Eső A csajodtól

Liget 2020. június 19., 17:01

Újabb videóklippel jelentkezik kolozsvári A Csajod zenekar: a ma bemutatott Eső című dal az Egyvicc!? című, második kislemezükről van. És hogy mi a központi témája? Ezúttal is egy lány – természetesen.

Az Eső volt az utolsó dal, amit közönség előtt játszottak •  Fotó: Barbócz Zsolt
galéria
Az Eső volt az utolsó dal, amit közönség előtt játszottak Fotó: Barbócz Zsolt

A lányok inspirálják a dalaikat, amelyekben főleg saját élményeiket mesélik el, és így lett a zenekar neve A Csajod – írtuk nemrégiben, amikor kolozsvári, négy fős funk és alternatív rockot játszó, fiatal srácokból álló bandát mutattuk be. Most egy újabb klippel rukkoltak elő.

„Ez a szerzeményünk különleges helyet foglal a szívünkben mint a tavaly őszi koncertsorozatunk utolsó dala, és ezáltal ez az utolsó dal, amit közönség előtt játszottunk. Persze, hogy egy lányról szól, mint minden más dalunk, de ez valahogy talán a legszebb lányról az összes közül, aki nem fonja a haját, és hagyja szállni a szélben. Egy kolozsvári esős őszi délutánon, szétázva, egy hosszú egyetemi nap után, reménytelen szerelmesen ilyen dal fogalmazódott meg bennünk. Így hát nem véletlen, hogy egyikünk barátnője szerepel a saját készítésű szöveges videóklippben, aminek a képi világát kedves barátunk, Petki Milán formálta át egy kicsit varázslatossá” – írják a fiúk a klipről.

A hangfelvétel a Corvin Recording Studióban készült. Felvétel keverés és mastering: Szedlacsek Nimród. Animálta: Petki Milán. Szereplő: Sütő Boglárka. Dalszöveg: Szőcs Tamás. Zene: A Csajod.
A zenekar tagjai:
Szőcs Tamás – ének, gitár;
Sentes István Zsombor – basszusgitár;
Lőcsei Zsolt – dob;
Láng Tibor – gitár.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.