, a mesterképzésnek köszönhetően pedig a filmkészítés is közel került hozzá, igazából az útját keresi, bár azt már jó ideje érzi, hogy a táncszínház a szíve csücske.

„Szeretek új dolgokat felfedezni, kipróbálni magam, amiben csak lehet, megragadni a lehetőségeket ahhoz, hogy valami újat kipróbálhassak” – magyarázza. Így nem csoda, ha az újcirkusz műfajára is felfigyelt.

De mi is ez az újcirkusz?

„Az alapképzésen volt egy nagyon jó akrobatika tanárom, engem meg egyre jobban kezdett érdekelni ez a világ, keresgélni kezdtem a világhálón, és láttam, hogy miként van jelen egy artista a színházban. Egyetemi éveim alatt több kísérletet tettem ennek a műfajnak a felfedezésére, többek között vizsgaelőadásom is e téma és műfaj köré épült. Fontos volt számomra a hagyományos cirkuszi elemek elsajátítása. Ugyanakkor az is nagyon tetszik ebben a világban, hogy az artisták számaikat az utcán, a kocsmában is elő tudják adni, egy történet köré felépítve a mutatványaikat. Ez által közel viszik ezt a világot az emberekhez” – magyarázza.

Autodidakta módon tanult meg több olyan artistaszámot, bűvésztrükköt, mint például a zsonglőrködés, a cyr wheel nevezetű karika használata vagy az akrobatika.

„Videófelvételeket láttam arról, hogyan forognak az artisták az óriási karikában, legyártottam magamnak az elsőt, hogy a vizsgaelőadásban is be tudjam mutatni. Nem volt egy tökéletes karika, igazából nem is tudtam, hogyan kell elkészíteni, de a célnak megfelelt, kipróbáltam, milyen érzés” – neveti el magát.

Ruszuly Ervin. Hazafelé kacsintgat •  Fotó: Ruszuly Ervin tulajdona
Ruszuly Ervin. Hazafelé kacsintgat Fotó: Ruszuly Ervin tulajdona

Ma már egy Kanadából beszerzett karikája van, mosolyogva emlegeti, mennyire izgalmas időszak volt, amikor első profi cyr wheelt megrendelte, majd kézhez kaphatta és kipróbálta. Most már a fejlesztésen van a hangsúly, a felvételekből elsajátított tudással egy olyan szintre érkezett, ahonnan egyedül már nehezebb továbblépni.

„Kellene egy oktató, aki tökéletesítené a tudásomat. Sokat tanulok a saját hibáimból is, de vannak dolgok, amelyek ha rosszul rögzülnek, később nehezebb kijavítani”

– jegyzi meg.

Ervin az újcirkusz szellemében szövögeti későbbi terveit. Szeretne több utcai megnyilvánulást létrehozni a közeljövőben, szeretné – magyarázza – a hétköznapi embereket is megismertetni az általa elsajátított cirkuszi mutatványokkal, közelebb hozni ezt a világot az emberekhez.

Ha a megfelelő alapanyag megvan, a karikát le lehet gyártatni egyszerűen – jegyzi meg –, és ha megvan karika, akár gyerek vagy felnőtt foglalkozásokat is lát lelki szemei előtt. Az újcirkusz varázslata magával ragadta.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.