Műalkotásnak lenni: Fazakas Júlia

Fazakas Júlia Székelyudvarhelyen született, édesanyja, Fazakas Irén zongoratanárnő, édesapja, Fazakas István magyartanár. A középiskolát a Tamási Áron Gimnáziumban végezte matematika-fizika szakon, innen pedig a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színművészeti szakára felvételizett. Éveken keresztül különböző társulatoknak volt a tagja, aztán szabadúszó színész lett. Mint mondta, a gimnáziumban legtöbbször azért kapott jó jegyet matematikából vagy fizikából, mert nyert a szavalóversenyen. „A tanárok kissé pejoratív felhanggal néha művésznőnek hívtak, azóta is zavar ez a titulus. Minden iskolai ünnepélyen verset mondtam, valahogy nem volt kérdés, hogy a színművészetire felvételizek, addigra sok dráma, vers és dal volt a tarsolyomban” – indokolta pályaválasztását.

Az egyetem után a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházhoz szerződött, aztán a szerelem kicsalogatta Budapestre. „A szerelem ment, én maradtam. Először a Stúdió K-ban játszottam, aztán a Honvéd Együttes Színészkarában töltöttem több mint tíz évet, onnan nem én mentem el, lassan mindenkit elküldtek, már nem is létezik az a társulat. A szabadúszás persze, hogy izgalmas – egy ideig. Nagyon szeretnék újra társulathoz tartozni... De nem elég a tehetség, az agilitás és az alázat, tudni kell jól helyezkedni, jókor lenni jó helyen, kopogtatni, premierekre járni, néha nyomulni, könyökölni, megalázkodni. Sajnos ez nekem nem megy.”

Az utóbbi évek legkedvesebb szerepeiről is kérdeztük, kiderült, az egyik ilyen Frida Kahlo, az RS9 Színházban játszott Frida Kahlo balladája című előadásban. Elmondta, az azonosulás erősebb Fridával, mint más szerepekkel. „De imádom játszani Nicolae Ceaușescut a Szeretett vezérünkben, amit a Szkéné Színházban láthat a közönség, és szerettem Dolly Scserbáckáját az Anna Kareninából, amit Telihay Péter rendezett, és a legutóbbi POSZT fesztiválon díjat nyertem vele. Sajnos már nincs repertoáron az előadás a József Attila Színházban.”

A karanténos időszak több színházi munkáját is félbeszakította, például éppen Farid Tehranival, egy iráni rendezővel próbálta a Sziget című kétszemélyes darabot. Az Utcaszínházi Alkotóközösségel is egy izgalmas perzsa darabot akartak éppen felújítani, a Madarak tanácskozását, amivel külföldi turnéra készültek, ugyanakkor a Veszprémi Kabóca Bábszínház Rómeó és Júliáját is ebben az időszakban játszották és turnéztatták volna. Reméli, ezek nem maradnak el végleg.

Julit a filmszerepek is megtalálták, legutóbbi a Boszorkányház, de láthattuk A vád, az Ennyiből ennyit, vagy a Rövid, de kemény… életem című filmekben, rövidfilmekben és tévés sorozatokban, valamint reklámfilmekben (Renault, FHB) is. „Filmekben ritkán játszom, nagy kincs a filmezés minden színésznek. Az első, amiben forgattam Sára Sándor A vád című filmje volt, sokat tanultam tőle és a stábtól is. Most a Boszorkányház című filmünknek lett volna premierje, de sajnos karanténba szorultunk. A filmet Nyíri Kovács István rendezte, azért is különleges számomra, mert Istvánnak köszönhetően a film jelmeztervezője is én lehettem, és nem akárkiket, modern boszorkákat öltöztettem.”

Több zenekarnak is tagja volt az évek során, leghosszabb ideig az Eugénia Formációnak – úgy véli, énekelni, zenélni a legfelszabadítóbb érzés. Kipróbálta magát már balkán punkban, improvizációs világzenében, de magyar populárisban is. Jelenleg a Trandafir zenekarban énekel. Ha pedig nincs színház és zene, akkor fest, szab, varr, nem szeret „semmittenni.”

Így a karanténos, otthonülős időszakban is izgalmas játékkal rukkolt elő: naponta posztolja a Facebook-oldalán egy-egy híres festmény parafrázisát, lelkes követőtábora örömére. Cári Tibor zeneszerző, akit Júlia édesanyja tanított zongorázni, is megkereste, hogy inspirálják a közzétett képek, és minden nap csodás muzsikát komponál ezekre. „Egy ideje együtt sétálunk az alkotásban” – fogalmazott a színésznő.

Elmesélte, a világ több múzeuma indított párhuzamosan ilyen kihívást, játékot, a Szépművészeti Múzeum is Legyél te is műalkotás címmel, és ez felkeltette az érdeklődését. A képek imitációját az otthonában készíti el, saját maga állítja össze a kellékeket, a jelmezt, a hátteret, a férje, Richard Wagner festőművész-grafikus pedig egy telefonnal lefotózza.

Színházi feladatnak élem meg, valahogy nem tudom és nem akarom kifigurázni a képeket, mint sokan teszik, hanem inkább beleengedni magam és igazán átélni a történetet. Sokan már nevesítették is a parafrázisaimat. Kaptam karanténisztikus jelzőt, lettem egyszemélyes instant előadás vagy sűrített színház. Nem hiszem, hogy a karanténon túl is művelni fogom, de most leköti az energiáimat.

A karantén, ha pozitív akarok lenni, még jót is tehet velünk. Elég ha megtanulunk kicsit jobban főzni, varrni, kalapálni vagy egy új szakmát, nyelvet kezdünk elsajátítani,

esetleg csak befelé pislogunk, meditálunk, olvasunk, ezekkel is biztosan javítunk önmagunkon és a körülöttünk levő dolgokon, ami hosszú távon meghálálja magát... És miért ne legyek pozitív?”