Előadásreflexiók a kollokviumról

Liget 2019. október 14., 15:49 utolsó módosítás: 2019. október 14., 15:52

Javában zajlik Gyergyószentmiklóson a Figura Stúdió Színház által szervezett 13. Nemzetiségi Színházi Kollokvium, amelynek keretében a tíz nap alatt húsz színházi előadás lesz látható. A fesztiválon jelen vannak a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem teatrológus hallgatói is, akik rövid írásokkal reflektálnak a látott produkciókra.

Három nővér Fotó: Jakab Lóránt/Nemzetiségi Színházi Kollokvium

„Az előadás legnagyobb érdeme, hogy képes olyan revelatív élményt okozni, amely során a néző Csehov történetének tükrén keresztül szembesül saját valóságával. Egyúttal metsző pontossággal ráébred a mű tragikusságának «mibenlétére»: a vágyaink és belső gátaink közt húzódó összeférhetetlenségre. Ehhez a felismeréshez három órán keresztül tartó út vezet, amelynek izgalmát már csak a különleges helyszínválasztás is megalapozza: a felvonások ugyanis a színház épületén belül a legkülönbözőbb helyszíneken zajlanak. Az előadás ezzel reflektál saját környezetére, személyessé válik, okosan bánik az ebből az iróniából adódó humorával. Emmelett a különböző terek végig mozgásban tartják a nézők energiáit, miközben folyamatosan fokozzák a szereplők egymáshoz való viszonyai közt kiéleződő feszültséget” – írja Juraszek Zsuzsi a Figura Stúdió Színház Csehov: Három nővér c. előadásáról. A produkciót Albu István rendezte.

Kovács János meghal Fotó: Balázs Attila

„Semmi sem végtelen, ahogy az emberi élet sem. Egyszer mindenki befejezi földi pályafutását. Ebben az előadásban Kovács János hagy el bennünket, velünk együtt a családját és minden gondot. Fia, Kovács András elmeséli történetét, amelyben ő az áldozat. Az a személy, aki a körülötte levő emberekbe kapaszkodik azért, hogy segítsenek neki, viszont mindenki a maga érdekét nézi és ezért a segítségért pénzt kérnek tőle. Ez a fiú fizet, reménykedik, fél, csalódik de végül elfogadja a sorsát. Vajon ő is az apja rendeltetésére jut? A díszlet tükrözi az előadás gyászos hangulatát, de ezzel szemben a zene valamelyest, mint egy színes festéket tartalmazó pipetta, néhol színt csöppent a feketeségbe. Nevetsz, könnyezel, bosszankodsz, mert eszedbe jutnak az életből azok a pillanatok, amikor veled is ugyanezt tették. El kell fogadnunk a sorsunkat és be kell látnunk, hogy ha egyszer valakit elveszítünk, akkor az már sose jön vissza” – olvasható Szász Gyöngyi tollából, aki a Tomcsa Sándor Színház társulatának előadásában, Hatházi András darabja alapján a Zakariás Zalán által rendezett Kovács János meghal című előadásról írt.

Patkányok Fotó: Jakab Lóránt/Nemzetiségi Színházi Kollokvium

„A dráma nehézsége a témák váltakozása, hiszen egyszerre tematizálódik benne az anyaság, a színház és a társadalmi különbségek. Szövegközpontú előadás, amelyben az elhangzottak és tartalom a lényeg. Ehhez párosul egy látványban igen erős és ötletes színpadkép. Egy freskó ihlette a díszletet, amelyben, mint egy festmény szereplői, léteznek a színészek. Kifelé mondják a szöveget, ez az elidegenítés segít kibújni a realizmusból, ami egyébként az előadás legnagyobb színészi kihívása. Az előadás főszereplője Johné, az otthona úgy jelenik meg, mint egy betlehem házikó, jászollal. Minden darabbeli szereplő a csodára vágyik, de az senkivel sem történik meg. Szent gazemberek mindannyian” – véli Dobrovszki Dóra a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadásáról. G. Hauptmann Patkányok című darabját Zsótér Sándor rendezte.

Concord Floral Fotó: Jakab Lóránt/Nemzetiségi Színházi Kollokvium

„Kamasznak lenni nem bűn, de nem is erény. A kamaszkor csak egy időszak valahol a már nem gyerek és a még nem felnőtt között. Egy olyan időszak, amelyben az ember felváltva vágyakozik a szabadság és a biztonság után, és amelyben egyaránt felerősödik a közösséghez való tartozás és a magány megélésének igénye. Az előadás felnőtt problémákat ígér felnőttektől mentesen (lásd a színlapot). Én viszont csak az emberi problémákban hiszek, korosztálytól függetlenül. Pont ezért éreztem azt, hogy a színpadon álló fiatalok kamaszt próbálnak játszani. Azt a kamaszt, akit a felnőttek elképzelnek. Azt a kamaszt, akinek mindene az Iphone, felelőtlen, és ölni tudna egy fast fashion ruhadarabért. Pedig a kamasz nem egy külön faj, ami megfejtésre vár. Ember ő is. Csak fiatal.” Máthé Barbara a Kolozsvári Állami Magyar Színház Sinkó Ferenc által rendezett Concord Floral című produkcióját nézte meg.

LIFT – boys will be boys Fotó: Bartalis Előd

„Van egy játék: beszállsz a liftbe és a gombokat megadott sorrend szerint nyomod be. Ez állítólag eljuttat egy másik dimenzióba. Azt hiszem, a fiúk is ebben a játékban vettek részt, ahogy mi is velük együtt. A tömör 40 percben több dimenzión is átutazunk, eközben férfiakról látunk elrajzolt sztereotípiákat. Három férfi öltönyben áll egy 2x2-es négyzetben. Én mint néző azonnal keresni kezdem, hogy ki a főnök, kik az alárendeltek, mi a viszony köztük, és ez nem is baj, mert mindenki azt lát bele, amit akar (de semelyik olvasat nem elengedhetetlen ahhoz, hogy élvezzük az előadást). Az egész egy nagy fless, ami azzal kezdődik, hogy beszállunk a liftbe, és mindez egy pillanat alatt suhan végig a fejünkön, addig, amíg becsukódik a liftajtó. Bármi megtörténhet. Az ember fejében folyamatosan mennek a filmek, és a végtelenségig ismétlődnek a zenék” – írja Ősz Mesi az M Stúdió Fehér Ferenc rendezte LIFT – boys will be boys előadásáról.

A Nemzetiségi Színházi Kollokvium programját itt találják.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat