Minden mindennel összefügg? Az igazságos „okosbolondok”

Nyakra-főre agyondicsérem a dán filmeket legalább húsz éve, egyszerűen nem bírok betelni velük. A Még egy kört mindenkinek vagy a korábbi évekből az Egy jobb világ által elnyert Oscar-díjak is ezt jelzik, de maga a dán film elképesztő jelenség nemcsak a Dogma 95 mozgalom és Lars von Trier agymenései miatt, hanem azért, mert az alkotások igen sajátos kérdésköröket boncolgatnak, és nem Amerika, hanem Európa hétköznapjai vannak benne. Persze, az elrugaszkodás is működik – a kőkemény dráma nyakon öntve fanyar humorral mindig egy jó recept marad, nem kivétel ez alól Az igazság bajnokai sem.

Anders Thomas Jensen neve több tucathoz köthető (társ)forgatókönyvíróként: a kilencvenes évek óta többek között olyan filmek forgatókönyvét írta, mint a Csak a szerelem számít, az Egy jobb világ, a Testvéred feleségét, az Esküvő után, a Hogy szeretsz?, a Wilbur öngyilkos akar lenni vagy a Mifune utolsó dala, hogy az egyik legelsőt is megemlítsük. Rendezőként pedig öt olyan játékfilmet jegyez, amelyből az első három, a Gengszterek fogadója (2000), a Zöld hentesek (2003) és az Ádám almái (2005) az utóbbi huszonegynéhány év alapfilmjei. A Férfiak és csirkék (2015) című alkotását nem sorolnám most ide, viszont az Az igazság bajnokai ismét magasra tette a lécet.

Valahol Észtországban egy kislány biciklit szeretne karácsonyra, Dániában pedig ellopják azt – a családi autó nem indul, emiatt az anya vonatra száll a lányával, Mathildéval, a szerelvény felrobban. A lány túléli, az anya meghal, viszont a szintén a vonaton utazó (és a helyét az anyának átadó) Otto statisztikus agya és egy hacker-barátja, Lennart kiagyalják, hogy tulajdonképpen merénylet volt a robbantás, amit egy bűnbanda tervezett el és hajtott végre. Markus, a katona-családapa hazajön Afganisztánból, és a négyes (az apán és a két béna kockafejen kívül csatlakozik a csapathoz még egy túlsúlyos hacker) bosszút tervez.

Vicces és nagyon komoly jelenetek váltják egymást, nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez a film egyik legnagyobb erőssége.

A bosszú egy klasszikus, örök téma a filmművészetben a westernektől Tarantinóig vagy a „zsé-kategóriás” akciófilmekig, de így is meg lehet mutatni, ahogy Anders Thomas Jensen teszi, néhány csavarral és meglepetéssel. Mert a bosszú kitervelése és végrehajtása között van sok-sok idő és gondolat, a figurák pedig megnyílnak, és kijön belőlük az, hogy mit miért csinálnak. Az események közötti összefüggéseket kutatva karaktereink igen-igen mélyre fúrnak, ahonnan ki is kell jönni. Mert mi lett volna, ha Otto nem adja át a helyét a vonaton? Ha nem rúgják ki épp aznap a munkahelyéről? Ha elindul a családi autó? Ha nem lopják el a biciklit?

A rendező nem tolakodóan vágja az arcunkba, hanem jópofán vezet rá arra, hogy tetteinknek, illetve szinte minden történésnek következménye és oka van – lehet, hogy közhely, de attól még így működik a világ.

– mondja ki Mathilde egy ilyen „mélyfúrás” után.    

A színészi alakítások zseniálisak, s itt nemcsak a rideg katona-családapát alakító Mads Mikkelsenre gondolok, hanem még a marcona motoros maffiózók is nagyon hitelesnek tűnnek, a három lúzer okosbolond pedig mindent visz, egyből a korábbi Jensen-filmek, a Gengszterek fogadója és a Zöld hentesek karakterei ugrottak be róluk.

Ez a film is igen jó apropó arra, hogy sokadszorra elgondolkodjunk az erőszakon, a magunkban hordozott traumákon, az emberi kapcsolatainkon, a hibáinkon – persze, tudom, hogy mindenhonnan ez ömlik, mindenki mindent meg akar változtatni, de egy film olyan eszközzel üzenheti ezt, ami talán jobban megfogja az embert egy fél perc alatt elolvasott Facebook-bejegyzésnél vagy egy negyedórás Youtube-videónál. A film közben szórakoztat is, mosolyt csal az arcodra, vagy könnyet facsar a szemedből.