Boszorkánykör nagy vihar után

A hétfőn Székelyudvarhelyen tomboló ítéletidőt követően szép számban gyűltek össze barátok, kollégák, tisztelők Szakács István Péter új kötetének bemutatójára a Székelyudvarhelyi Művelődési Házban. A szerzővel Böszörményi Zoltán író, költő, a magyar PEN Club elnöke, a kötet kiadója és Simó Márton író beszélgetett.

„Azért is tartottam fontosnak, hogy a Magyar PEN Club kiadásában ez a könyv megjelenhessen, mert egy fantasztikusan érdekes, minőségi irodalom a Szakács István Péteré, ami manapság novellatermésben nagyon ritka” – hangsúlyozta Böszörményi Zoltán, hozzátéve, hogy ő maga is ír néha-néha novellákat, így belelát egy másik író műhelyébe.

Simó Márton elmesélte, amikor néhány hónappal ezelőtt életútinterjút készített a szerzővel, abból indultak ki, hogy Szakács István Péter magyartanárként nyugállományba vonult – noha, nem lépett vissza teljesen a pedagógusi munkától. Szakács István Péter akkor humorosan úgy fogalmazott, hogy elkezdődött a hosszas alkotói szabadsága.

„Több mint bizonyos, több idő jutott, és jut ezután az írásra. Bár van még egy újdonság az életében: megházasodott. Megházasodtak családostól, úgyhogy most már van egy tanyájuk a Hargita hegy aljában, ahová visszavonulhat, ahová elrejtőzhet, s a fűnyírás, kerítésjavítgatás, na meg a medveőrzés mellett, gyakorolhatja az íróságot, akár tollal, akár számítógéppel, akár az ódon Erika írógéppel rója a sorait.”

Elhangzott,

a kötetben található írások már különböző folyóiratokban megjelentek az évek során, tehát még jóval azelőtt keletkeztek, 2014 és 2019 között, mintsem a „nyugger-időszak kezdetét vette volna az író életében.”

A kötet alcíme: Szerelmes és egyéb történetek. A „szerelmet” értjük, az „egyéb” fogalma viszont nagyon tág – mutatott rá a kötet méltatója –, és ahhoz, hogy erre ráébredjünk, el kell olvasnunk elejétől a végéig mind a tizehat írást. Még akkor is, ha a hátlap szövegén találunk egy halvány szamárvezetőt: magányra, öregedésre, kiszolgáltatottságra, csalódásra, hinni akarásra utal, „az emlékezés titokzatos alkímiájára” – és mindez bőven elég a kíváncsiság felkeltésére.

Simó Márton kiemelte, az egyik legfontosabb mondat, amely Szakács István Péter novellisztikájának jellemzője, és amely A karosszék című novellában található: „az irodalom a valósággal folytatott rafinált játék.”

Kérdésére, hogy vajon igaz-e, hogy a szerző az ergonomikus székét egy antik darabra cserélte, s olyannyira megszállta az ihlet benne ülve, hogy regényt ír, Szakács István Péter kifejtette:

– tette hozzá mosolyogva.

Elmondta, ezzel párhuzamosan még egy kötet készül, amely humoreszkeket tartalmaz majd. Ezt Karinthy Frigyesnek szeretné dedikálni, és a címe az lesz, hogy Tanár vagyok kérem. „Ez a Tanár úr kéremnek a fordítottja, tehát, hogy milyen az, amikor a katedra túlsó feléről nézi az ember a világot – legalább olyan félelmetes, mint a másik oldalról. Ez készülget. Ehhez is kell egy bizonyos hangulat, csak sajnos az utóbbi időben olyan dolgok történtek, amelyek megakasztották ezt a humoros áramlatot, de remélem, hogy be fogom tudni fejezni” – magyarázta a szerző, aki a jelenlevőknek a kötet nyitódarabját, A fiú című novellát is felolvasta.

A meghitt hangulatú könyvbemutatón Ilyés-Benczédi Zsolt és Ilyés Hunor István működött közre zenei produkcióval, repertoárjukba olyan darabokat választottak, amelyekre a Boszorkánykör novelláiban is találunk utalást.