Egy tőrbe csalt szerző: Derzsi Pál Imádság-tánca

Egy családi eseményt megünnepelni hívta el Derzsi Pált a lánya március 8-ra az egyik székelykeresztúri étterembe. A mit sem sejtő nyugalmazott tanító még akkor sem sejtette, hogy milyen alkalomra érkezett, amikor a terembe belépve csodálkozva látta, hogy barátai, szomszédjai, rokonai és egykori iskolatársai is szép számban jelen vannak. Csak akkor kezdtek el reszketni a lábai, amikor Farkas Wellmann Endre átnyújtotta neki az Artprinter Könyvkiadónál megjelent Imádság-tánc címet viselő verseskötetet, és közölte vele, hogy tulajdonképpen a saját könyvbemutatóján van éppen.

Derzsi Pál 1954-ben született az udvarhelyszéki Kányádban, az elemi iskoláit is itt végezte. A székelyudvarhelyi Pedagógiai Líceum elvégzése után 1975-től tíz éven keresztül Abránfalván, majd nyugdíjazásáig a nagygalambfalvi iskolában tanított. Jelenleg Székelykeresztúron él.

A Farkas Wellmann családhoz több évtizedes barátság fűzi, így Endrét is gyerekkora óta ismeri. Néhány éve pedig ez a viszony még szorosabbra fűződött, Endre biztatására a magyarországi Előretolt Helyőrségben jelentette meg a verseit.

„Derzsi Pali bácsi abban a viszonylag szűk körben, ahol hajlandó volt nem elrejtőzni és ahogy ismerik, elsősorban fafaragó nagymesterként híres, de volt néptáncos, foglalkozott népköltészeti gyűjtéssel, és mint kiderült, költészettel. Hiába, hogy több mint negyven éve ismerjük egymást, számomra is meglepetés volt, amikor öt-hat évvel ezelőtt döbbenettel tapasztaltam, hogy milyen elsőrangú költészet az övé. Egy olyan költészet, amelyet szívesen olvas az ember, olyan versei vannak, amelyeket újra és újra elő lehet keresni, és elgondolkodtatnak. Amikor számomra ez világossá vált, megpróbáltam rávenni őt arra, hogy ezeket az alkotásokat ne a Facebookon tegye közzé, mert ezek a versek sokkal többet érdemelnek, és a legjobb irodalmi lapokban volna helyük. Az unszolásomra ideadta néhány versét, amelyeket közöltünk a magyarországi Előretolt Helyőrségben, pozitív visszajelzések érkeztek rájuk, nagy nézettségű közlései voltak.

De ez nem egy öncélú vállalkozás volt, mert őszintén hiszek abban, hogy szélesebb közönségnek is muszáj őt ismernie” – mesélte Farkas Wellmann Endre a könyvbemutató után a Ligetnek.

Rámutatott, Derzsi Pál költészete nagyon sokszólamú. Az abszurd, avantgárd stílusú megszólalástól a klasszikus formákig mindent nagyon kidolgozottan, precízen ír. A nyelvezetére az jellemző, hogy a székely nyelvnek egy olyan beszélt regiszteréhez nyúl hozzá, amely Udvarhely térségében 50-60 évvel ezelőtt élő nyelv volt. „Ő tulajdonképpen ebben az ötven kilométeres körön belül élte le az életét, amelynek többek között az a nagyon pozitív hozadéka, hogy az itt konzerválódott értékek mutatkoznak meg ezekben a szövegekben. Ugyanakkor látszik, hogy rengeteget olvasott, viszont ezeket olyan csodálatosan tudja ötvözni és a verseiben újszerűen megmutatni, hogy teljesen egyéni hangot ad neki. Ugyanakkor egy nagyon nagy fokú érzékenység vonul végig minden szövegen, ott van bennük az élettapasztalat, az olvasás élménye, de nála minden vers nagyon személyesen átélt. Nincs olyan, hogy véletlenül ír verset, vagy csak formagyakorlatként, nála minden vers nála azért születik, mert azzal a szöveggel ő ténylegesen akar valamit mondani a világról” – hangsúlyozta a kötet szerkesztője.

