„Egy kiló aranyat adtam érted”. Bereményi Géza önéletrajzi regénye

Bereményi Géza pályáját novellákkal kezdte a hetvenes években, és akkor azok az írások nem is maradtak visszhangtalanok. Kitűnő családregényt is írt (Legendárium), később pedig dráma- és forgatókönyvíróként, majd filmrendezőként is ismert lett – az Eldorádó és a Megáll az idő című filmeken kívül főleg a Cseh Tamásnak írt dalszövegek fűződnek. Ám ezt a könyvet olvasva mégsem a dalok mélységeire jövünk rá, ugyanis a négy év alatt elkészült önéletrajzi regény szálát tizenkilenc éves korában teszi le az író, amikor besorozták katonának. 

A Teleki téri piac környéke és az ottani történések nagyon is valóságosak voltak az író-filmrendező életében. Az említett két filmből ismert, mára szállóigévé vált mondatok („Egy kiló aranyat adtam érted”, „Jó, hát akkor itt fogunk élni”) és más szentenciák tényleg elhangzottak Bereményi életének egy-egy fontos pillanatában, az Eldorádóban látott Monori házaspárt tulajdonképpen a nagyszüleiről mintázta.

A lapokon filmszerűen pereg negyvenes-ötvenes évekbeli Budapest világa – egy több mint hatszáz oldalas, vaskos kötetről van szó, ám a Magyar Copperfield egyetlen pillanatig sem unalmas. A könyv legnagyobb erőssége a meglepő részletessége: bámulatos, hogy annyi év után az író mennyire pontosan emlékszik a legkisebb történetekre is.

A regény címe egyrészt utalás kedvenc Dickens-regényére, másrészt pedig ebben a „magyar” szóban benne van mintegy két évtizednyi személyes magyar történelem.

Hogy csak egy példát említsünk: tízéves korában, 1956. október 25-én a Kossuth téri sortűz után néhány perccel a lelőtt emberek között menekült haza. A szörnyű élmény életreszólóan megmaradt benne, ám a hosszú és regényes séták a Fiumei úti temetőben, a magyarság nagyjainak sírjai között szintén nagyon hatottak életére, érdeklődési köreire.

A könyv utolsó része, a Balatonnál való nyári csavargás valódi kalandregény, a hatvanas évek elejének, a stabilizálódó Kádár-rendszernek a mindennapjait mutatja be. Nem tudom, hogy jelent-e meg ennyire életszagú irodalmi mű arról az időszakról: autóstop, hátizsák, rendőrségi kihallgatás, magnószalagról a Love Me Do, illetve a pápai fiúkollégium légköre, ahol Bereményi élete néhány évig zajlott. Persze az is benne van, hogy kicsit nem árt érdeklődni a kor iránt, hiszen végtére is időutazást teszünk az akkori Magyarországon, azzal a különbséggel, hogy ez az ember, aki ezt a monumentális életrajz-regényt megírta, az akkori életnek talán a leghitelesebb láttatója – életének ez a periódusa adta a „muníciót” a Megáll az idő című filmhez, és akkor visszakanyarodhatunk a bevezetőben említett filmekre és dalokra. A könyvnek talán a legnagyobb erőssége a részletessége: egyszerűen bámulatos, hogy annyi év után az író mennyire pontosan emlékszik a legkisebbnek tűnő történésekre is.

Vannak nagyregények, amelyek nagy, igen nagy és erős, emlékezetes mondatokkal kezdődnek. A Magyar Copperfield ezzel a mondattal kezdődik: „A kezdet kezdetén magamban léteztem.”

Bereményi Géza az elmúlt, körülbelül négy évben évben debreceni lakásában, kézzel, papírra írta meg ezt a monumentális önéletrajzi regényt – valahogy úgy, ahogy az igazi nagy írók az igazi nagy műveiket.

Mint Esterházy a Harmonia caelestist vagy Nádas Péter a Párhuzamos történeteket.  

Igen, olvasnám tovább.