Gyergyóból Budapestre vitték a különös emberek tanításait

Meghitt hangulatú, zenés irodalmi estet tartottak november 9-én az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében, amelynek keretében a gyergyóremetei származású, az 1993-ban elhunyt ferences szerzetes, író Puskás Ferenc Hugolin (írói álnevén Remetei Ferenc) Különös emberek című kötetét mutatták be. A személyes történekkel megtűzdelt, Juhász Anna irodalmár vezette beszélgetésen részt vett Jonica Xénia, az Erdélyi Ferences Gyűjtőlevéltár levéltárosa, Daczó Katalin szerkesztő-újságíró, a kötet szerkesztője, Laczkó-Albert Elemér, Gyergyóremete polgármestere, valamint a Bagossy Brothers Company zenekar két tagja, Bagossy Norbert és Tatár Attila.

75 éve annak, hogy 1949-ben az akkor megalakuló Román Kommunista Párt államosította az erdélyi ferencesek vagyonát és a személyeket is próbálta ellehetetleníteni, ami a szolgálatot illeti. 1949. szeptember 23-án az akkori tartományfőnökséget, Kolozsvár helyszínnel, államosították. 1954-ben kényszerlakhelyre vitték Erdély ferenceseit, több mint kétszáz testvért, és 1989-ig, a változásokig, nem működhettek nyilvánosan a ferencesek és nem élhettek közösségben.”

Azt is elmesélte, hogy 2016-ig az Erdélyi Ferences Rendtartománynak nem volt levéltára, mivel 1949-ben a levéltárat is államosították, és az iratok, dokumentumok a mai napig a kolozsvári állami levéltár fiókjában vannak.

De mivel nem dolgozták fel, nem készítettek leltárt róluk, ezért hivatalosan nem is léteziknek – és nem is kutathatók.

2016-ban, amikor elkezdődtek a kolozsvári ferences kolostor felújítási munkálatai, előkerült néhány iratanyag – magyarázta a levéltáros. „Jött az ötlet – az akkori tartományfőnök atya és az erdélyi ferences vezetés kezdeményezésére –, hogy jó lenne szétnézni Erdély egykori kolostoraiban is, mert ha a tartományfőnökségen megmaradt néhány doboznyi irat, akkor lehet, hogy máshol is találunk. 1949-ig 26 helyen szolgáltak ferencesek, úgyhogy 26 helyszínt kerestünk fel és kezdtünk ott gyűjteni.

Kiderült, így találtak rá több helyszínen Hugolin atya hagyatékára is, amely ötdoboznyi iratot – személyes aktákat, kéziratokat, fényképeket – tartalmazott.

A harmincas évek elején kezdődött az irodalmi munkássága is, erdélyi, katolikus lapokban publikált.

„A tehetséges gyermeket a huszas években szerették volna az előljárói kiküldeni Rómába tanulni, hogy tanár lehessen, és mit ad Isten, kiderült, hogy nincs állampolgársága. Az első világháborút követően ugyanis 1924-ig kellett igényelni a román állampolgárságot, de azt az édesanyja ezt elmulasztotta. Így, amikor tanulni akarták küldeni, nem kaphatott útlevelet. És ezen múlott, hogy végül nem tanár lett. Több rendházban is élt, de tanított Székelyudvarhelyen és különböző ferences kolostorokban.

Daczó Katalin azt is elmesélte, hogy Hugolin atya több helyen is feljegyezte, hogy mennyire vágyik egy írógépre, és különböző rendházakhoz fordult segélyért. Végül 1935-ben sikerült vásárolnia – többek támogatásával – egy saját írógépet, és olyan óriási élmény lehetett ez számára, hogy még vers is született róla.

Laczkó-Albert Elemér, Gyergyóremete polgármestere úgy fogalmazott, figyelnek a szóra, megtartják, becsülik, megőrzik és továbbadják ezeket a szavakat, gondolatokat, amelyeket a község szülötte papírra vetett.

Ugyanakkor, a nyelv annyi bájjal, annyi érzékenységgel forog az ő tollán, amiből érdemes lehet tanulni.”

Bagossy Norbert hozzátette, az a legfontosabb, hogy a saját lelkünkben, önmagunkban tudjunk otthon lenni. „Nagy szerepe van annak is, hogy honnan tud jönni az ember. Én kifejezetten hálás vagyok, hogy Gyergyóban nőttem fel, gyalog tudtam az óvodába elmenni, lent játszottam sötétedésig, és egy nagyon aktív és vagány gyerekkorom volt.

Az is nagyon érdekes, hogy amikor az ember újra hazatalál, akkor egy picit más emberként talál haza. Mindig egy kicsit másképp kapcsolódunk bele ugyanabba a történetszálba. Talán ezért is történik meg, hogy ahogy telnek az évek, egyre inkább fontosak azok a dolgok, amik az otthonhoz kötnek.”

Az est további részében a négy kisregényben felsorakoztatott szereplők is szóba kerültek. Daczó Katalin elmondta, Remetei Ferenc szereplői kimennek a világba. S noha vallásos ihletésű írások ezek, de tele vannak világi szereplőkkel.

Olyan személyként, mint aki akárki lehetne közülünk, egy falusi emberként vagy egy szolgaemberként, aki a kolostorban szolgál. Remetei Ferenc hagyta a fantáziáját szállni, és amit ő gondolt, tapasztalt, mert nemcsak ferencesként működött, hanem plébánosként is és sokat volt az emberek között, hát beépítette önmagát is ezekbe a figurákba.”

Kiemelte, noha több helyszín is megjelenik, nem túl cselekménydúsak ezek az írások, nem kalandos történetekre kell gondolni.

Nemcsak szeretettel, hanem humoral is, vidámsággal és ez a könnyedség is nevel, sugároz, amivel az ő szereplői megközelítik a világot.”

Elhangzott, a ‘30-as, ’40-es években született írások szereplőinek a vívódásai ma is aktuálisak, a ma embere is ezekkel a kérdésekkel, gondokkal küzd. És amint azt Juhász Anna megfogalmazta: átfogó, emberi értékekre hívja fel a figyelmet ez a kötet – különös emberekről mesél egy kivételes ember, P. Hugolin atya.

Amire Hugolin atya tanít bennünket a legnagyobb szeretettel – hogy igen, erre törekedjünk.”