Hamarabb voltunk, mint a Sziget! Rövid székelyföldi fesztiváltörténet

A rendszerváltás után Erdélyben is megérett az igény az itteni magyar fiatalok közötti nagyobb, tömegesebb rendezvényekre – akkoriban még nem fesztiváloknak hívták ezeket, hanem találkozónak, diáktábornak. Ezek szervezésében élen jártak az akkori egyetemi városok magyar diákszervezetei, szövetségei, mint a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) és mások. A legelső ilyen jellegű, még diáktalálkozónak hívott rendezvény a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn volt 1990 nyarán, a következő évben pedig a székelyudvarhelyi városi strand területén.

Az erdélyi fesztiválok ősét azonban a homoródfürdői diáktalálkozóban kell keresnünk: 1992 és 1995 között négy Erdélyi Magyar Diáktalálkozót tartottak az Udvarhelytől tizennyolc kilométerre fekvő, festői szépségű Homoródfürdőn, amelyek az infrastrukturális hiányosságok ellenére kitűnőre sikerültek. Legalábbis az első háromra mai is jó kedvvel emlékeznek vissza az akkori résztvevők, akik mára már negyvenes-ötvenes emberekké cseperedtek.

Tulajdonképpen akkor kezdte bontogatni szárnyait az a fesztiválkultúra, ami később a Félszigetben és a Tusványosban konkretizálódott,

hiszen ezen is voltak délelőtti beszélgetések, előadások, filmnézés, sportrendezvények, illetve esténként koncertekkel, bulikkal zárultak a napok. Olyan magyarországi, akkor igen menő együttesek jelentek meg a homoródi fenyőerdős éjszakákban, mint a Takáts Tamás DBB, Zorán, a Szonja és a sápadtarcúak és mások, pl. a Talitha Qumi nevű kolozsvári együttes, ami a későbbi, nagynevű Kumm zenekar elődje volt.

A legelső tábor 1992. július 19. és 26. között zajlott, ez volt az igazi kezdet: a résztvevők facsutakokon vagy a fűben ülve itták a sört és a borvizet, volt tábori rádió és Campus nevű újság is. Nem mellékesen 1993 nyarán az ebédlő ajtajára volt kifüggesztve egy kis, lila-sárga plakát, amely a „Kell egy hét együttlét!” szlogennel ajánlotta a budapesti Diákszigetet – az néhány héttel később kezdődött első alkalommal a Hajógyári szigeten, és később Sziget Fesztivállá, Európa egyik legnagyobb és legismertebb ilyen jellegű rendezvényévé nőtte ki magát. De Homoród, ugye, hamarabb volt...

1995-ben tartották az utolsó homoródi találkozót, bár 2008-ban volt egy érdekes, de sajnos egyszeri alkalom arra azon a helyszínen, hogy valami kisebb, de hasonló rendezvény jöhessen létre (voltak akkor is előadások, filmvetítés, illetve egy Kiscsillag-koncert), ez nem folytatódott. Az egykori, lepusztult tábor területén ma kopjafa jelzi az egykori diáktalálkozók emlékét, de aki volt ott, annak minden négyzetméterről van egy sztorija.   

A kilencvenes évek második felében egyre jobban kezdett erősödni ezen a téren a Bálványosi Szabadegyetem, ekkor már Tusnádfürdőre költözött a „hegyről”, aztán úgy az ezredfordulón kezdett komoly fesztiváljelleget ölteni, az elmúlt tíz évben pedig egyértelműen ez lett az első számú székelyföldi, sőt erdélyi magyar fesztivál. Résztvevői nagy százalékban a harminc év alattiak, az esti koncertek nagy tömegeket vonzanak, emellett Orbán Viktor utolsó napi jelenléte is állandó – ez akkor is így volt, ha Magyarország miniszterelnöke volt (1998 és 2002 között), illetve akkor is, ha nem (2002 és 2010 között).

Ákostól Rúzsa Magdiig, a Beatricétől a Zanzibárig, a Kiscsillagtól a Quimby-ig minden fontos magyar zenekar megfordult az egykori futballpályán felállított nagyszínpadon – a legmagyarabb és legismertebb nyári nagyrendezvénye ez lett a romániai magyarságnak, bár hivatalosan soha nem nevezték fesztiválnak.

