Az Utas és holdvilág gyakorlatilag az emlékezés regénye. 1937-ben írta Szerb Antal, aki akkor 36 éves volt, és a Magyar irodalomtörténet, valamint A Pendragon legenda révén már ismert, befutott alkotónak számított. A regény széles körben nem aratott sikert, volt, aki pszichoanalitikai megalapozottságát kifogásolta, más egyszerűen erkölcstelennek nevezte. Olyan is akadt, aki azért kárhoztatta, mert a komoly vallás- és filozófiatörténeti fejtegetéseket a könyvben sokszor lektűrbe illő epizódok követi.
Egyértelműen tükröződik benne Szerb elképesztő műveltsége és az az igyekezet is, ahogy mindezt megpróbálja az olvasóhoz lehozni a földre, és könnyen befogadhatóvá tenni.
Kemény fába vágta a fejszéjét a kolozsvári színház alkotógárdája, amikor úgy döntött, színre viszi Szerb Antal regényét. Az előadás már egy évvel korábban is készen állt, ám a járványhelyzet miatt halasztani kellett a bemutatását. Botond Nagy szerint olyan volt egy év után viszontlátni a produkciót, mint találkozni a régi szerelmeddel: kétélű érzés, de mindenképp különleges.
A bemutatót megelőző sajtótájékoztatón a szereposztás több tagja is említette,
az előadásnak jót tett az egy év szünet, a rendező nyitottnak bizonyult a változtatásra, akár az egészen drasztikusra is.
A rendező elmondta, ez az első alkalom, amikor nem rendezői előadást akart létrehozni, érezte ugyanis, hogy nagyon fontos a szöveg, Szerb Antal jelenléte.
Bővebben minderről az Erdélyi Napló január 13-ai lapszámában olvashatnak.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.