Ecuadori rajznapló: egy székelyföldi grafikus kalandozásai

Gondoltak már valaha arra, hogy egy távoli országban kalandozzanak, ráadásul úgy, hogy ne csupán a turistalátványosságokat érintsék, hanem bepillantsanak a helyiek életébe is? Vagy olyan helyeken barangoljanak, ahová még az őslakosok sem jutnak el? Széles Ferenc gyakran gondolt erre, és álmát most meg is valósította: néhány hétre Ecuadorba utazott.

„Az unokatestvérem, Székely József Pál és felesége, Diána biológusok a lojai UTPL – Universidad Tecnica Particular de Loja – egyetemen tanítanak. Az ecuadori kormány több mint tíz évvel ezelőtt hirdetett meg egy programot arra vonatkozóan, hogy felleltározzák az ország állatfajkészletét, hiszen óriási a biodiverzitás, van sivatag, tenger, szigetvilág, dzsungel, szárazerdő, esőerdő stb. Ezt a programot az európai egyetemeken is meghirdették, és a sepsiszentgyörgyi Székely házaspár így került ezzel kapcsolatba, első körben egy évre mentek ki.

– vázolta fel az előzményeket Széles Ferenc.

Visszaemlékezett, gyermekkorukban sok időt töltöttek együtt Pállal a nagyszülőknél töltött vakációk idején, és az unokatestvére már akkor nagy érdeklődést mutatott az állatvilág iránt, békákat, pókokat, mindenféle bogarakat gyűjtött. Egyetemi tanulmányait a Temesvári Nyugati Tudományegyetem állatorvosi szakán kezdte el, majd a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen végzett biológia szakon, és itt is doktorált. Ecuadorba a Prometheus-ösztöndíj segítségével jutott ki.

Az ottani kutatásaiknak köszönhetően, csapatával több kisméretű békafajt fedeztek fel és dokumentáltak.

Ilyen a Cajanuma és Quintanai békafaj, valamint a Tiktik béka is. „Egyszer megkérdeztem, hogy miért épp a békákat választotta? Azt mondta, hogy a béka egy nagyon komoly környezetvédelmi mutató. A békáknál látszik először az a változás, ami be fog következni a nagyobb testű állatoknál, tehát ha valami változás történik a békapopulációban, akkor az kihat fölfelé is. Ezért is fontos kutatni őket” – magyarázta Ferenc.

A legfontosabb, hogy olyan helyekre jutok el velük, ahová mások nem nagyon jutnak be. A helyiek se nagyon járnak be, turista meg pláne nem. A tervek szerint elkísérem őket az esőerdőbe, ott leszünk egy-két hétig a kígyók, békák között, és dokumentálom a kutatómunkát. Tehát botorkálok az őserdőben és békát nézek” – összegzett kacagva.

Kiemelte,

azért nem fotókat készít, mert úgy véli, azok nem adják vissza az ott tapasztaltak hangulatát, ugyanakkor ő maga nem szakavatott fotós. A grafikákban viszont az ő látószögébe került jelenségeket, épületeket, a helybéliek mindennapi életének izgalmas részleteit, amire az idegen rácsodálkozik, jobban meg tudja jeleníteni. És mindezt rajznaplóban rögzíti.

És hogy mit visz magával az útra? A gumicsizma és a vízálló köpeny kötelező, az esőnadrág is ajánlott. „A régióban, városban, ahová megyek, olyan, mintha folyamatosan tavasz lenne: szinte minden nap esik az eső. Van egy mikroklímája, egy völgyben van, körben az Andok. De, ami még fontosabb, amit bepakoltam, az a rajzpapír.”

Ízelítőként pedig következzenek a rajznaplót felvezető, az utazása előtt készült grafikák.