Művelődési ház, ahol mindenki otthon érezheti magát

– Emlékszem, hogy téged mindig is érdekelt a faluközösség élete, fejlődése. Már az iskolában a diákok képviselőjeként igyekeztél kialakítani egy jól és együttműködő társaságot. Honnan ered belőled ez a tenni akarás?

– Ha visszatekintek a saját életutamra, azt hiszem szépen látszik, hogy tudatosan próbálom építeni azt. Talán mindenki jobb akar lenni, biztonságot akar teremteni saját maga és a családja számára. Az, hogy idáig eljutottam, két dolognak is köszönhető. Egyrészt nyolcévesen mentem iskolába. Ez meghatározta a gyerekkorom elejét: volt bennem egy bizonyítási vágy. Folyamatosan kellett magyarázkodnom mindenkinek, hogy miért is maradtam vissza egy évet… Így folyton kerestem azt az utat, hogy miben vagyok jó. Később sikereket értem el szavalóversenyeken, a tanulmányi eredményeim is pozitívnak mutatkoztak.

Egyre jobban tetszett az, amit most közösségépítésnek hívunk, az a szerep, amelyben beszélgetni kell, össze kell fogni az embereket.

Másrészt fontosnak tartom kiemelni, hogy kis közösségből jövünk. Ha Alfaluról beszélünk, akkor is, de Borzontot tekintve még inkább érvényes ez. Ha pedig kisközösségben vagyunk, több mindenben kell helyt állnunk. Visszagondolva a gyerekkoromra, minden velem egyidős ministrált, mindenki olvasott a templomban, és minden évben részesei voltunk a pásztorjátéknak is. Mivel kevesen voltunk, mindenkire szükség volt. Ha nem vagyunk ott, nem csinálja meg senki. Ez egy motiváció-forrás is. Lehetőségeket biztosított arra, hogy kibontakozhassunk különböző élethelyzetekben.

– „A célom háttéremberként részt venni a közösség életében, és dolgozni azért” – mondtad egy korábbi interjúban. Ezt bizonyára senki nem tudná cáfolni, hiszen nagy részben neked köszönhető, hogy Gyergyóalfaluban teltházas látogatással működik a Petőfi Művelődési Központ előadóterme és az új galéria is. Hogyan tudtátok elérni ezt a kimagasló eredményt?

– Alapvetően háttéremberként tevékenykedem, de sokszor előre kell lépni ebből a szerepkörből, és mozgatórugóvá kell válni. Az, hogy engem humoristaként is ismernek, nagy kapcsolati tőként jelent. Nagyon sok olyan előadás volt látható ezen a színpadon, amit kizárólag csak itt, a Gyergyói-medencében lehetett megnézni. Ez annak is köszönhető, hogy én is sok helyen megfordultam, s ezáltal sikerült kialakítanom egy olyan kapcsolati hálót, amely segít abban, hogy olyan kulturális műsorokat tudjunk ide elhozni, amit jómagam is szívesen megnéznék. Jó időben érkeztem ide. Külső tényezőnek is köszönhető ez az alfalvi kulturális siker. Én akkor kerültem ebbe az épületbe, amikor kezdték fellazítani a járványügyi intézkedéseket. A pandémia elzárta az embereket a kulturális rendezvényektől, de közben egyre erősödött rá az igény. Eközben épült meg ez a színházterem, ami korábban rengeteg különböző funkciót is betöltött: volt, amikor moziterem volt, a mi diákkorunkban tornateremként működött. Az idekerülésemmel egyetemben egy olyan új épületet is átvehettünk, amelyik egy professzionális infrastruktúrával rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy

nem jelent problémát, hogy a színtársulatok milyen díszlettel érkeznek, illetve milyen fény- és hangtechnikára van szükségük. A színpad is meglehetősen nagy. Korábban nem hittem, hogy ezek a szempontok is ennyire nélkülözhetetlennek számítanak majd.

Sok olyan előadás volt már nálunk, hogy máshova nem fért volna be a helyi lehetőségek miatt.

Továbbá ehhez a nagy sikerhez az is hozzájárult, hogy a gyergyószentmiklósi művelődési ház, ami az egész térséget „lefedte”, több mint három éve felújítás alatt van. Így nekünk nemcsak Gyergyóalfaluban kell gondolkodni – a programjaink megmozgatják szinte az egész medencét. Nem nagyok a távolságok, a földrajzi adottságok lehetővé teszik, hogy öt-tíz perc alatt bárhonnan ideérjenek az érdeklődők.

– Mindezek mellett viszont az is megfigyelhető, hogy míg az alfalvi lakosság a városi művelődési házat kevésbé, a Petőfi Művelődési Központ programjait rendszeresen látogatja. Nem biztos tehát, hogy az öt-tíz perces távolság nyom sokat a latba, itt valami másról van szó.

– Alfaluban mindig is volt kulturális élet. Azzal szoktunk dicsekedni, hogy hány képzőművészünk van. Az én fájdalmam viszont az, hogy nem helyezünk elég hangsúlyt arra, hogy az utóbbi tíz-tizenöt évben hány fiatal művészt tudtunk adni ennek a közösségnek.

Persze szükségünk van arra, hogy emlékezzünk az elődeinkre, akikre felnézhetünk, akiket tisztelhetünk, de az is fontos, hogy lehetőséget nyújtsunk a fiatal generációk számára.