Úgy véli, noha kockázatos vállalkozás volt a részéről, hogy a szerző tudtán kívül kiadja a verseskötetét, megéri a kockázat, hiszen mindnyájunknak közünk van egy ilyen életműhöz, és ezt nem szabad a fiókban rejtegetni, hanem méltó formában kell megmutatni a nagyközönségnek.

„Éppen ezért nagyon nagy titokban néhányan megszerveztük ezt a könyvbemutatót, elhívtuk a szerző barátait, régi kollégáit, tisztelőit, rokonait, és összegyűjtöttünk egy nagy közönséget. Pali bácsi a bemutató pillanatáig nem tudta, hogy miért jön ide, tőrbe csaltuk” – mondta mosolyogva a József Attila-díjas költő.

A bemutatón virágcsokrokkal, beszédekkel és énekkel köszöntötték a szerzőt, a jelen lévő népes közönség együtt ünnepelte vele a meglepetés-kötet megjelenését.

„Hatalmas meglepetés volt ez számomra. Endre volt az, aki ösztökélt, aki észrevett valamit bennem. Megnézte a faragásaimat, és mondta, hogy látta, írok verseket, küldjem át neki. De nem mondta meg, hogy ezt csinálja velem. Ma felértékeltem valamit saját magamban, nem túlságosan, de valahogy jól esett, hogy értékelnek” – mondta elcsukló hangon Derzsi Pál, amikor leültünk beszélgetni.

Visszaemlékezett, az első verseit még ifjúkorában írta, hatodikos volt, amikor jutalomtáborozást is nyert az egyik versének köszönhetően. A legkorábbi versét el is mondta, ezt egy Svédországban élő unokatestvérének írta annak idején. „Kedves kicsi Öcsike,/ tudom, lábad kicsike, /de remélem, nemsokára/ te is eljössz Nagykányádba./ Ne ijedj meg Öcsike,/ nem lábon jössz kicsike, /buszon jössz te nagymamával,/ s a jó tanuló Babával. /Baba neked jó testvéred,/ felsegít a buszra téged,/ aztán felszáll ő is végre,/ s leül nagymama ölébe./ Aztán utaztok sokáig,/ sok-sok kicsi állomásig,/ s megérkeztek nemsokára/ a megszépült Nagykányádba. Ennek az Öcsikének az édesanyja, nagynéném küldte be az akkori pionírújsághoz, és ott megjelent. Ez volt az első, ami arra ösztökélt, hogy továbbra is így próbáljak meg szép szavakat írni.”

Mint mondta, kisebb-nagyobb megszakításokkal, de végigkísérte a versírás az életét. „Általában a versek olyankor jöttek ki belőlem, amikor valamilyen fordulat volt az életemben, akár vidám, akár szomorú. Akkor a szavak úgy jöttek, hogy leírtam, és szinte nem is kellett rajta csiszolni, mert úgy lett igaz. Parancsszóra nem tudok írni. Kell valami indíttatás, hogy kezdjem el leírni. Általában úgy van, hogy ha valami különleges hangulatban kerülök, azt le kell írni, utólag még néha csiszolok rajta egy-két kifejezést, amit úgy vélek, hogy szebben lehet leírni.”

Hozzátette, nem is remélte, hogy neki valaha könyve jelenik meg. „Amikor Endre felemelte az asztalon lévő terítőt, akkor láttam, hogy könyvek vannak alatta. És ahogy hozta közelebb, hát nézem, hogy a nevem van rajta. Nehezen tudtam visszatartani a könnyeimet. Nagyon szép volt ez a március 8-ai nap 2022-ben, emlékezetes marad. Remélem, nem csak nekem, másnak is.”