Nagy Dezső, a kritikákból kifelejtett színész

Bár egy ember hiányát sosem lehet pótolni, de adósságot bármikor le lehet róni. Ha nem is a miénk, nem mi mentünk el figyelmetlenül valaki mellett, nem mi lettünk okosabbak utólag, amikor már késő volt, de legalább letudhatjuk a tartozást. A szerző, Böjthe Pál, a Kolozsvári Állami Színház ügyelője nem tehet arról, hogy Nagy Dezsővel életében a megérdemeltnél kevesebbet foglakozott a kritika, az újságírók nem kilincseltek nála, és talán a szakma sem úgy bánt vele, ahogyan megérdemelte volna.

– jegyzi meg a kötet elején a szerző. De mindez már a múlt, Böjthe pedig dicséretére szólva a jelenbe hozta a művészt, minden erényével, hibájával együtt.

Nagy Dezső nem volt kimondottan bonviván alkat, noha már az egyetemen eljátszotta Rómeót. Aztán a nagy szerepek – vagy álomszerepek, ha vannak ilyenek – valahogy elkerülték, de sosem panaszkodott. Végezte a dolgát becsületesen, alázattal, tisztelettel a kollégák, a színház iránt.

Böjthe Pál régi kritikák, újságcikkek, pályatársak vagy egykori kollégák, lánya visszaemlékezéseinek segítségével járja körül Nagy Dezső színészi pályáját, sorsát. Kivétel nélkül mindenki szerethető embernek, kiváló kollégának, nagyszerű színésznek írja le.

A kötet nagy erénye a részletesség, az alapos munka, a kimeríthetetlen kíváncsiság, amellyel a szerző körbejárja a nem mindennapi életutat, színészi pályafutást.

A teljes cikkért lapozzák fel az Erdélyi Napló február 24-ei lapszámát.