Hogy lehet feldolgozni egy ekkora tragédiát?

Fiatal pár, első gyereküket várják. Vannak köztük súrlódások, például, hogy miért az anyós kellett vegye az új családi autót (kvázi beleavatkozva az életükbe), de egyébként nagyon szeretik egymást. Otthonszülést terveznek, be is indulnak a folyamatok, ám kiderül, hogy a megbízott bába épp egy másik szülést vezet le, így egy másik szülésznő ugrik be a helyére.

A szülés egy olyan szédítő, egysnittes, több mint húszperces jelenetben zajlik Mundruczó Kornél legújabb filmjében, hogy ezt még sokáig emlegetni fogja a szakma és azok, akik látták az alkotást.

A magyar rendező, amerikai színészekkel forgatott, Martin Scorsese által felkarolt, és a Netflix révén rengeteg emberhez eljutó, Pieces of a Woman címet viselő filmje letaglózó élmény, minőségi alkotás, ami mozivászonra készült, és ott is kellene látni először, ám

ezek, a filmesek számára bizonytalan idők, most ezeket a lapokat osztották.

A rendkívüli szülésjelenet nézése közben azonban ott lebeg a néző előtt, hogy valami nincs rendben, valami rossz fog történni, az életet adás csodája nem fog sokáig tartani. Végül bekövetkezik a legrosszabb: a megszületett kislány mindössze pár percig él, életét már a kiérkező mentősök sem tudják megmenteni. Ez tehát a cselekmény tulajdonképpeni katalizátora,

a film a gyászt, az elvesztés folyamatának feldolgozását mutatja be.

Egy újszülött elvesztése felfoghatatlan tragédia, és bár a legtöbben ezt nem tapasztaljuk meg, mégis beszélni kell erről is, ahogy ezt jó érzékkel teszi a Wéber Kata rendkívül jól megírt forgatókönyve alapján készült alkotás, ami egy-egy nap eseményeit mutatja be a tragédiát követő hónapokban. Azt, hogy mivel jár visszatérni a munkahelyére a szülés utáni napokban, illetve hogy a házastársak (közülük is kiemelten az anya) miképpen birkóznak meg ezzel az új állapottal. A következmény bizonytalansága, hogy milyen ítélet születik a szülésznő ellen indított perben, akinek a hibájából meghalt a gyerek, folyamatosan, fájdalmas mementóként lengi be a gyászoló pár életét, akik különbözőképpen próbálják feldolgozni a feldolgozhatatlant.

Közben pedig ott van a pár életébe folyamatosan beavatkozó anyós, aki számára a legfontosabb ebben a helyzetben, a „mit gondolnak rólad/rólunk”, és aki a maga méltóságában szeretné rendezni mindazt, amit egy ilyen élethelyzetben rendezni kell.

Felszínre jönnek az elfojtott vagy épp szőnyeg alá söpört ellentétek, a felek közti „egyenlőtlenség” egyébként is nyomasztó tényezőként ott lebegő helyzete (gazdag, értelmiségi családban felnőtt nő, pénztelen, egyszerű melós férj).

A Vanessa Kirby által lehengerlően alakított feleség, Martha mindeközben magába zárkózva próbál túllépni a tragédián, látszólag elhidegülve mindentől és mindenkitől, meghatódva, tragikus sorsú anyaként csodál egy kislányt, akivel egy üzletben fut össze, vagy éppen jobb elfoglaltság híján almamagok csíráztatásába fog. Férje eközben teljesen másként próbálja feldolgozni azt, ami velük történt, de eközben láthatjuk, amint életük és kapcsolatuk darabokra esik szét.

A filmnek a szülésjeleneten túl van még egy kiemelkedő része: az Ellen Burstyn által játszott anyós nagymonológja arról, hogy

az élet milyen lehetetlen helyzetekben képes utat törni magának.

Ez és még több más, szimbolikus tartalommal bíró jelenet teszik a filmet egyedivé és különlegessé, egy olyan alkotássá, ami még sokáig a nézővel marad. A 2019-es, szintén a Netflix által forgalmazott Házassági történethez hasonlóan ez az alkotás is mondhatni, hogy az év egyik legjobbja, ami megérdemelten zsebelheti be majd a szakma díjait, ahogy tette ezt már a rendhagyó körülmények között megtartott Velencei Filmfesztiválon, ahol Vanessa Kirby alakítását a legjobb színésznőnek járó díjjal jutalmazták.

Egy válásnak csak vesztesei vannak

Bár az ügyvédek és a jogi procedúra úgy állítja be, egy válásnak nincsen egyértelmű vesztese vagy nyertese. Hiába, hogy kompromisszum születik az eljárás végén, a közben levő adok-kapok komoly lelki sérüléseket okozhat mindkét fél számára.

Az már csak hab a tortán, hogy egy magyar rendező filmje, amit a Magyar Filmalap támogatásának hiányában az amerikai filmpiac „vett meg”, de épp ez bizonyítja, hogy

a magyar filmgyártásnak világszínvonalú alkotói vannak, akiknek munkássága tényleg nagyobb figyelmet érdemel.

Mundruczó Kornél ismét bebizonyította, hogy egyedi látásmódú rendező, aki akár Vanessa Kirbyt is hozzásegítheti élete első Oscar-díjához.

A Pieces of a Woman egy nagyon erős szerzői film, ami ráerősít arra, hogy igenis lehetőséget kell biztosítani a sajátos víziójú rendezőknek és forgatókönyvíróknak, és minél nagyobb teret kell adni az általuk készített alkotásnak, még ha ez a jelenlegi helyzetben nem a mozipremierek formájában valósulhat meg, hanem a járványhelyzet miatt elsődleges közvetítő felületté előlépett streaming-platformokon. És a rendkívül sok, nézői igényekre, kaptafán készülő alkotás és látványos blockbuster mellett ilyenekre is nagy szükség van, még akkor is, ha

drámaisága miatt nem épp a legkönnyebb néznivaló most év elején, a legszürkébb és legkilátástalanabb napokban.

De mint a film is megmutatja, az élet előbb-utóbb utat tör magának, a legszürkébb és legkilátástalanabb telet is felváltja a ragyogó tavasz. És tudjuk, hogy minden kilátástalanság ellenére előbb-utóbb minden rendben lesz.