Amikor Tusványos kezdte bontogatni a szárnyait és egyre jelentősebb rendezvény lett, az ezredforduló környékén, 2001-ben és 2002-ben bevallottan a homoródi szellemiséget akarta továbbvinni a KMDSZ, amely a régi helyszínen, a Szejkefürdőn rendezett két, négynapos erdélyi diáktalálkozót. Felvállalta a „homoródi örökséget”, ám 2003-ban már Marosvásárhelyen, a Víkend-telep közelében, a Maros-kanyarban rendezték meg a Félszigetnek elnevezett fesztivált. Erre a budapesti nagytestvér, a Sziget is beszállt, így európai színvonalra sikerült felhozni a Félszigetet –  csúcsidényét 2007 és 2010 között élte, már öt-hat naposra duzzadt

olyan világsztárokat sikerült idecsábítani, mint Iggy Pop, a Rasmus, az Apocalyptica, a Prodigy, a Nine Inch Nails, a Korn, a Europe, a Toy Dolls, a Guano Apes

(ez tényleg nagyon rövid felsorolás!) vagy a világhírű DJ-k. Ha a koncerteken azt érezhette az ember, hogy valahol Európában jár, az infrastruktúra a kezdeti időkben majdnem homoródi szinten állt, de ez a legtöbb fesztiválra jellemző volt, csak az utóbbi öt-tíz évben változtak meg itt ezek a dolgok.

2013-ban volt az utolsó Félsziget, ezt már nem is Marosvásárhelyen, hanem a Kolozsvár melletti Gorbó-völgyben tartották. A vásárhelyi helyszínre azonban néhány éve új fesztivált telepítettek, ez lett a Vibe – szellemiségében ez is hasonló az előbbiekhez, csak kisebb.

A Félszigettel majd egyidőben indult a Székelyföldi Rockmaraton is, ennek helyszíne szintén az említett Szejkefürdő lett: a legelső Rockmaratont 2002 nyarán tartották, összesen tíz kiadást ért meg, Erdély legrangosabb rockfesztiválja volt a maga idejében. Általában négynapos volt, naponta két-három ismertebb magyarországi rockzenekar lépett fel, előttük és utánuk pedig egyrészt erdélyi magyar, másrészt szintén magyarországi együttesek koncerteztek.

Ahogy a fesztivál fejlődött, már külföldi, a műfajban jó nevű csapatokat is meg tudott hívni, hiszen a svéd Sabaton kétszer is fellépett a Szejkén, de volt itt a finn Korpiklaani és a Moonsorrow is. A magyarok közül is főleg a keményebb vonal képviseltette magát, és főleg a klasszikusok: a Pokolgép, a Moby Dick, az Ossian, a Tankcsapda, a P. Mobil, Deák Bill Gyula, Hobo, Lord, Tunyogi Rock Band, Depresszió, Road – többen közülük nem csak egyszer fordultak meg ezen a rendezvényen. Itt a zenén volt a fő hangsúly, a csápolás, fejrázás, „hedbengelés", pogózás alap volt Orbán Balázs sírjától nem messze: nem túl nagy, de nem is kicsi fesztivál volt a Rockmaraton.

Szólni kell a székelyföldi motoros találkozókról is, hiszen ezek az évről évre megtartott rendezvények is nagyon sok embert vonzanak, és nemcsak motorosokat: főleg az udvarhelyi, gyergyói és kézdivásárhelyi motorosklubok vitték ebben a prímet, nagyjából a rendszerváltás utáni első évben már elkezdődtek ezek a találkozók: mind a gyergyói „négyes kilóméterkő”, mind pedig a zeteváraljai és a szentegyházi helyszín, illetve a Szejkefürdő megtelik érdeklődőkkel a motorosok és a koncertek dübörgésére. A Szejkén múlt hétvégén, ha szigorú korlátozásokkal is, de megtartották az idei találkozót is.

Erdély persze nemcsak Székelyföldből áll, és a székelyföldi fiatalok az utóbbi években már bárhová elmehettek fesztiválozni, ha a kedvük és a zsebük megengedte, mert azért a Tusványoson és a motorostalákozókon kívül is van ilyen jellegű élet: a Double Rise, illetve az Awake nagyon felkapott lett az utóbbi években, de a legnagyobbak, mint az Untold és az Electric Castle óriási tömegeket mozgatnak meg – igaz, hogy ezek már nem feltétlenül a régi fesztiválfílingről szólnak, és nem mindig az élő zene varázsát hirdetik, mint a régebbiek.

Habár nem fesztiválnak hívják, de az úgynevezett „városnapok” már több székelyföldi és erdélyi város életébe szervesen illeszkednek: e téren a sepsiszentgyörgyi Szent György Napok volt a legelső úttörő, de

ma már a Vásárhelyi Forgatag és főképp a Kolozsvári Magyar Napok számít a legnagyobbnak – lévén, hogy ezek a városok is jóval nagyobbak.

A mostani helyzetben fesztivált nem, rendezvényt is alig talál az ember, viszont számba venni az elmúlt harminc évet, leporolni a régi fotókat, elmesélni a régi fesztivál-sztorikat talán ma, ebben a fesztivál-ínségben is jó foglalatosság.