Esküvőfotózás egy picit másképp: Anna és Ádám története

Kátai Jocó baróti születésű, harminc évet ott is élt, majd közel öt évet Szegeden. Tizenegy éve költözött Sepsiszentgyörgyre, mint mondta, egész fiatal korától szentgyörgyi szeretett volna lenni. Előbb fogtechnikusnak tanult, később jogot végzett Brassóban.

„Gondoltam, Szentgyörgyön végigjárom a különféle fokozatokat, hogy majd ügyvéd lehessek. Régebb videóztam esküvőkön, de amikor kiköltöztem Szegedre, abbamaradt. Viszont ott egy fiatal pár megkért, hogy vállaljam el az esküvőjük filmezését, és rájöttem, hogy én azt szeretem, nem kellene abbahagyjam. Volt egy akármilyen fényképezőgépem, egy »szappantartó«, amivel magamnak, ha elmentem kirándulni, vagy bárhová, készítettem képeket. Az egyik esküvőben, ahol videóztam, amikor leadtam az anyagot, akkor néhány saját fotót is mellékeltem. Kérdezték, hogy miért nem mondtam, hogy fotózok is. De én ezeket csak olyan automata üzemmódban, semmi utómunkával készítettem. De ez elég volt ahhoz, hogy 2010-ben elkezdtem gondolkodni, hogy talán érdemes lenne egy komolyabb gépbe befektetni. Egy fél év múlva vásároltam egy nyolcezer lejes gépet, de nem tudtam, hogy fogom-e szeretni, meg tudom-e tanulni.

– eleveníti fel a kezdeteket a beszélgetésünkkor.

Jocó a Háromszék táncegyüttesnél is dolgozik mint előadásszervező, ugyanakkor van egy zenekaruk, amelyben dobol, a Térerő, és amelynek a felesége az énekesnője – ő írta különben az idei Szent György Napokra megjelent Ne félj, csak élj! című dalt. Mindketten fotóznak, a termékfotózást is kipróbálták, de rájöttek, hogy nem szeretik azt csinálni, maradtak az eseményfotózásnál.

„2010-től fotózok esküvőket, és közben elkezdtem járni esküvői kiállításokra is. A 2014-es év nagyon fontos volt szakmai szempontból. Egy nagyon jó barátom, Kusztura Szabolcs egy székelyudvarhelyi esküvői kiállításon odajött és mondta, hogy

Ő teljesen építő kritikának szánta, azóta is az egyik legjobb barátom. Nagyon sokat köszönhetek neki. Elkezdtem nézegetni nagy fotósok munkáit, hogy nekik mitől van ott az érzelem, és tudatosan kezdtem erre gyúrni. Pár hónap múlva Szabi az egyik fotómhoz odaírta, hogy »ott van minden, amiről akkor beszéltem neked«. Azóta tudatosan követem ezt. Abban a pillanatban, amikor megnyomom az exponáló gombot, történelmet írtam. Mert nincs semmi megrendezve, az akkor természetes, spontán, és tudatosan ezekre a pillanatfotókra hajtok. Én mindig elsősorban magamnak fotózok, a lelkemnek. A portfóliómra olyan fotókat teszek fel, ami nekem tetszik, és ezek alapján választanak engem a megrendelők. Mondja néha Judit, a feleségem, hogy nem válogatok jól, vannak a számítógépemen sokkal jobb képek. De van egy mondás: a számítógépen tárolt fotók nem léteznek” – magyarázta Jocó, aki eddig mintegy háromszáz esküvőt örökített meg.

Az újfajta koronavírus és a járványt megfékező intézkedések következtében azonban az esküvők ebben a szezonban elmaradtak. Mit tehetett mást, a fotós is otthon ült. És miközben törölgette a port a fényképezőgép- és játékautó-gyűjteményéről, jött az ötlet, hogy le kéne fotózza az utóbbiakat.

„Van egy mérnök ismerősöm, aki lakópark-maketteket készít megrendelésre, felhívtam, de mondta, hogy arányaiban nem találnának az autók bele. És valahogy beugrott, hogy akkor Barbie-kat fogok fotózni. Van két lányunk, elég sok babájuk van, a kicsi hatéves, sokat babázik. Megnéztük a Barbie-készletét. Láttam, hogy van fiú, lány, lesz tesó is, koszorús lány is stb. Csak nem voltak kellékek. Kiírtam a Facebookra, hogy mit keresek, négy helyről kaptam Barbie babát és kellékeket, nem is tudtam mindeniket használni. És innentől kezdve már a fantáziámra volt minden bízva.”

Mint mesélte, a a lányok – Csenge és Boróka – is sokat segítettek, ötleteket adtak, öltöztették, beállították a „modelleket”. „Sokkal több ötlet volt a fejemben, de nem volt könnyű, nehéz volt beállítani a babákat úgy, hogy hiteles is legyen. Például a fiúnak sem a térde, sem a könyöke nem hajlott, és emiatt nagyon le voltam korlátozva. Terveztem szabadtéri fotózást is, naplementével, de hideg volt, sokat esett az eső, nem tudtam kimenni. De annyira erős lett ez a kreatív fotózás, hogy úgy éreztem, elegendő. Majd, ha az idő engedi, lesz szabadtéri is. Tudatosan magyar nevet szerettem volna adni a menyasszonynak és a vőlegénynek, így lett Anna és Ádám” – avatott be a részletekbe a fotós.

Elmesélte, a fotózás helyszíne a lakásuk volt, az arányok miatt viszont nem volt akkora szabadsága, mint egy igazi esküvőn. „Ha letettem a babákat a nappali földjére, és olyan szögben fotóztam, hogy a háttérben látszott a szekrény, a zongora, akkor egyértelmű, hogy itt valami nincs rendben, mert igen nagy az arány közti különbség. Emiatt a hátteret úgy kellett megválasszam, hogy egységes legyen, arányaiban találjon. Egy régi deszka lett a templomi szertartáson a háttér. A fürdőszobát pedig a félretett csempéinkből alakítottuk ki. Elemlámpát, különféle fotózáshoz használt fényeket használtam, a lányok állították attól függően, hogy legyen árnyék vagy sem. A szögekben a kreatív fotózáskor használtakat alkalmaztam, ezeket én élesben is használom.”

A fotózás mintegy két hétig tartott, majd következett, hogy a fotókhoz szöveget is írjon, mert úgy lett kerek a történet. S hogy miért készítette? Mert egy esküvői fotós a „karantén” időszakában is az. És hát szeretett volna valami újat kipróbálni, feszegetni a korlátait – válaszolta Kátai Jocó. „Mindig szeretem az újabb kihívásokat, szeretek kipróbálni olyasmit, amit még nem csináltam, ami kimozdít a komfortzónából. Ezt is ilyesminek szántam. Tudtam, hogy a Barbie merev, nem tudom lecsukni a szemét, nehéz volt a puszit is összehozni a fejmozgás miatt. Csenge, a kisebbik lányom azt mondta, hogy ő még ilyen jól soha nem játszott Barbie-val. Nekem is és a lányoknak is egy jó élmény volt.”

A teljes képtörténet itt tekinthető meg.