„Nem adtam volna semmiért” – Bodor Ádám a szabadságról, erkölcsről és búcsúról

A jubileumi Csíkszeredai Könyvvásár nyitónapján Bodor Ádám író volt az egyik díszvendég. A beszélgetőtárs, Mészáros Sándor, a Kalligram kiadó igazgatója nem csupán kérdezett, hanem a közönséggel együtt figyelte azt az őszinteséget, amellyel Bodor a múltról, az irodalomról és saját pályájáról beszélt.

Bodor tizenhat évesen került börtönbe, miután szembement a rendszerrel. Ez a tapasztalat – ahogy ő mondja – kiváltság volt. Nem tudja, „milyen volt” a börtön, de biztos benne: „nem adtam volna semmiért”. A nővére ugyan megkérdezte szabadulásakor, hogy szörnyű volt-e – ő csak annyit tudott, hogy valami fontos történik vele. Ez a felismerés korán elválasztotta őt a kortársaitól, és az íróvá válása is innen eredeztethető.

A könyv a legszellemibb hazánk – megnyílt a 10. Csíkszeredai Könyvvásár

Jubiláló rendezvénynek ad helyszínt csütörtöktől vasárnapig a csíkszeredai Erőss Zsolt Aréna, ahol megnyitotta kapuit a tizedik Csíkszeredai Könyvvásár. Az esemény nemcsak a könyvekről, hanem közösségről, emlékezésről és jövőbe tekintésről is szól.

A beszélgetés során szó esett az irodalom és az erkölcs viszonyáról is. Bodor szerint az írók többsége nem tekinthető morális példaképnek – ahogy ő maga sem.

– vetette fel félig tréfásan, de érezhetően komolyan. Mint mondta, az író, labilis alkat, és ritka az olyan alkotó, aki hű társává válik a társadalomnak.

Öniróniája átszőtte az egész beszélgetést. „Lusta vagyok, nem mindig akarok írni” – vallotta meg, majd hozzátette: úgy érzi, lezárult az írói pályája. „Ez nem sok, de úgy érzem, hogy ennyi volt.” Egy kritikus szerint késői műveiben már ott van a fáradtság, az ismétlés, az unalom – de Bodor ezzel szemben inkább a megérkezés csendjét vállalja.

Visszatekintve mégis úgy érzi: szerencséje volt.

„A látszat ellenére értek seggberúgások” – fogalmazott keserűen, de tárgyilagosan. Egykor nehezen volt elképzelhető, hogy egy börtönviselt fiatal a rendszerrel szemben álló írásaival sikeres lehet, de a cenzúra gyengülése, az enyhülés hangulata megnyitott előtte egy kaput.

Az erkölcsi tartás példáját az apjától hozta, aki szintén börtönviselt ember volt, „hazaárulás” címén. Az apa vallásossága segítette át a megpróbáltatásokon – Bodor szerint őt inkább a cinizmusa és a szkepszise tartotta egyben. De a férfibarátságokat fontosabbnak tartja minden filozófiánál.

– mondta egyszerűen, és ebben minden benne volt.

És hogy mi érdekli még? Ősszel másodszorra utazik Üzbegisztánba. Vonzza a térség történelme, az iszlám kultúra belső művészete, különösen az enteriőrök világa, amely – szerinte – teljesen ismeretlen számunkra itt, Európában. „Nekünk nincs az a képzelőerőnk, mint az iszlámoknak.” A világörökség részeként tekint ezekre az elfeledett vagy félreértett formákra.

Bodor Ádám szavaiban nincs nosztalgia, inkább egyfajta nyugalom. Nem keresi már az irodalmi tér új lehetőségeit. De amit elmondott – éppen ezért – súlyt kapott. A tapasztalat, a belső tartás, a csendes számvetés olyan hang, amely ritka manapság, és amelyre figyelni kell. Nem kiabál, nem kér elismerést. Csak egyszerűen jelen van – emberi mértékkel.