A kötet fő tétje az idővel való sáfárkodás, illetve annak a feszültségnek a megragadása, amit az idővel való sáfárkodás lehetetlensége generál.
A könyv az egyik olvasat szerint Kézdivásárhely (és környéke) szubjektív története – nem véletlenül lett Vargaváros a kötet címe –, de a szerzőt inkább az érdekli, hogyan tükröződik ezekben a történetekben az ember, (akár úgy is, hogy a helyi ember!), illetve ő maga.
A versek többsége konkrét helyzetből – kép, történés – indul ki, majd átvált metaforikussá, egyediből általánossá, lokálisból szimbolikussá.
Fekete Vince a kisközösségi történetek bűvkörében él – gondoljunk csak Udvartér című könyvében összegyűjtött tárcanovelláira, melyek jelen kötet előképeinek is tekinthetők –, azokból azonban úgy bont ki valami jelképeset, mint például Kányádi teszi a Fától fáig című nagyversben.
A hangnem azonban kevésbé emelkedett, inkább hétköznapi, hol évődős-játékos, hol ironikus, hol a szarkazmusig gunyoros. Ez a könyv a szerző sajátos Vargavárosa: kívülről, belülről, alulról, felülről, illetve az időből. Azt vizsgálja, hogy mi változik, s mi marad mégis ugyanolyan.
A teljes cikket a hétfőn megjelent Előretolt Helyőrségben olvashatják el.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.