Mit jelent teknősmódban élni? John Cleese-ről, másképpen

Kelet-Európában a humorista-színész egyfajta közhülye, hogy így fogalmazzak. Lehet stand up-os vagy színházi színész, aki másodállásban fel-fellép hétvégente itt-ott, a lényeg ugyanaz. Mindenki röhög rajta vagy utálja, és mindig olyan magasszintű elvárás van feléje támasztva, hogy márpedig őneki muszáj megkacagtatnia mindenkit, ha megjelenik, ha egyáltalán megszólal. Televízióban, színházban, falunapokon, céges évzárón fel-feltűnik a magyar vagy székelyföldi „vicces ember”, aki szórakoztat, majd zsebre vágja a pénzt és hazamegy a családjához, megkacagtatni a gyermeket. Ugye. Az itteni sztereotípia körülbelül ez, megspékelve még azzal is, hogy ha az utcán vagy a sarki boltban összefut vele az ember, hozzá lehet szólni, meg lehet hívni sörre, lehet vele szelfizni, amire sok-sok lájkot és hozzászólást kapunk. A humorista egyféle udvari bolond, akinek mindig és minden körülmények között meg kell ráznia magát.

Na jó, ez nagyon nem így kellene legyen.

Ugyanis bármennyire hihetetlen, egy igazán jó humorista nem egy kocsmai idióta, akinek részegen összevissza jár a szája, a körülötte a sörük felett üldögélők pedig röhögve hallgatják.

Az igazán jó humorista elsősorban nagyon művelt, nagyon képes asszociálni nagyon sok mindennel, folyamatosan fejleszti magát, és nagyon otthon van a társművészetekben.  

Az ún. intellektuális humor, s ennek angliai abszurd változata talán a világ legnehezebbje ebben a műfajban. Nos, John Cleese ennek a humornak és még sok minden másnak az egyik leghíresebb képviselője – a Monty Python egyik alapítója, akik a csoport sorozatán és filmjein kívül még olyan alkotásokból ismerhetünk, mint a Waczak szálló, A hal neve: Wanda vagy legutóbb a Hallatlan című sorozat, de itt most nagyon kevés dolgot soroltam fel. Cleese nem mellékesen (és itt visszagondolok az első bekezdésemre...) a Cambridge-i Egyetemen végzett jogot, a Monty Python többi tagja sem nyolc osztállyal vitézkedett a színpadon, a képernyőn és a filmvásznon, s az évek során a szakmájában elsajátított óriási tudásnak köszönhetően az amerikai Cornell Egyetem 1999-ben tanárának hívta.

John Cleese éveken át előadásokat tartott az egyetemen különböző témákról: forgatókönyvírás, vallás, filmtörténet, filmelemzés, hogy csak a fontosabbakat említsük, de emberünk külön előadást szentelt a Brian élete című Python-film elemzésének is. Az Elszabadult professzor című, idén megjelent kötet ezekből az eladásokból, interjúkból nyújt át összesen hetet magyar fordításban. Ha úgy ütjük fel a könyvet, hogy nevetni szeretnénk elsősorban, akkor rosszul döntünk, akkor inkább lapozzunk fel más kiadványokat, magazinokat, vagy tegyünk be filmet. Társának, Eric Idle-nek az életrajzáról is írtunk, az egy másik műfaj, nevetni természetesen lehet a velük megesett sztorikról.               

Ez a könyv elsősorban attól jó, hogy nem életrajz, illetve önéletrajz, hanem John Cleese személyiségének egy másik oldalát mutatja be

– egyébként hajmeresztő, hogy mennyire egészséges a hozzáállása az élethez és úgy egyáltalán mindenhez, ami körülveszi. Az elszabadult professzor ugyanis igen kiegyensúlyozott életet élt és él, ugyanakkor egy-egy szöveget elolvasva mégis fel-felkacagtam – például annál a résznél, amikor az egyik interjújában a családjáról beszél. Nagyon érdekes a Bill Goodman író-forgatókönyvíróval 2000-ben készült beszélgetése, amit szintén tartalmaz ez a kötet, illetve a Sage-kápolnában tartott beszéde is – a szövegekben érdemes figyelni azokra a részekre, amelyekben Cleese a vallásról beszél. Igen kimerítő és logikus gondolatsorok vannak nemcsak a Brian élete című film elemzésében, hanem a többi előadás és interjú szövegében is. A nyúlmódon vagy teknősmódon való gondolkodásról szóló, nyitó előadása a magyar anyanyelvű olvasókat is elgondolkodtathatja, annyira, hogy talán választ tudnak adni a cikkünk címében feltett kérdésre is.

A kötet csúcsa szerintem az a két Cleese-zel készült interjú, amelyek a könyv végére kerültek: az egyikben a kreativitásról, a csoportdinamikáról és főképpen a hírnévről folytatnak beszélgetést, a másik interjú pedig az életéről szól.

És hadd álljon itt a válasza arra a kérdésre, hogy mi a boldogság: „az, hogy szerény céljaid legyenek. A megfelelő társ megtalálásán túl a legfontosabb az életben az, hogy találj valamit, olyan munkát, ami érdekel. És legyél vele tisztában, hogy mennyi pénzre van szükséged. Van egy gyönyörű adat: az amerikaiak körülbelül harminchárom százaléka meg van győződve arról, hogy öt éven belül milliárdos lesz. Sokan csalódni fognak, nem gondolják?”