A kulturális élet valahogy így épül fel: teret adunk azoknak, akik szeretnék kipróbálni magukat a különböző művészeti ágazatokban. Ez az épület is ilyen, nagy végletek vannak: a Székely Góbéktól a Figuráig, a Szigligeti Színháztól az udvarhelyi és csíki színházig. Megfordultak már itt Karinthy-gyűrűs humoristák és Kossuth-díjas színészek is. Figyelnünk kell a teljes közösségre – vannak olyanok, akiket nem érdekel a magaskultúra, más igényekkel érkeznek hozzánk. Azt szeretnénk, ha mindenki otthon érezhetné itt magát.

– Nagyon nagy a programkínálatotok. Többször tapasztalható az is, hogy korosztálytól függetlenül látogatják az előadásokat.

– Vannak olyan előadások, amelyeket nekem is többször meg kell nézni, hogy megértsem, hogy elérjen engem is a darab üzenete. Nekünk nincs saját, önálló társulatunk, de amint említettem, az épület technikai berendezkedése sok mindenben kisegít. Amióta itt vagyok, nagyon sok jó együttműködésben volt részünk. Nem véletlen, hogy A dzsungel könyve című musicalt itt mutatták be, majd még tizenhét alkalommal csak itt volt látható a környéken ez az előadás. Közben az alatt a két hónap alatt nem volt másra lehetőségünk. De éppen ez a lényeg: nemcsak az anyagi vonzatát kell látni egyes dolgoknak, hiszen épp a főszezonban nem tudtuk kiadni a termet. Számunkra az volt a számottevő, hogy ezáltal segíthettünk a fiataloknak – a színdarabban különben alfalviak is szerepeltek, ez pedig egy külön büszkeség nekünk. Ez csak így tud működni, ha Gyergyói-medencében gondolkodunk.

– Hogy látod, milyen típusú kulturális programok vonzzák leginkább a fiatalokat?

– Úgy tapasztalom, azt szeretik, ha kimozdulhatnak, ha szórakozni tudnak. A humorral nem lehet mellélőni. A humorista tevékenységemnek köszönhetően ezen a színpadon is sok olyan előadás kapott teret, amelyek máshol nem tudtak volna érvényesülni. Bár gazdaságilag ezt nekem is nehéz koordinálni, hiszen a nézőtér nem olyan nagy – például itt volt Kovács András Péter, aki Debrecenben megtölti a Főnix csarnokot. Persze igyekszünk ezt kompenzálni, mindig próbáljuk megoldani, hogy azt érezzék a vendégeink, hogy jó helyre jöttek.

Az pedig egy külön „szakmának” számít, hogy meg tudd mozgatni a fiatalokat. Meglehetősen sok kihívással jár, főként amikor a helyi gyerekeket szeretnénk bevonni. Sokan azt gondolják, az a jó, ha ez az egész felülről irányítottan működik: hogy a tanár motiválja a gyereket, hogy plusz pontért cserébe nézzen meg egy előadást. Ezzel az erőszakféle cselekvéssel nem lehet elérni azt a pozitív visszacsatolást, amit mi konkrétan szeretnénk.

Azon dolgozunk, hogy a diákok önszántukból lépjenek be ebbe az épületbe, azért, mert szeretnének látni egy jó előadást, meg szeretnék nézni a kiállított festményeket vagy egyszerűen csak a közösség részeseivé válnának ezáltal is. A legfontosabb, hogy élményt adjunk nekik.

Tavaly kezdtünk el moziként is működni, ami azt is jelenti, hogy több együttműködésünk van filmforgalmazó vállalkozásokkal, egyesületekkel, intézményekkel. Pozitív csalódás volt, amikor a Semmelweis filmet ötödszörre is teltházzal vetíthettük le.

– Hogyan látod, amióta a színház- és kiállító-terem várja a látogatókat, mennyiben változott a faluközösség dinamikája?

– Több mint három éve vagyok itt, és volt olyan évünk, hogy több mint nyolcvan előadásunk volt. De olyan időszak is, amikor kevés nézőnk volt. Észrevettük, hogy kezdtek válogatni. Persze van egy erős réteg, nagyjából harminc-negyven ember, akik szinte minden programon itt vannak. Van is hetven aranybérletesünk, akikre lehet számítani ilyen téren.
Ezen túlmenően viszont

az én elképzelésemben rendkívül fontos volt az is, hogy foglalkozzunk a hagyományainkkal, ünnepeinkkel.

Jelenjenek meg nálunk is, kötődjenek ehhez az épülethez. Így sikerült „megváltoztatni” a nőnapot és a különböző nemzeti ünnepeinket is. Tavaly a magyar kultúra napján először díjaztunk helyi fiatalt ennek keretében. Igyekszünk nagyobb hangsúlyt fektetni ezekre az alkalmakra, nemcsak koszorúzással, hanem különböző kulturális műsorokkal is.

– Mivel hangolódtok és készültök a téli időszakra?

– Novemberre sok kulturális műsorral készültünk, a táncszínházi előadástól kezdve egészen a humorestekig. Ez még az az időszak, amikor az advent nem kezdődött el. De a környék összes gólyabálját itt tartják. A december persze mindig az ünnepről szól. Lesz mikulásváró, különféle gyerekelőadások, gyerekkoncertek – ezek ingyenesek. Szilveszterre pedig jön a jókedv, a kabarék és a vígjátékok.