Megújulás, tradíció és szimbolika: húsvét az erdélyi hagyományban

„Attól függ, miről beszélünk” – vágott bele Málnási Levente, amikor az erdélyi húsvéti hagyományokról kérdeztük. „A húsvéti régi össznépi hagyományról, vagy a mai posztmodern ember húsvétjáról beszélünk?” – tette fel a kérdést, amellyel rögtön rámutatott: a hagyomány nem merev, hanem élő szövet. És ahogy minden élő, úgy változik is.

Hagyományok a faluban és a városban

„Ma már attól függ, ki mennyire tartja az ünnepet, ragaszkodik-e a külsőségekhez, a szimbólumokhoz” – mondta. Szerinte a falusi környezetben még sokkal inkább megmaradt a vallásos, szimbolikus tartalom, ha húsvétról van szó: ott még élnek a szokások, és a húsvét nemcsak dekoráció, hanem ünnep. A városokban azonban, mint annyi más esetben, inkább a látvány, a külsőség kerül előtérbe, miközben az eredeti tartalom lassan háttérbe szorul, de nem tűnik el. „Megmaradt. Nem lehet azt mondani, hogy eltűnt vagy teljesen átalakult. Valamennyire mindig jelen van. Van, aki barkát szenteltet, van, aki elmegy misére, mások legalább piros tojást festenek – ha nem is írnak, de legalább festenek.”

A húsvéti szimbólumok gazdag világa

A húsvét szimbólumai sokrétűek – vallási, kulturális, sőt mitológiai gyökerekkel.

– mondta a néprajzos. A lila a szomorúság, a bánat színe, Krisztus halálának a szimbóluma. A sárga és az arany szín a feltámadásé, a napé, az újjászületésé, míg a fehér az ártatlanságot és tisztaságot jelképezi. A zöld a megújulást hordozza, a természet ébredésének színe.

És persze ott a tojás – az egyik legősibb jelkép. „Szinte minden kultúrában jelen van. Az indiai, germán vagy ógermán mitológiában is tojásból születik a világ. A tojás a teremtés, a létrejövés szimbóluma.” Erdélyben különösen gazdag a tojásírás hagyománya, főként a gyimesi régióban: itt akár ezer féle motívum is létezik, köztük olyan szimbólumok, mint a „fáradt utas” vagy „rózsás feltámadás”.

Nemcsak díszítésről van szó, hanem történetmesélésről is egyben.

A nyúl, mint húsvéti figura már furcsább eredetű – Málnási Levente szerint a kelta-ógermán kultúrákhoz köthető, ahol egy Oszter nevű istennőt gyakran ábrázoltak nyúl alakjában. Itt is a termékenység, a tavasz, a természet újjászületése a központi üzenet.

A bárány, a hal és a pálmaág „helyettese”

A bárány keresztény szimbólumként is kiemelt jelentőségű. „Az Isten báránya, a jó pásztor – ezek az alakok az ókeresztény művészetben szinte mindenhol megjelennek.” A hal pedig nem csak böjti étel, hanem egy szakrális jelkép: a görög „Ichtüsz” szó betűszóként jelentette: „Jeszusz Khrisztosz Theou Hüiosz Szótér” – azaz Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó. Nem véletlen, hogy a keresztények a halat titkos jellé tették a korai időkben.

A pálmaágat Jézus jeruzsálemi bevonulásának történetéhez kötjük, a pálmaág hiányát pedig a barka pótolja Erdélyben.

„A pimpó, a barka – ezek váltják fel a mediterrán pálmát, de ugyanazt szimbolizálják: a tavasz eljövetelét, az élet megújulását.”

A víz és a tűz tisztító ereje

Végül nem maradhat ki a locsolás sem, amely nem csupán játékos népszokás, hanem a tavszhoz kötődő jelentése is van. „A víznek és a tűznek is tisztító, bűnöktől megszabadító, megújító szerepe van – ezek őselemek. A locsolás is ide tartozik, ahogy a keresztelés, vagy a szenteltvíz használata is.” A tűz – az örökmécses lángja – pedig Isten jelenlétének örök szimbóluma.

Erdély húsvéti világa gazdagabb, mint elsőre gondolnánk. Liturgikus színek, pogány eredetű nyulak, gyimesi tojásírás és szimbolikus locsolás – mind egy-egy réteg abból az élő hagyományból, amelynek régi és új elemei ma is együtt élnek. Málnási Levente emlékeztet rá: húsvét nemcsak a feltámadás, hanem a megújulás ünnepe is. És ez a megújulás – ha figyelünk – bennünk is végbemegy.