Bejan Norbert: „a zene tölti ki a mindennapjaimat, és remélem, ez még sokáig így is marad”

– Édesapád szintén zongorista, így gondolom, már kisgyerekként találkoztál a zenével. Már akkor egyértelmű volt, hogy te is ezen az úton indulsz el?

– Édesapám zenész, édesanyám is nagyon nagy zenerajongó, ezáltal hamar találkoztam a „jó” zenével. Ötéves koromban elvittek magukkal egy LGT-koncertre, amit még édesapám vállán ülve néztem, hallgattam végig. Amint megszólalt az első dal a koncerten, ott eldőlt bennem egy dominó, ami után egyértelművé vált, hogy egyszer én is ott akarok lenni a nagyszínpadon. Érdekes módon azóta is a az LGT a kedvenc zenekarom.

– A zene alapjait a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás Általános Iskola zenetagozatán sajátítottad el. Mit adott számodra az ott eltöltött nyolc év?

– Elsősorban a zenei alapokat, elméleti és gyakorlati síkon egyaránt. Másodsorban egy nagyon nagy teherbírást, mivel ugyanúgy tanultuk az úgynevezett közismereti tárgyakat, mint a többi korunkbeli gyerek, így mikor mindenki más elindult haza az iskolából leckét írni vagy focizni, nekünk csak akkor kezdődött a zenei oktatás, vagy a gyakorlás, ezáltal nagyon sok időt töltöttünk az iskolában.

– Ezt követően, alig tizennégy évesen Budapestre kerültél, előbb a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanultál. Mennyire jelentett kihívást egy kisváros után a magyar fővárosban megállni a helyed?

– Nagyon sok kihívás volt a nagyvárosban úgy szakmailag, mint emberileg. Hirtelen kellett felnőni, és egyben nagyon komolyan venni a gyakorlást és a tanulást is, mert nagyon magasan volt a színvonal a konziban (Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola). Mindenki művész akart lenni, és a lehető legmagasabb szinten művelni a zenét, ezáltal állandó versengés volt egymás közt, ami utólag belegondolva nekem nagyon jót tett.

– Mi az, ami különlegessé teszi a jazz-zenét számodra, miért vonzott ez a műfaj?

– A szabadság és az improvizáció, az ami első körben megfogott a klasszikus zenéhez képest, és egy íratlan szabály, ami megtartotta bennem a lelkesedést mindvégig: semmit nem játszunk el kétszer ugyanúgy, mert a kötött, megírt dolgokban is benne van a lehetőség, hogy mindig variáljunk, vagy éppen más felfogásban szólaltassuk meg az adott kompozíciót.

– Már egészen fiatalon több elismert zenésszel dolgozhattál együtt. Hogyan segítettek ezek a lehetőségek a tanulásban, tapasztalatszerzésben?

– Minden előadó más, adott műfajokon belül is. Adott esetben teljesen más játékmódot igényel, más hangzással, ezáltal nagyon sok műfajba belekóstolhattam, és igyekeztem azt a legjobb tudásom szerint a színpadra vinni, ami mindig egy gyakorlási folyamatnak a vége, és sokszor úgy fejleszt, hogy észre sem veszem, csak utólag, hogy mennyi mindent tanultam, és még mennyi mindent kell. Ez egy örök folyamat, jó zenész is holtig tanul!

– Több mint három éve vagy a Margaret Island billentyűse. Milyen a közös munka? Melyek voltak a legmeghatározóbb élményeid?

– Nehéz lenne egy pillanatot kiemelni, mivel minden közös élmény meghatározó és maradandó. Zseniálisak mind zeneileg, mint emberileg, egy igazán különleges társaság, akikkel élmény a közös munka, a rengeteg buszban eltöltött idő, vagy a koncertek. Mindig tudunk újat mutatni egymásnak. Ha csak egy pillanatot kell kiemelni, az számomra a 2023-as Budapest Parkos koncert, vagy ugyancsak a tavalyi Vaksötét koncertünk, ahol teljes sötétségben játszottunk.

– Gyakran koncerteztetek Erdélyben a zenekarral. Más érzés az itthoni közönség előtt játszani?

– Számomra mindig különleges Erdélyben játszani, akárcsak a többieknek. Van egy más atmoszférája a koncerteknek – nekem legalábbis biztosan.

– A Margaret Island mellett jut időd más zenei projektekre is?

– Szoktam, sőt szeretek is minél több emberrel játszani, vagy éppen a műhelymunkákban segíteni. Nagyon szeretem a háttér-folyamatokat is, mint a hangszerelés vagy a dalírás, úgyhogy, ha éppen nincs Margaret-koncert, és van rá mód, akkor játszom másokkal is.

– Zongoraoktatással is foglalkozol. Hogyan érzed magad a tanári szerepében? Fontos számodra, hogy másoknak is átadd az évek során megszerzett tudást?

– Egy ideje már barátkozunk az oktatással, a konziban tanítok mint helyettesítő zongoratanár és a New Music magán-zeneiskolában mint zenekari és zongoratanár. Hozza kellett szoknom a tanári szerephez, eleinte nagyon furcsa volt, aztán az utóbbi időszakban már egyre inkább megszoktam. Továbbadni a tudást, amit nekem átadtak, meg adnak a mai napig a tanáraim, egy nagyon szép dolog és egyben nagyon nagy felelősség is.

– Szerdán a Vigadó Művelődési Központ színpadán láthat a helyi közönség. Milyen érzés hivatásos zenészként hazatérni, és hogyan készülsz erre az alkalomra?

– Nagyon várom, mert nagyon régen játszottam már itthon, és főleg egyedül, szólóban, zenekar nélkül. Úgyhogy meglesz az izgalmi faktor, meg egyébként is izgatott vagyok ilyenkor mindig, nagyon jó hazatérni, főleg, ha még koncert is van.

– Milyen terveid, álmaid vannak a jövőre nézve a zenei pályán?

– Nagyon sok tervem van a jövőre nézve, szeretnék minél többet koncertezni, a saját lemezem is a véghajrában van most már, úgyhogy szerencsére a zene tölti ki a mindennapjaimat, és remélem, ez még sokáig így is marad.